galéria megtekintése

Virágvárosi művész

Az írás a Népszabadság
2014. 06. 19. számában
jelent meg.


Sándor Tünde
Népszabadság

A tágas budapesti utcák nyűgözik le a fiatal indiai alkotót, Sachin George Sebastiant

Távolról szépséges és hívogató, egészen közel csalogat. Ellenállhatatlanul, mint méheket a virágpor. Közelről viszont zsúfolt és prózai,mégis izgalmas, mert lehetőségekkel teli, mint maga az élet.

Ilyennek látja és sajátos technikájával pontosan ilyennek láttatja a ma élő emberek többségének életterét, a nagyvárosokat Sachin George Sebastian indiai papírművész (képünkön). Avagy papírmérnök, ahogy hazájában definiálják azt a fajta művészetet, amely a mérnöki pontossággal megálmodott és megvalósított műveket életre hívja.

Az Újdelhiben élő fiatal művész páratlanul rövid idő, mindössze három év alatt vált ismertté Indiában. Hogy rendkívül tehetséges, azt már akkor tudni lehetett, amikor 16 évesen felvették az ahmedabadi nemzetközi dizájniskolába.

 

Csak a nagyságrend kedvéért: oda ötezer jelentkező közül hatvan jut csak be évente. George az első körben bejutott a grafikus–dizájner szakra, aminek tudatában keralai fűszerkereskedő édesapja végre úgy gondolta, talán mégis lesz a fiúból valaki.

Indiában ugyanaz a módi, mint errefelé, a szülők leginkább orvosnak, mérnöknek szánják a gyerekeiket, a művészetet nem tartják biztonságos megélhetési forrásnak. Joggal, hiszen keveseknek sikerül feljutni a csúcsra vagy annak közelébe. Oda, ahol már annyit fizetnek a műveikért, amennyiből megélnek.

SGS, azaz Sachin George Sebastian – úgy tűnik – a kevesek egyike. A dizájn és a képzőművészet határán egyensúlyozó művei egészen sajátos technikával készülnek. Papírból, ragasztás nélkül, a pop-up (térbeli mesekönyvek) mintájára. A hasonlat nem véletlen,

Fotó:Kurucz Árpád/Népszabadság

George esetében nagyon is jogos, ugyanis néhány éve éppen egy pop-up mesekönyv ihlette meg. Rabul ejtette a számára addig ismeretlen forma, majd a technikát továbbfejlesztette, elsősorban a nézőpont szempontjából, ugyanis alkotásainak többrétegű jelentése van.

Ami távolról szemlélve virágnak látszik, az közelről nézve egy város, tele emberekkel. A virágok szirmai többemeletes épületek, a bibék pedig emberek. Vagy egy másik ismert műve, a hatalmas hajó, amely körül az újságpapírból kivágott emberfigurák távolról tengernek, pontosabban a tenger habjainak tűnnek, és egy reményt keltő hajó felé igyekeznek, csakhogy az közelről nézve már nem is hajó, hanem egy metropolis, tele épületekkel, villanypóznákkal és persze emberekkel.

A 28 éves George számára a város a legkedvesebb, mindig új és új nézőpontból feldolgozott központi téma. Nem véletlenül: ő maga egy zöld kisvárosból, Keralából indult, szülei máig ott élnek. Ahmedabadon, Gujala állam legnagyobb városán keresztül vezetett az útja Újdelhibe, a metropolisba.

Őt is ugyanúgy vonzotta a nagyváros, mint sokakat – mondja. Európában most jár először, a Kempinski szállodacsoport Kempinski Young Artist programja keretében tölt két hónapot Budapesten. Korábban csak Dubaiba jutott el, akkor jött rá, hogy az indiai városokat behálózó vezetékrendszerek nem mindenhol léteznek, így azok a dubai kiállítása után felkerültek műveire.

Budapesten is ihletet gyűjt. Minden részletet megfigyel, hosszan képes elálldogálni egy-egy épület előtt. Lenyűgözi a budapesti utcák tágassága, Indiában szinte összeérnek a szemközti házak erkélyei. Tisztának, csendesnek, élhetőnek látja a magyar fővárost és rendkívül kedvesnek, mosolygósnak az embereket.

Mosolyog, amikor a közlekedési dugóra panaszkodik a sofőr, hiszen ő félnapos forgalmi akadályokhoz szokott, olyanokhoz, ahol a tehetetlen sofőrök elmennek közben kávézni és bevásárolni, és amikor órák múlva visszatérnek autójukhoz, a sor még egy arasznyit sem mozdult.

Az indiai papírművész látja és érzi a nagyvárosi élet fonákságait, a vonzást és a taszítást, mégis visszavágyik oda, ott érzi jól magát. Egyre értékesebb, 10-15 ezer dolláros árfolyamon jegyzett művei amerikai és európai gyűjtőkhöz is eljutottak már. Sajátos, ragasztásmentes, milliméternyi pontossággal szabott és összeillesztett műveinek technikája és alkotásainak többrétegű jelentése együttesen teszi őt különlegessé a papírművészetben.

Budapesti napjainak lenyomata a Kempinski gyűjteményébe kerülő kép, a virágváros lesz.

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.