galéria megtekintése

„A Hertha erkölcsi kárt okozott az MLSZ-nek”

13 komment


Bruckner Gábor

Ezt Vági Márton, a labdarúgó-szövetség főtitkára jelentette ki azon a tájékoztatón, amelyen bemutatták a kapitányi poszton Dárdai Pált váltó Bernd Storckot. Az utánpótlás-sportigazgatóból a válogatott szakvezetőjévé avanzsált német szakember a jövő kapcsán többször is ugyanazt a kifejezést ismételgette: „step by step” – vagyis lépésről lépésre.

Furcsán érezhette magát az MLSZ székházában tartott sajtótájékoztatón Bernd Storck, a szövetség utánpótlás-sportigazgatója, aki tegnap reggel már a magyar válogatott szakvezetőjeként ébredt. Merthogy a hozzávetőleg egyórás összejövetelen szinte minden a távozó trénerről, Dárdai Pálról szólt.

Berzi Sándor MLSZ-alelnök, Bernd Storck szövetségi kapitány, és Sztancsik Tamás, a válogatott sajtófőnöke
Berzi Sándor MLSZ-alelnök, Bernd Storck szövetségi kapitány, és Sztancsik Tamás, a válogatott sajtófőnöke
Koncz György / Népszabadság

Amint az köztudomású, a sportági szervezet kedden közleményben tudatta: a Hertha együttesének vezetősége – a csapat sikeres szereplését szem előtt tartva – nem járul hozzá ahhoz, hogy Dárdai, a német klub trénere a jövőben a magyarok kapitányaként is dolgozzon. Az MLSZ elnöksége úgy döntött: a válogatottat a hátralévő négy őszi Európa-bajnoki selejtezőn a márciusban az utánpótlás szakmai irányításával – éppen Dárdai ajánlása nyomán – megbízott Storck dirigálja.

 

Az érzelmektől a legkevésbé sem mentes tájékoztatón Berzi Sándor, az MLSZ alelnöke közölte, hogy a szervezet a berlini klubbal megkötött szerződés alapján akár jogi útra is terelhetné az ügyet, „ám az nem vezetne sehová, hiszen a pereskedés akár évekig is elhúzódhatna, márpedig nekünk szeptember 4-én a románokat kell fogadnunk”.

Az immár exkapitány magyarországi helyzetét munkatársunknak korábban többször is biztosnak nevező Vági Márton főtitkár lapunk ez irányú kérdésére azt mondta: „Én annyit állítottam, hogy Dárdainak novemberig szól a szerződése”. Hozzátette:

ezzel együtt nem érte hideg zuhanyként a németek verdiktje,

„mert az elmúlt hónapokban folyamatosan terítéken volt a szakvezető ügye. Igaz, a mostani bejelentés annak fényében mégiscsak váratlan volt, hogy a Dárdai, valamint a Hertha és a szövetség képviselőinek részvételével zajló megbeszélések minden alkalommal pozitívan zárultak." Vági megjegyezte: úgy érzi, mind az MLSZ, mind Dárdai elment a végsőkig a tárgyalásokon, de a berliniek hajthatatlanok maradtak. Mint megtudtuk: a német fővárosban már tíz napja meghozták a döntést a „kétlaki” tréner budapesti visszahívásáról, az utóbbi másfél hét a Hertha-vezetők megtöréséről szólt, mindhiába.

Vági Márton (balra) korábban biztosnak nevezte Dárdai Pál helyzetét
Vági Márton (balra) korábban biztosnak nevezte Dárdai Pál helyzetét
Koncz György / Népszabadság

Miközben a tájékoztatón csak statisztaszerepet játszó, 52 éves Storck – bár végig úriemberként viselkedett – mindinkább feszengett, a széksorokból az a kérdés hangzott el: az MLSZ mindent megtett-e annak érdekében, hogy „a válogatott elmúlt három évtizedének legfontosabb időszakára” a csapat mellett tartsa Dárdait, megpróbálta-e például kivásárolni a berliniektől a trénert? Vági válaszában elmondta, hogy a szövetségnek nem volt hová hátrálnia, mert

„ez az egész történet nem a pénzről szólt. El sem jutottunk odáig, hogy az anyagiakról beszéljünk.”

