Ez a gigaüzlet nem jött létre, de lesz majd helyette másik. Mert az látszik: a pénz nem számít. Nem ok nélkül mondta Arsene Wenger Arsenal-szakvezető, hogy a kínai liga a Premier League vetélytársa lehet. Mondását alátámasztja, hogy Alex Teixeiráért a Liverpool nem tudott versenyezni kínai riválisával. És a brazil labdarúgó csupán 26 éves, azaz karrierje csúcsán van, de Ramires vagy éppen Jackson Martinez sincs még harminc. Ez szembeszökő különbség, ha a kínai bajnokságot az amerikai ligával vetjük össze. Az MLS-ben olyan legendák játszanak, mint Frank Lampard, Steven Gerrard és Andrea Pirlo, de közülük a legfiatalabb is 35 esztendős. Az garantált, hogy a következő átigazolási időszakok sem telnek majd el „kínai" hírek nélkül. Például azért, mert pénz lesz: az egyik helyi tévétársaság öt év alatt 1,3 milliárd dollárt (körülbelül 360 milliárd forintot) fizet a liga közvetítési jogaiért.
Itt tetten érhető, ahogyan az állam közvetve támogatja a futballprojektet, hiszen érdemi árverseny nem alakulhat ki: egyszerűen eldöntik, mennyit szánnak e célra. Nem történik ez másként idehaza sem, ahol az MTVA lényegében rejtett, közvetett állami mecenatúrával finanszírozza a csapatokat. A különbség az, hogy ott fogyasztói igény is mutatkozik a játékra. Az átlagnézőszám 16 százalékpontos növekedéssel elérte a 22 ezret, és a The Guardian szerint az idén átlépheti a 25 ezres álomhatárt, 2018-ra pedig a harmadik legnézettebb bajnokság lehet a Bundesliga és Premier League mögött.
A legsikeresebb együttes a Kuangcsou Evergrande. Az 58 500 néző befogadására alkalmas stadiont működtető klub egyik tulajdonosa az Alibaba internetes kereskedelmi óriáscég, s játékosai között van a brazil válogatott Paulinho. Az együttes szakvezetője a korábban a dél-amerikai szambaválogatottat irányító Luiz Felipe Scolari, aki nyolc honfitársát szerződtette edzői csapatába. Az előző idényben az átlagos nézőszám 45 860 volt. Ezek az adatok impozánsak, ám keveset mondanak el a futballpiac jövőjéről. Arról jobban árulkodik – például – az ötszörös brazil válogatott Renato Augusto karrierje. A labdarúgó alig ismert Európában, leverkuseni évei után a Corinthiansból igazolt Pekingbe: a kínaiak megnégyszerezték brazíliai fizetését. Ezzel pedig szépen illusztrálták a futballjövő kilátástalanságát.
Több mint üzlet
Mert ebben az emelésben nincs racionalitás. Éppen ezért nem értelmezhető sohasem a sport – minden népszerű elméleti konstrukció ellenére – tisztán piaci viszonyok alapján. Merthogy a nézők magatartását mindennél jobban befolyásolják az érzelmek. Értsd: a tökéletes teljesítmény is kevés a tökéletes piaci teljesítményhez. A Monaco hiába nyerné meg varázslatos játékkal a francia bajnokságot, nem konkurálhatna a Marseille vagy a PSG nézőszámával. A futball ugyanis városi, régiós történet is, miként értékválasztás, történelem és hagyomány. Ezért lehetséges, hogy Marco Reus és társai hetente vonzanak 80 ezer nézőt az arénába Dortmundban, Wayne Rooney és kollégái 75 ezret Manchesterben.
Nincs popsztár, akinek műsora – heti, kétheti rendszerességgel – képes lenne ilyen hatást gyakorolni a közösségre. És ezek a drukkerek (értsd: fogyasztók) akkor is ott sorakoznak a bejáratoknál, amikor katasztrofálisan szereplő csapatuk a mezőny alsó harmadában pihen. A kötődés, az odatartozás ugyanis nem írható le piaci fogalmakkal. Itt nem csupán márkahűségről beszélünk, hanem összetartozásról, ragaszkodásról is. Elképzelhetetlen, hogy a szurkoló holnaptól másik együttes sálját viselje, ha a szomszéd csapat éppen jobban teljesít, majd formahanyatláskor visszacseréljen.
|
Kínába igazolt többek között Alex Teixeira és Ramires is (balról)
China Stringer Network / Reuters |
Természetesen ez elnagyolt felvetés, amennyiben számokkal nyilván igazolható, hogy sok szurkoló marad otthon, ha a csapat rosszul szerepel, míg nagyobb az érdeklődés a jegyek iránt, ha a klub története legszebb korszakát éli. Olyankor a mezek, bögrék is jobban fogynak. Ám trendek, kultúrák nem törnek ketté. Ezért minden sportvállalkozásnak vannak korlátai: Diósgyőrben nem alakul majd nyíregyházi fanklub, miként Rotterdamban sem lehet népszerűségi versenyt nyerni Ajax-sállal.
