Talán, mert Del Bosque túlzottan is ragaszkodott a Busquets, Xabi Alonso kettőshöz (értsd: ahhoz, hogy mindkettő játsszon), valamint Piquéhez, és nem tágított a pályán ebbe a közegbe beilleszkedni képtelen Diego Costa bevetésétől sem. Jelzem, a tiki-takát nem az utóbbi négy játékos, hanem a Xavi, Iniesta, Fabregas, David Silva kvartett alapozta meg.
|
Iker Casillas a győzelem garanciájából a leggyengébb láncszemmé vált
Pawel Kopczynski / Reuters |
Sok a „talán”. Elvégre ez az alakulat az előző Eb és a mostani vb között összesen két mérkőzésen kapott ki: két év alatt annyiszor, ahányszor most, néhány napon belül Brazíliában.
Még az sem számíthatott ilyesmire, aki gyűlölte a tiki-takát. Mert sokan nem szerették, szerintem főként azért nem, mert pillanatonként hozta képtelen helyzetbe az ellenfeleket és az azokért szurkolókat. Akik a vetélytársért szorítottak, úgy érezték, szórakoznak csapatukkal, megalázzák azt és őket. A futballvilágban senki nem gondolt ilyesmit, a labdarúgók, edzők mindenütt a legnagyobb tisztelettel adóztak a spanyolok eredeti játékstílusának.
Hogy mennyire különleges volt ez a futball, arra a legfőbb bizonyíték: a világbajnokságon kudarcot valló spanyol válogatott 2008-tól egészen mostanáig őrizte a verhetetlenség mítoszát, noha előfordult (Portugáliában vagy Argentínában), hogy egy-egy barátságos találkozón ugyanúgy négy gólt kapott, mint ahogyan a 2012-es Európa-bajnokság döntőjében 4-0-ra győzte le az olasz együttest.
|
Az aranykor fénypontja: Spanyolország a világ trónján 2010-ben
Reuters |
Az öt-hat esztendős dominancia (két Eb-, valamint egy vb-diadallal) nem csupán fél évtizedre szól: bekerül a futballtörténelembe. Mert ez a gárda ugyanolyan korszakos garnitúra volt, mint az ötvenes évek magyar válogatottja, az 1970-es és 1982-es brazil vagy az 1974-es holland csapat.
Érdekes: ebből a négyből csak a hetvenes „selecao” nyert vb-aranyérmet. Azaz a legnagyobbak közül is a legnagyobbhoz csatlakozott a spanyol együttes. Noha olvastam én olyat is, hogy „hihi-haha”, kellő alázattal azt mondom: legyünk hálásak e bámulatos társaságnak a labdarúgás megújításáért és annak igazolásáért, hogy a labdarúgás legfelső foka az igazi játékosság.
Az persze kétségtelen, hogy a nagy érának ezzel a társasággal vége. Közvetlen előzménye annak a csődnek, amelyet az 1-7-es vb-gólkülönbség kifejez, nem volt.
Jelei már mutatkoztak annak, hogy a lábak és a fejek fáradtabbak, az átadások lassulnak, a letámadás nem megy olyan magától értetődően, mint azelőtt. De a vb-n tapasztalható összeomlás nem egyenes következménye a viszonylagos visszaesésnek.
Abban, hogy a spanyol csapat ennyire meginduljon a lejtőn, főszerepet játszott a minden idők legkiválóbb kapusai közé tartozó Casillas katasztrofális produkciója. Amennyiben ő csak átlagosan véd a hollandok ellen, úgy nincs megrázó különbségű vereség, és abban az esetben a „chilei” meccs sem feltétlenül úgy alakul, ahogyan lezajlott.
|
Del Bosque-t próbálják rávenni a maradásra
Ricardo Moraes / Reuters |
Ha már itt tartunk: a futballban olykor apróságok döntenek. A holland válogatott akképpen szerzett hat pontot, hogy a spanyolokkal szemben 0-1-re állt, amikor David Silva ziccert rontott, és az ellenakcióból Van Persie egyenlített; majd az „ausztrál” mérkőzésen, 2-2-nél Leckie mellel akarta átsegíteni a labdát a holland kapuvonalon, de testéről nem pattant, csak valószerűtlenül lecsorgott a labda, és a kontraakció végén Depay egykönnyen hárítható lövését Ryan „bevédte” (így lett 2-3 helyett 3-2).
Ám ne vesszünk el a részletekben, a lényeg a nagy spanyol hódítók fénykorának kihunyása. A címvédő a csoportmérkőzések második fordulója után kiesett, de nem mindenki búcsúzik el. A spanyol szövetség vezetői – 1-5 ide, 0-2 oda – arra kérték Vicente del Bosquét, maradjon a posztján. Megjegyzem: a hollandok ellen szánalmasan védő Casillas is kezdett a chileiekkel szemben, sőt a spanyol közvélemény is mellette voksolt, és csak három helyen változtatott volna a csapaton.
A spanyolok, amíg élnek, nem felejtik el, hogy a most csalódást keltő, ám négy éve az ország első futball-világbajnoki érmét – mindjárt aranyat – nyerő kompánia mennyi, de mennyi örömöt okozott nekik.
S azt hiszem, az együtt érző nagyvilág is elmormol egy graciast.
