galéria megtekintése

Kivéreztetik a háttérintézményeket, az egészségügy veszít a legtöbbet

7 komment


Danó Anna

Az egészségügy lesz a vesztese a központi hivatalok beolvasztásának, szakértők nem látják, hogyan működnek majd a minisztériumok részeként az eddig önálló intézmények.

Bár fél éve napirenden van a háttérintézmények bezárása, a hétfő este megjelent döntés sokként ért több tárcát, köztük az egészségügy irányítóit is. A jövő évi költségvetés alapján a jogutódlással beolvasztott háttérintézményeknek januártól 20 százalékkal kisebb összegből kell megoldaniuk­ a működésüket. Lapunknak több szakértő is arról beszélt, az elvárt költséglefaragás módja ugyan nem derül ki a kormánydöntésből, de biztos, hogy annak egyik módja az elbocsátás, így a mostani, több mint 250 ezer állami alkalmazott közül több ezer elveszítheti a munkáját.

A hétfőn megjelent jogszabállyal az egészségügy veszít a legtöbbet. Ónodi-Szűcs Zoltán államtitkár a háttérintézmények átalakításával kapcsolatban korábban azt mondta, meg kell tartani a fenntartói, a finanszírozói és a hatósági „lábat”. A háromból kettőt most elveszített. Három háttérintézménye maradt az államtitkárságnak: az Állami Egészségügyi Ellátó Központ (ÁEEK), az Országos Mentőszolgálat, az Országos Gyógyszerészeti és Egészségügyi-élelmezésügyi Intézet.

Az ÁEEK több mint ötezer embert foglalkoztató szervezetté nő azzal, hogy oda olvasztanak be hat háttérintézményt. Szakértők szerint a vérellátó beolvasztása igencsak vitatható döntés: a vérellátás és a transzplantáció olyan terület, ahol minden percben készenlétben kell lenni, és órák alatt kell döntéseket hozni.

 
Ónodi-Szűcs Zoltán nem lehet elégedett: a kormány nem az ő tervének megfelelően döntött
Reviczky Zsolt / Népszabadság

A karcsúsítással a humántárca is megahivatallá nő. A betegjogi hivatal beolvadása után a betegek jogait már formálisan sem védi majd semmi, ami minden nemzetközi tendenciával ellentétes. Hasonló baklövésnek ítélték a lapunk által megkérdezettek a tisztiorvosi hivatal tárcába olvasztását, hiszen annak hatóságként kellene gondoskodnia a betegbiztonságról. Mostantól ha a betegnek gondja akad az állam által működtetett rendszerrel, magához az államhoz kell fordulnia segítségért.

Az Országos Egészségbiztosítási Pénztár is beolvad a szakminiszté­riumba, ám arról senki nem tudott nyilatkozni, hogy mivel jár majd a most még 2000 milliárd forint elköltését koordináló szervezet önállóságának felszámolása. Az OEP pénzbeli ellátásokkal, baleseti táppénzzel kapcsolatos feladatait az Országos Nyugdíjbiztosítási Főigazgatóság veszi át, ami januártól Nemzeti Családtámogatási és Társadalombiztosítási Hivatal néven működik tovább, majd 2017 márciusának végén a Magyar Államkincstárba olvad. A többlépcsős átszervezés biztosan nem segíti majd a pénzbeli ellátások gördülékeny kifizetését, hiszen a Magyar Államkincstár a központi illetményszámfejtési rendszer tavalyi indításával sem tudott megbirkózni, kórházakban és a mentőszolgálatnál is sokan összevissza kapták a bérüket.

Az OEP területi szervei a kormányhivatalokhoz kerülnek. A gyógyszerek befogadásáról, az új technológiák bevezetéséről is a kormányhivatalokban kell dönteni. Ez szakértők szerint óriási galibát okozhat, hiszen az állam több éve nem fogadott be új terápiákat, a betegek most egyedi méltányosság keretében jutnak ezekhez a készítményekhez. Tavaly 18,5 milliárd forintot költöttek e célra, és 13 ezer kérelmet bíráltak el az OEP hivatalában – elképzelhetetlen, a kormányhivatalok hogy birkóznak meg ezzel.

Kincses Gyula volt egészségügyi államtitkár számára kérdés, szükség van-e egyáltalán tiszti főorvosra, ha hivatala beolvad a minisztériumba. Megjegyezte: az OEP esetében a 20 százalékos költségcsökkentés is aggasztó, mert arra költeni kell, hogy a gyógyításra jutó 1000 milliárdot hatékonyan lehessen felhasználni.

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.