Pályafutása – és a magyar alpesi sísport – legjobb eredményét produkálta vasárnap, mégis pechesnek mondhatja magát, hiszen a Világ Kupa összesített pontversenyében huszonhatodik lett, így hajszállal lemaradt a döntőről. Hányadik hellyel fért volna be a huszonötös mezőnybe?
Ha harmadik vagyok, az talán elég lett volna, de a múlttal sosem foglalkozom. Így alakult, előre kell nézni, és legközelebb még jobbnak lenni.
Néhány nappal Szocsi után sikerült az addigi csúcsprodukciót is felülmúlnia, pedig az átlagember ilyenkor kiélvezi a hirtelen jött népszerűséget, sütkérezik kicsit a fényben. Vagy ezt csak az íróasztal mögött ülő gondolja így?
Lehet, hogy én nem vagyok átlagember. A gratulációk ugyan nagyon jólestek, de különösebb ünneplést nem tartottam az olimpián sem. Próbáltam továbbra is a síelésre összpontosítani, és egészen jól sikerült a svájci lesiklásom is.
Egészen jól?
A pálya középső részén nagyot hibáztam, egy gödörben túlságosan megereszkedett a súlypontom, és ezzel sok időt vesztettem. Az alsó szakaszon ugyan javítottam, de ki tudja, hogyan alakul, ha nem rontok följebb sem?
Mindenesetre klasszisok sora mellett megelőzte a szám olimpiai bajnokát, Dominique Gisint és a szakági VK-éllovas Maria Höfl-Riescht. Befogadták már a legmagasabb körök?
Korábban is jó viszonyt ápoltam mindenkivel, de annyiban kétségkívül megváltozott a helyzet, hogy a sportágban sehol sem jegyzett Magyarországról érkező sízőt most már komoly ellenfélnek tekintik a legnagyobb sztárok is.
Akik már nem is jobbak önnél semmiben sem?
Ezt azért nem mondanám. Noha úgy érzem, egy-egy versenyen képes vagyok bárkit megelőzni, az éllovasok még mindig sok mindenben előttem járnak. Velem nem járkál masszőr, most sincs itt velem a kondícióedzőm, és a stábot is csak két kísérő alkotja a szokásos öt helyett. Ezzel együtt hálás vagyok minden érintettnek, mert a szövetség, a klubom, az MTK és az egyéni szponzoraim jóvoltából olyan lehetőségekhez jutok, amilyenekről magyar versenyző azelőtt nem is álmodhatott. És biztos vagyok benne: a következő évadban még előrébb léphetek.
Három éve települt át Erdélyből, de a család most is Csíkszeredában él. Mit hallott: tervezik már a díszpolgárrá avatását?
Ilyesmiről nem tudok, igaz, nem is voltam Csíkban az utóbbi időben. Azt a pillanatot viszont nem felejtem el, amikor – Szocsiból visszaérkezve –megláttam édesapámat és édesanyámat a ferihegyi várócsarnokban.
A románok kevésbé boldogok a sikereit látva. Octavian Morariu olimpiai bizottsági elnök például odáig ment, hogy közölte: visszafizettetné önnel azt a pénzt, amit a román állam 2010-ig a felkészülésére költött. Néhány napja, az olimpikonok fogadásán ön így kommentálta a különös reakciót: késő bánat. Fenntartja?
Természetesen. S kiegészítem annyival: biztos vagyok benne, hogy ha Romániában maradok, soha nem érem el ezeket az eredményeket.
Túl az olimpiai csúcson: Miklós Edit Szocsiban hetedik, a Világ Kupa-versenyen már ötödik lett
