galéria megtekintése

Drágul az arany és az olaj a háborús veszély miatt


Ábrahám Ambrus
NOL

Az ukrán-orosz konfliktus a nyersanyagpiacokon is érezteti hatását. Az arany és különösen az olaj ára nagyot ugrott reggel óta.

Az ukrán-orosz viszony hétvégi drámai elmérgesedése a mai nyitásban azonnal érződött a piacokon, s nem csak a részvények esetében – hangoztatták lapunknak elemzők. A befektetők bizonytalansága és kockázatkerülése a kötvény- és a nyersanyagpiacokon is érdemi változásokat hozott. A nyugtalanságra adott válasz akár szokványosnak is mondható, hiszen a „menekülési eszközök” ára hétfőn reggel egyaránt emelkedett – magyarázta a Népszabadságnak Vágó Attila, a Concorde Értékpapír elemzője. Így drágult például az arany, a svájci frank árfolyama is emelkedett, míg a betonbiztos amerikai és a német államkötvények hozama csökkent.

Az arany unciánkénti jegyzése csaknem 1,8 százalékkal, 1345 dollárig kúszott fel. A nemesfém ára egyébként az elmúlt hónapban 6,6 százalékkal nőtt. Az ukrán-orosz helyzet mellett azonban más körülmények is az arany felé terelték a befektetőket. A várakozásokat ugyanis jelentősen alulmúló amerikai makroadatokat ismertettek múlt pénteken. Az Egyesült Államok gazdasága a tavalyi negyedik negyedévben a korrigált, de még mindig nem végleges adatok szerint – éves szintre vetítve – 2,4 százalékkal bővült, miközben az első becslésben még 3,2 százalékos fejlődési ütemről számolt be a Kereskedelmi Minisztérium.

Ez ha nem is sokkal, de még az elemzők 2,5 százalékos várakozásaitól is elmaradt – mutatnak rá a Quaestor szakértői. Ennek a kedvezőtlen adatnak a hatását rontotta tovább az ukrán-orosz konfliktus hétvégi kiéleződése. Somi András, a KBC Securities elemzője arra világított rá, hogy furcsa helyzet alakult ki az Egyesült Államokban. Ha ugyanis a vártnál gyengébben teljesít a gazdaság, az azt eredményezheti, hogy az ország jegybankjának szerepét betöltő Fed mérsékli az eszközvásárlási program kivezetési ütemét, így több forrás marad a piacon. Ez pedig mindenképpen segíti az aranyár emelkedését, vagy stabilizálódását. 

 

Az egyik legfontosabb nyersanyag, a kőolaj jegyzése az aranyéhoz hasonló pályát írt le. Az Amerikában irányadónak tekintett WTI könnyűolaj hordónkénti kurzusa a mai kereskedésben eddig 1,5 százalékkal nőtt, így átlépte a 104 dolláros árat. A WTI esetében utoljára tavaly szeptemberben regisztráltak ilyen magas értékeket. Az Európában meghatározó Brent nyersolaj esetében még nagyobb az emelkedés üteme, hiszen csaknem 3 százalékot meghaladóan, hordónként 112,35 dollár fölé szaladt a kurzus. Aligha kétséges, hogy a helyzet azért lett ilyen ideges a nyersanyag esetében, mert az ukrán konfliktusba keveredő Oroszország a világ legnagyobb olajkitermelő országa.

Mindez Európa mint az orosz olaj legnagyobb felvásárlója számára egyáltalán nem közömbös. A hétvége után a félelem magasra csapott befektetői körökben annak kapcsán, hogy az ellátásbiztonság mennyit sérülne, ha valóban katonai konfliktus robbanna ki Ukrajna és Oroszország között. Ráadásul ha eddig fajulna a vita, akkor azzal is számolni kell, hogy Moszkvával szemben importkorlátozásokat léptethetnek életbe.

Márpedig a piac ezt a helyzetet árazza, s ezzel is magyarázható döntő részben az olaj árának emelkedése – jegyezte meg Török Bálint, a Buda-Cash Brókerház elemzője. Ugyanakkor a globális piacoknak, így Európának és Oroszországnak is az az érdeke, hogy a szállítások ne kerüljenek veszélybe, így ameddig lehet biztosan igyekeznek a fegyveres összecsapásokat elkerülni.

A kockázatkerülés azonban ettől még erőssé vált a piacokon, s ezért gyengülnek a feltörekvő országok devizái is – folytatta. Ha normalizálódna a helyzet, akkor sem varrnák el az „ukrajnai szálat”. Az ország pénzügyi tartalékai kimerültek, s az összeomlás elkerüléséhez rövid időn belül több milliárd euróra, dollárra lenne szüksége – jegyezte meg Török Bálint.

Az a kérdés, hogy ezt ki biztosíthatná számára. Az oroszok a történtek után aligha. Az unió és az IMF jöhet elsődlegesen szóba, kérdés azonban, milyen gyorsan tudnák ezt lebonyolítani. Egy szó mint száz, ha a katonai összecsapások réme el is múlik, akkor is megmarad az ukrajnai gazdasági helyzet okozta bizonytalanság, ami egy ideig még bizonyosan hatással lenne az árakra. Minden esetre most többen is úgy vélekednek, hogy a WTI jegyzése könnyen elérheti a 110-120 dolláros szintet, ami azt jelentené, hogy a Brent ára bőven 130 dollár fölé futna.

Aranyöntés a Metal-Artnál.A nemesfém ára 1040 dollár fölé szökött
Aranyöntés a Metal-Artnál

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.