A tribünön helyet foglalókhoz hasonlóan Carlos Ortega az első, párizsi meccsen két góllal győztes veszprémiek spanyol edzője is egykedvűen, már-már unott arccal figyelte a vetélytárs készülődését, hogy aztán a publikummal együtt pattanjon föl a helyéről, amint saját társulata is megjelent a játékoskijáróban.
|
Momir Illic ünnepel a közönséggel
Kovács Tamás / MTI |
A hírek szerint az ötezres aréna négyszer is megtelt volna, annyi jegyigénylés érkezett az évad legnagyobb érdeklődéssel kísért bakonyi találkozójára, s csodálkozás helyett rögtön hozzátehetjük: még szép...
A hajdani „Építők” hosszú-hosszú éveken át hiába próbálkozott megoldani a leckét, a vizsgán mindannyiszor elbukott: soha nem jutott el a Bajnokok Ligája végjátékába, amióta azt négy csapat részvételével rendezik meg. Most viszont ott feszített a nagy lehetőség kapujában.
A franciaországi kétgólos győzelem után olyan közel került a gárda Kölnhöz, a Final Four állandó helyszínéhez, mint még soha, igaz, az esély egyben különleges terhet is jelentett: ezen a napon a vereséget elfogadhatatlan eredménynek tartották kint is, bent is, kereplővel és sörrel a kézben egyaránt.
A házigazdák közvetlenül a mérkőzés előtt még a St. Tropez-i csendőrindulóval kedveskedtek a vendégnek, de a franciák a továbbiakban már nem részesültek barátságos fogadtatásban. Olyannyira nem, hogy hat perc elteltével 3:0-ra vezetett a magyar bajnok, pedig a PSG hétméterest is lőhetett.
 |
Nagy László a védelemben is helyt állt
Kovács Tamás / MTI |
A „repülőrajtot” ugyan nem követte hasonlóan hatékony folytatás, de azért nagyobb baj sem történt, mert a Veszprém védőfala – akárcsak Párizsban – remekül zárt. Bár a kézilabdázás legruganyosabb játékosa címet pályázat nélkül elnyerő Abalo kunsztjaival hamar kiegyenlítettek a sportág leggazdagabb klubjaként jegyzett rivális játékosai, a továbiakban ők tetszettek feszültebbeknek. Különösen a világklasszis irányító-átlövő, Narcisse bírt nehezen magával, s miután Melic a második büntetőt is elhibázta, bő negyedóra múltán újra háromgólos differencia alakult ki a felek között (8:5).
A játékrész második felében azonban több hiba csúszott a piros mezesek játékába, mint addig, és a hátul megszerzett labdákkal indított párizsi kontratámadások rendre eredményesen zárultak. A balszélső Honrubia fél percen belül kétszer is lerohanásból szerzett gólt, két perccel a vége előtt pedig – először a meccsen – a vezetést is átvette a vetélytárs (11:12). Még szerencse, hogy az addig statiszta szerepre kárhoztatott Nagy László a finisben betalált, így a térfélcserét követően ott folytatódhatott a mérkőzés, ahol háromnegyed órával korábban megkezdődött: döntetlennél (12:12).
Ennél azonban sokkal jobb hír, hogy még csak hat perc telt el a második felvonásból, Philippe Gardent, a PSG trénere máris időkérésre kényszerült, mert a Veszprém újra elhúzott (16:13). Ortega a pauza alatt már a közönséget vezényelte, s bár tartottunk tőle, korai lesz az öröm, az igazi boldogság csak ezután következett.
|
Kifejező: Chema Rodriguez, a Veszprém játékosa (felül) és Ibrahim Diaw, a PSG játékosa (lent)
Kovács Tamás / MTI |
A lényeget illetően egy csapat maradt ugyanis a pályán, s az az ekkor bombaformában játszó veszprémieké volt. Percről percre nőtt a különbség, s ahogyan az ilyenkor lenni szokott, itt minden, ott meg semmi sem sikerült. Amikor Sierra, a franciák ősztől a Szegedben védő spanyol kapusa másodszor kapálózott hiába a hasa alatt a gólvonal mögé csorgó labda után, már tudtuk: meglesz (45. perc: 24:18).
És mi az, hogy „meglett”?
Az immár ellenállhatatlan Nagy, Ilics, Sulic és a többiek örömkézilabdával söpörték el útjukból a PSG együttesét, amely kisvártatva nyolcgólos hátrányba került (28:20). Noha a hátralévő időben visszavett a tempóból valamelyest a magyar csapat, egy pillanatig sem forgott veszélyben a sikere. A vége 31:26 lett, így a Veszprém az összesítésben hét góllal múlta felül nagynevű riválisát
„Final Fourba indul a busz!” – üvöltötte egy érces hangú drukker búcsúzóul, miközben a szurkolótársak a csapatot a „történelmi” diadalhoz hozzásegítő Ortegát ünnepelte, s már nem is volt más hátra, mint kirúgni a ház oldalát.
