Nem értem azokat, akik a földkerekség legragyogóbb országában sem mernek nagyot álmodni, azaz még a labdarúgó Európa-bajnokságon is beérnék a tisztes helytállással.
Igaz, bő (vagy nagyon is szűk) négy évtizeden át olyan volt a helyzet, mintha kitiltották volna Európából honfitársainkat – hazánk futballista fiai nagyjából hasonló eséllyel juthattak a négyes, a nyolcas, majd a tizenhatos döntőbe, amilyen sansza egy gazdasági bevándorlónak van a belépésre napjaink Magyarországán –, de mostantól új dekádok jönnek, így magam semmi mást nem tartok elfogadható eredménynek, csakis az aranyérem megszerzését.
Frankó magyarok vagyunk, vagy nem?!
Figyeljék meg, a jövő évi Eb-diadal csak a kezdet lesz. Negyvenhárom esztendeig altattuk a kontinenst, ám innentől kijátsszuk a kártyákat, és a következő negyvenhárom évben nem lesz ellenfél. Az öreg földrész rohadtul unja majd 2060-ban, hogy a magyar A együttes szériában tizenharmadszor hódítja el a kontinensbajnoki címet, miközben hazánk már több csapatot is indíthat az Eb-n, ahogyan szánkóban és bobban Ausztria, Németország vagy Svájc.
