Gera Zoltán jól mondta: „Ausztria erős, de Ausztria nem Németország.” Marcel Koller, az osztrákok svájci szakvezetője annál nagyobbat tévedett: „Az eső kedvez nekünk, mert mi nem vagyunk szépidő-csapat” – mondta a mérkőzés előtt. Ezzel arra utalt, hogy labdarúgóinak nem sajátja a gurigázás, azaz a mély talajon úgy játszhatnak, ahogyan a legjobban szeretnek. Aztán e meséből rémálom lett, ahogyan a Die Presse kiküldött tudósítója írta.
Ennek mindenekelőtt három oka van. Dzsudzsák Balázs lapunk kérdésére kijelentette: „A mi csapatunk legfőbb erőssége, hogy nem nyilatkozatokban veri meg az ellenfelet. A meccset megelőzően mindig csöndesek vagyunk, és a sikert is alázattal viseljük.” Gera és Szalai Ádám pedig egyaránt kitért arra: Bernd Storck és stábja jól elemzett, helyes taktikát választott. Míg a harmadik tényező az – és ezt most könnyű elismerni, mert jelentősége már nincs –, hogy David Alaba lövése az első percben a bal kapufáról ki-, és nem bepattant.
Dzsudzsák tényleg nem a levegőbe beszélt: valamennyi magyar játékos szembeszökő szerénységgel értékelte a diadalt. Egyedül Storck mondott olyanokat, hogy Kleinheisler „Riesentalent” (óriási tehetség), Stieber gólja „Weltklasse” (világklasszis) volt, a labdarúgók közül többen el se akarták hinni, mi történt ezen a – fél évszázad távlatából túlzás nélkül – futballtörténeti estén. Stieber Zoltán és még a harminchét éves Gera is megemlítette például, hogy gyerekkora óta ilyesmiről álmodott, s az „öreg” már attól tarthatott, ábránd marad minden... De nem. Ezért aztán egymástól függetlenül, szóról szóra azt mondta a második gól szerzője és a legrutinosabbak egyike: „Hatalmas élmény.” Stieber a fejét ingatva tette hozzá, mint aki felfogja is, nem is a valóságot: „Komoly eredmény ez. Nagyon-nagyon komoly.”
Gera pedig azzal folytatta:
„Már amikor kifutottam a pályára, elérzékenyültem, annyi magyart láttam a nézőtéren. Most meg már egészen paff vagyok.
Ami a meccset illeti, az osztrákok esélyesebbek voltak, de megleptük őket azzal, hogy nem álltunk hátra teljesen, hanem igyekeztünk a kaputól minél távolabb megzavarni őket. Így még az első félidőben is, amikor többet támadtak, volt két ziccerünk, Szalai Ádámé és Dzsudzsák Balázsé. A második félidőben pedig – főleg a vezető gól után – a miénk lett a pálya. Ezt teszi a közeg, az Eb atmoszférája: rengeteget kihoz az emberből.”
Dzsudzsák szintén higgadtan értékelt: „Úgy győztünk, hogy az első félidőben a szívünkkel, a másodikban a játékunkkal alapoztuk meg a sikert. S ezzel a diadallal, úgy érzem, más dimenzióba kerültünk.” A mérkőzés emberének választott Kleinheisler László megilletődötten makogta (már bocsánat): „Én...?” Majd nyomban leszögezte: „A meccset a csapat nyerte meg.” Az első gól előtti káprázatos kombináció másik főszereplője, a szerző Szalai bölcs humorral jegyezte meg: „Öt perccel a gólom előtt nem nagyon szerettek. Most meg mindenki engem imád... De ilyen a futball. S akármilyen bírálatokat kaptam is az utóbbi időben, ezért a napért az összes kritikát megérte elviselni. Pályafutásom legfontosabb mérkőzéseinek egyikén vagyok túl, és a legkevesebb, ami elmondható: nem jöttünk ki belőle rosszul.”
Németh Krisztián önzetlenül mutatott társára:
„Ádám ma a mennybe ment.”
Király Gábor pedig – szokása szerint – előretekintett: „Most már az izlandiak ellen készülünk.”
Storck kapitány azért még fürdőzött a keddi diadalban: „Nagyon jó meccset játszottunk, főleg a szünet utáni szakaszban. Az első gól előtti dupla kényszerítő... Stieber finom emelése... Fantasztikus volt! Ahogyan a csapatszellem is az. Nálunk nincs öreg és fiatal, csak játékos van. Tud-e valaki különbséget tenni Gera vagy Kleinheisler teljesítménye között?”
S miközben a magyarok szárnyaltak, az osztrákok megfagyott emberekként jöttek ki az öltözőből, a kiállított Aleksandar Dragovic pedig egyenesen megtört, rossz volt rá nézni. Szó szerint reszketve említette: „Ha az ellenfél egygólos vezetésénél létszámhátrányba kerülsz, nincs sok lehetőséged. Most sem volt...” Alaba arról beszélt: „Kis szerencsével már az első percben 1-0 lehetett volna a javunkra, és akkor egészen más meccset játszunk. Szalai gólja tőrdöfés volt mindannyiunk szívébe.” A csapatkapitány Christian Fuchs nem keresett kifogást:
„A magyarok jól csinálták. Határozottan védekeztek, ellenálltak a pressingnek. Nem tudtuk megnyerni a párharcokat, mindig lekéstünk egy lépéssel.”
Ezért aztán Ausztria csapata huszonhat éve nyeretlen nagy nemzetközi tornán: legutóbbi győzelmét (2-1) az Egyesült Államok válogatottja ellen aratta az 1990-es világbajnokságon. Eb-meccsen sohasem győzött. Igaz, Magyarország legjobbjai is csak egyszer nyertek mostanáig Európa-bajnoki találkozón: az 1964-es torna harmadik helyéért vívott mérkőzésen Dánia legjobbjait múlták felül 3-1-re. Az átlagfizetés akkoriban 1757 forint volt; megjelentek az első utcai automaták Pesten; külföldiek először kölcsönözhettek gépkocsit Magyarországon; és csökkent a nejlonharisnya ára (annyi finom lábravalót csempésztek be – a hatóságok elnéző magatartása mellett – a labdarúgók). Harisnyát már régóta nem kellett, egyéb tekintetben viszont volt mit behozni.
A 2-0-ás premier után bízvást kijelenthető: ha nem is mindent, sikerült.