A főtitkár az MLSZ esetleges anyagi kártérítési igényére vonatkozó felvetésre azt mondta: „A Hertha nem anyagi, hanem erkölcsi kárt okozott a szövetségnek. Méghozzá olyan mértékűt, amely pénzben nem kifejezhető.”

Kérdésként fogalmazódott meg az is, hogy Dárdai előtt adódott-e valódi választási lehetőség, s ha igen, vajon miért döntött a magyar nemzeti csapat helyett a Hertha mellett. Vági – nyomatékosítva, hogy a megbeszéléseken szerinte az edző is „elment a falig” – sorolta a szakember Berlinben maradásának lehetséges indokait: a munkaadója a Hertha, a gyerekei ott járnak iskolába, az életét hosszú távra tervezte el Németországban... Az összejövetelen a válogatott szurkolói csoportjának jelen lévő képviselője is szót kért, s egyebek mellett azt kérdezte az MLSZ-vezetőktől, ha már így alakult, miért nem magyar trénert bíztak meg a kapitányi teendőkkel?

„Konkrétan Nyilasi Tiborra gondolunk”

– nevesítette a delegált a jelöltet. „Ha technokrata választ akarnék adni, azt mondanám, Nyilasi azért nem jöhetett szóba, mert nincs pro licences edzői képesítése. Egyebekben pedig az a helyzet, hogy az elnökség egyhangúlag döntött Storck úr mellett. A szövetség irányítói benne látják a garanciát arra, hogy a kapitányváltás a legkisebb döccenőkkel mehessen végbe, hiszen ő és Dárdai rendkívül szoros együttműködésben dolgoztak, s szakmailag is jórészt azonos elveket vallanak” – reagált Vági.

Görög krízis

Lemondott Sergio Markarian, a görög labdarúgó-válogatott szakvezetője. Utódát egyelőre keresik. A magyar válogatottal azonos Eb-selejtezőcsoportban szereplő együttes élén Markarian már a második tréner, aki a kvalifikációs sorozat alatt távozik: amint az emlékezetes, korábban az olasz Claudio Ranierit is menesztették a hatosban két ponttal az utolsó helyen szerénykedő – Feröertől „oda-vissza” vereséget szenvedő – csapattól.

A „hajrában” azért Storck is szóhoz jutott. Elmondta, hogy az Eb-selejtezőkön eddig szerzett tizenegy pontnak köszönhetően a csapat kedvező helyzetben várja az őszi folytatást, azt azonban nem kívánta megjósolni, hogy az automatikus továbbjutással járó első vagy második, illetve a pótselejtezőt érő harmadik helyre várja-e az együttest. Miképpen kitérő választ adott arra a kérdésre, hogy a románok és a feröeriek elleni itthoni, valamint az északírekkel és a görögökkel szembeni idegenbeli mérkőzésen összesen hány pontot szerez majd a társaság. „Mindig csak a következő meccsre szeretnék koncentrálni, lépésről lépésre kívánok haladni” – jelentette ki.

Lépésről lépésre, kitérve
Lépésről lépésre, kitérve
Koncz György / Népszabadság

Vági arra kérte az egybegyűlteket, s rajtuk keresztül a szurkolókat, hogy adják meg Storcknak ugyanazt a támogatást, amit Dárdai megkapott. „Ha szeptember negyedikén legyőzzük a románokat, leborítjuk elé a vörös szőnyeget” – jegyezte meg valaki a hallgatóságból, s ehhez legföljebb annyit érdemes hozzátenni, hogy az edző megítélésének szempontrendszere valóban nem túl bonyolult.

Nyerni kell, ennyi az egész.

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.