A futballszektorban sokkal több a „piactalan" döntés a fogyasztók, a döntéshozók és a befektetők részéről egyaránt, mint például az acél- vagy a textiliparban. És amikor kínai állami cégek, katari sejkek, orosz oligarchák felfoghatatlan mennyiségű pénzt pumpálnak sportvállalkozásokba, nem olyan szempontok vezérlik őket, mint amikor mosószergyárat vásárolnak. Motiválhatja őket a presztízs, a más területeken realizálható haszon, a politikai kapcsolatok elmélyítésének lehetősége. Mindebből következően követhetetlen beavatkozásaik súlyos rendszerproblémákat okoznak: az esélyegyenlőség tovább sérül, a jó teljesítés, gazdálkodás értékét veszíti. Hiszen a rosszabbul teljesítő és gazdálkodó jobb játékosokat vehet, ha tehetősebb a tulajdonosa.
Ma utópisztikus forgatókönyvnek látszik, hogy a legjobbak a pénzt szabadon elherdáló, „minden mindegy" alapon szerveződő ligákban kötnek ki, ám ha szakmailag fejlődik például a kínai bajnokság, nem lesz okuk a maradásra. Ha ugyanis duplaannyi pénzért alkalmaznák, nem lesz oka nemet mondani. Most a játék nívóján kívül a hagyományok, a miliő, a kultúra akkor is inkább a Barcelonában, a Bayern Münchenben, a Juventusban tartja a klasszisokat, ha Katarban vagy Kínában háromszoros fizetést kínálnak nekik.
Rizikó társasjáték
Ugyanakkor hosszú távon nem látszik, mi állíthatná meg a folyamatot. Pláne, ha az uniós országokban úgy bánnak majd a most előnyöket élvező sportvállalkozásokkal, mint más szektorok képviselőivel. Ha a Real Madrid vagy a Barcelona tévéket gyártó cég lenne, a bankok – mutatói alapján – alighanem rászálltak volna már adósságai miatt. A futball viszont egyelőre menlevelet ad. Ám az figyelmeztető jel, hogy Spanyolországban a válság idején, a fiatalok közötti hatalmas munkanélküliség tetőzésekor társadalmi feszültséget okoztak a futballisták extra fizetései, valamint az állami hatóságok futballbarát eljárásai. A radikálisan változó társadalmakat, a folyamatokat figyelve több érv van a radikális változás, mint a jelenlegi ex lex állapot fenntartása mellett.
A kérdések biztosan itt sorakoznak. Meddig kap a sport különleges elbánást? Mikor nyomja le végleg a pénz a futballkultúrát? Mikor igazol Cristiano Ronaldóhoz, Messihez vagy Neymarhoz mérhető, pályája zenitjén járó klasszis futballperiférián, de pénzcentrumban lévő ligába? Mikor döntenek úgy a csúcsvállalkozások, hogy az egyszereplős nemzeti ligák (lásd: Ligue1 – PSG, Bundesliga – Bayern München, NB I – FTC) helyett az NFL-hez hasonló csúcsüzletbe fognak Európában? Mikor jön el a pillanat, amikor a globális szórakoztatóipar csillagai a pénzt fontosabbnak ítélik a hagyományoknál, a zsíros megállapodást a BL-győzelemnél?
Az biztos, a tradíciók ma még erősebbek, mint az euró. Ám ha megnézzük a futball útját, amióta a televíziós elit termékek közé került, nem látunk arra utaló jelet, hogy a fundamentumok hosszú távon is érintetlenek maradjanak. A FIFA korrupciós botrányai, megrogyása után adja magát az ötlet a tökéletesen átlátható, NFL-modellt megvalósító elit sorozatról, amely a sportág összes klasszisát felvonultatná. Az persze azonnal luxussá tenné a hozzáférést a labdarúgáshoz, mert sokba kerülne a fenntartása. Csakhogy már most is mindennaposak a szurkolói tüntetések a legnagyobb stadionokban, mert kiszorulnak az alsó, közép-, a munkásosztály képviselői a stadionokból. Túl drágák a jegyek a fantasztikus arénákba, a melósok már nem tudják megfizetni a belépőket. A Liverpool drukkerei most még nyertek a vezetőség ellen, mert az elöljárók megijedtek, amikor a legendás tábor az áremelés ellen tiltakozva kivonult a stadionból. Akkor a molinók egyikén az állt: „A munkásosztály játéka, az elit áraival". A másikon az: „A futball szurkolók nélkül semmi".
Ez a konfliktus mutatja a helyzet mély dilemmáját. A vezetőség árat emelne, hogy több pénzből gazdálkodhasson. A szurkolók tiltakoznak, mert akkor már nem férnek hozzá a legdemokratikusabbnak tartott játékhoz. Csakhogy közben szeretett csapatuk lesz kevésbé versenyképes a pénzzel bőven ellátott riválisokkal szemben.
Íme a példa: a vörösök nem tudták szerződtetni Alex Teixeirát, aki – fütyülve a nemzetközi kupákra és a Premier League legendájára – Kínába igazolt.
A kezdőkör bezárult.
