A hetvenes években mégis elkaptak egy olasz duót, amelynek tagjai azt találták ki, hogy az asztal alatt a másik lábához érve cserélnek tiltott információt. Akkor egy elválasztó zsámolyt is tettek alulra... De úgy látszik, nem lehet kifogni a leleményes bridzsezőkön. A német szenior csapat két tagja egészen furcsa szisztémát ötlött ki a csaláshoz. Tudni kell, hogy a bridzsversenyen viszonylag nagy a csend, a játékosok hosszú ideig gondolkodnak, amikor rájuk kerül a sor: 16 leosztás lejátszására két és egynegyed óra áll rendelkezésre. A döntőt közvetítik az interneten (akit érdekel, hogyan, nézzen körül a bridgebase.com nevű ingyenes honlapon, amelynek egyik tulajdonosa a Microsoftból talán ismerős Bill Gates nevű versenyjátékos).
Ehhez szükség van rá, hogy egy laptoppal felszerelkezett operátor is fogyassza a levegőt, jelen van a versenybíróság képviselője, esetleg a nem játszó csapatkapitányok közül is néhány. Senki sem hagyhatja el a helyét, mert még módja volna információkat adni a másik teremben küzdőknek, akik pontosan ugyanazokat a lapokat kapják kézbe, hogy a szerencse ne számítson. Szóval nem ritka, hogy a játékosok izegnek-mozognak, köhécselnek. Erre játszott rá dr. Michael Elinescu és dr. Entscho Wladow, két orvos, sokszoros német bajnok és világverseny-résztvevő. Miután kézbe vették, megszámolták és elrendezték a lapjukat, néha köhögtek egyet vagy többet, máskor meg nem. Igazán nem feltűnően.
Lebukásuk után felkerült a YouTube-ra az a videó, amelyet bizonyítás céljából készítettek. Borzasztó unalmas volna különben, mert a lapokat nem nagyon lehet látni, ám hihetetlenül érdekes volt megfigyelni, hogyan csinálták. Gyakran köhögtek például két játszma között meg lapszámoláskor, amikor nyilván nem jeleztek semmit. De játék közben csak akkor, amikor a köhögésnek jelentése volt. Ha a kézbe vett tizenhárom kártya között az egyik színben csak egy (vagy nulla) lapot osztottak nekik. Minden bridzsező tudja, milyen előny, ha ismeri a partner elosztását, ha tudomása van a szinglijéről (így hívják az egykét, azt, ha pikkből, kőrből, káróból vagy treffből csak egy kártyát kapott a játékos).
Sokféle legális módszer van rá, hogy a játék első része, a licitálás folyamán a partnert informálja erről a tényről, csakhogy akkor az ellenfél is tudni fog róla. Nagyjából egyforma képességű játékosok küzdelmét simán eldöntheti az a néhány játszma, amikor ennek az információnak jelentősége van. De ha nem volt feltűnő, hogyan jöttek rá? Eddie Woldnak, az amerikai csapat tapasztalt játékosának nem fért a fejébe két vagy három parti, nem értette, honnan tudhatott partnere „rövidségéről” az ellenfél valamelyik játékosa. Miért játszotta ki tévedhetetlen biztonsággal a megfelelő lapokat, amikor a másik asztalon neki ugyanabban a szituációban egyáltalán nem volt világos a helyzet, és nem talált rá a jó megoldásra?
Valahogy nem bírta elfogadni, hogy ennyivel jobb játékosok a németek, akik más szituációkban viszont olykor rosszabbul döntöttek nála. A játszmák utólagos elemzésénél észrevette a helyzetek hasonlóságát, már csak arra kellett rájönnie, hogyan adják egymásnak az információt. Szerencsére a döntő hat fordulóból állt, és sikerült rábírnia a versenybíróságot a megfigyelésre a negyediktől kezdve. Előbb is dolgozott videós a teremben, minden feltűnés nélkül lehetett dokumentálni az eseményeket. Miután már tudták, mit kell keresni, hamar kiderítették, hogy az a játékos, amelyik mind a négy színből legalább két lapot tart a kezében, sohasem köhög, az viszont, akinek szinglit osztottak, szerét ejti a köhintésnek.
Megvan a játszmák leírása – komputer készíti a leosztásokat, osztógép választja szét a kártyákat, a hátlapon elhelyezett vonalkódok segítségével fölismerve őket –, ott vannak a videofelvételek: a csalás bizonyítottnak tekinthető. A verseny tavaly szeptemberben volt, gondos előkészítés után március végén ült össze a bíróság, meghívták a vádolt játékosokat, és mert nem akartak az Egyesült Államokba utazni, felajánlották nekik a videokonferenciás meghallgatást: nem éltek a lehetőséggel. A tárgyilagosság biztosítása érdekében egy amerikai és két semleges döntnök vett részt a tárgyaláson, 16 oldalas meghallgatási jegyzőkönyvet állítottak össze, amelyet meg lehet nézni a világhálón is.
Az ítélet: Elinescut és Wladowot tíz évre eltiltották a versenybridzstől, és soha többet nem játszhatnak partnerként egymással a Bridzs Világszövetség által rendezett versenyen. Az esetleges további szankciókat a német szövetségre bízták. (Sem hazájuk szövetségét, sem a világbajnoki csapatban játszó másik négy játékost nem gyanúsították meg azzal, hogy tudtak volna társaik cselekedeteiről.) A csalással szerzett világbajnoki címet – nyilván azért, hogy az amerikaiak elfogulatlanságát bizonyítsák: csapatuk nem akar bajnok lenni egy olyan verseny végén, amelyet nem nyert meg – nem vették el sem a német válogatottól, sem tőlük. Csalók, de világbajnokok.
