galéria megtekintése

Pukli István: Egy kicsit aljas, amit most művelnek velem

78 komment

NOL

A TV2 is beszállt abba a kampányba, amely a pedagógusok tiltakozó mozgalmának vezetőit támadja. Szombaton ismét elővették a Tényekben a Teleki Blanka Gimnázium igazgatójának szocialista múltját, illetve bevetették a börtönből való szabadulása óta a volt MSZP-s társait előszeretettel támadó Zuschlag Jánost.

A TV2 híradója megint elővette – két nappal a „diáksztrájk” előtt – Pukli István, a Teleki Blanka Gimnázium igazgatójának szocialista múltját. Ismét beidézték a Zuschlag János nyilatkozatát, aki „harcostársának” nevezte Puklit, aki egykor részt vett az Ifjú Szocialisták szekszárdi szervezetének megalapításában.

Bevetették a börtönviselt szocialistát

A volt szocialista politikus, Zuschlag – aki a TV2 székházában nyilatkozott – azt állította, hogy a jelenlegi iskolaigazgatónak is tudnia kellett arról, hogy milyen civil szervezetek működtek az Ifjú Szocialisták szervezete mellett. Azokról a szervezetekről van szó, melyek gazdálkodása miatt Zuschlagot elítélték és hat évet ült börtönben, tehát a volt politikus azt állította, Pukli is tudhatott az elcsalt milliókról. Pukli nyilatkozott a tévének, és azt mondta, „egy kicsit aljas, amit most művelnek velem”, hangsúlyozva, hogy fogalma sem volt a Zuschlag szervezte civil szervezetekről, nem tudott a működésükről.

 

Ezt követően bejátszották a Fidesz állításait, melyek szerint a tiltakozó mozgalom szervezői „politikai célokra használják a gyerekeket”, illetve Pukli „eltitkolta MSZP-s múltját”. A Fidesz első kijelentése a „Nem leszek suliban” mozgalomra utalt, melynek célja, hogy hétfőn minél több diák maradjon otthon. Egy kiszivárgott levél szerint Sipos István köznevelési helyettes államtitkár pénteken levélben figyelmeztette az iskolaigazgatókat, még akkor is meg kell tartani az órákat, ha kevés diák lesz jelen, illetve minden hiányzót alapos vizsgálatnak kell alávetni.

Pukli István
Pukli István
Móricz-Sabján Simon / Népszabadság

Zuschlag János volt szocialista országgyűlési képviselő – aki már börtönből való szabadulása után már 2014-ben is besegített a Fidesz kampányába – pénteken beszélt először a Puklihoz fűződő egykori viszonyáról. Akkor is a TV2 Tények című műsorában, azt állította, hogy ő is ott volt, amikor Pukli megalapította az Ifjú Szocialisták szekszárdi alapszervezetét. Az iskolaigazgatóról már korábban kiderült, hogy az MSZP tagja volt – ő maga is nyilatkozott erről –, a pártot 2007-ben hagyta el, állítólag az akkori miniszterelnök-pártelnök, Gyurcsány Ferenc politikája ellen tiltakozva. Ugyanakkor a Pukliról portrét készítő Vs.hu szerint az igazgató kinevezése már a kerületi fideszes képviselők támogatásával ment át, akkor a szocialisták ezt ellenezték, és arról beszéltek, hogy a Teleki Gimnázium új vezetője a kormánypárt embere.

Értesüléseink szerint a Pukliról szóló anyag elkészítését Kökény-Szalai Vivien hírigazgató felügyelte. Őt február elején nevezték ki a filmügyi kormánybiztos, Andy Vajna tulajdonába került TV2-höz, korábban a Story magazint szerkesztette. Kökény-Szalainak minimális tévés tapasztalatai vannak, ugyanakkor közismert, hogy jó viszonyt ápol Rogán Antal feleségével, Rogán Cecíliával és a miniszterelnöki tanácsadó, Habony Árpád volt feleségével, Kaminski Fannyval. Kökény-Szalai a szerzője annak a Zuschlag Jánosról szóló könyvnek, melyben a volt szocialista politikus élesen támadta egykori pártja vezetőit. A könyv egyébként pont a 2014-es országgyűlési választások kampányában jelent meg.

Célkeresztben

Nem ez az első eset, hogy a kormányzat felől, illetve a kormánypárti média irányából támadás éri Pukli Istvánt. A zuglói Teleki Blanka Gimnázium az elsők között csatlakozott a miskolci Herman Ottó Gimnáziumból indult tiltakozó mozgalomhoz, a budapesti iskola pedagógusai részt is vettek a február 3-i tüntetésen, amiért két óra elmaradt. Ezért a Klebelsberg Intézményfenntartó Központ zuglói tankerületének vezetője – aznap, amikor a szakszervezetek és a civilek megalakították az alternatív oktatási kerekasztalt – arra utasította Puklit, hogy adjon magyarázatot az elmaradt órákra, rövid időn belül küldjön el a felettes szervnek számos dokumentumot.

Miután az igazgató a nyilvánosság elé vitte az ügyet, több száz fős szimpátiatüntetés volt a Teleki épülete előtt, amit a rendőrség olyan nagy létszámban, látványos felvonulással biztosított, mintha súlyos atrocitásokra lehetne számítani.

Össztűz

Zuschlag János
Zuschlag János
M. Schmidt János / Népszabadság/archív

Nem Pukli az egyetlen, akit támadások értek a tanárok mozgalmának ismerté vált alakjai közül. Pénteken a vállaltan kormánypárti Magyar Idők arról írt, hogy az alternatív kerekasztal egyik szervezője, Radó Péter oktatáskutató korábban egy olyan intézetet vezetett, melyet a Soros György finanszírozott. A lap azt is megjegyezte, hogy Radó egyik cége 2011 óta állítólag 200 millió forint értékű állami megbízást kapott. A napilap azt is megjegyezte, hogy Radó a blogjában kritikus hangot ütött meg a kormánnyal szemben.

A Népszabadság értesülései szerint Orbán Viktor a párt lillafüredi zárt frakcióülésén arról beszélt, a Herman Ottó Gimnázium közalkalmazotti tanácsának elnöke, Pilz Olivér magától kezdene egyik napról a másikra tiltakozásba. Később ezt a Miniszterelnöki Sajtóiroda vezetője „olcsó provokációnak” minősítette. Ugyanakkor a Demokrata nevű kormánypárti hetilap főszerkesztője, a békemenetek egyik főszervezője azt állította a Facebookon, hogy a legnagyobb érdekvédelmi szervezet, a Pedagógusok Szakszervezetének elnöke, Galló Istvánné egy rettegett kommunista politikus, Péter Gábor lánya. Gallóné ezt egyértelműen cáfolta, mire Bencsik András bocsánatot kért.

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.