galéria megtekintése

Vb: Show Time

0 komment


Pap Nikoletta
NOL

Ahhoz képest, hogy 100 évvel ezelőtt még komoly erőfeszítéseibe került a FIFA-nak, hogy a sportágat nemzetközi szinten elismerjék, és önálló világversenye lehessen, mára hatalmas marketing- és médiagépezet dolgozik azon, hogy az egész világ vébélázban égjen már hónapokkal az esemény előtt.

A labdarúgást, ezt a mára az egész világon elterjedt és népszerű játéksportot az 1800-as évek végéig szinte kizárólag Nagy-Britanniában ismerték és játszották. Az 1900-as és 1904-es olimpiákon is csak bemutatkozó sportág volt, 1908-ra vált hivatalos versenysporttá a nyári ötkarikás játékokon, melyen még csak amatőr csapatok mérettettek meg. A labdarúgó világbajnokság egészen 1930-ig az olimpia része volt, majd ugyanebben az évben a FIFA úgy döntött, a sportág megérett az önálló világversenyre, így a kétszeres bajnok Uruguay megrendezhette az első hivatalos labdarúgó-világbajnokságot.

A rögös út kezdeti szakaszában, a tömegmédia korának hajnalán még nem létezett az a nagy marketing- és médiafelhajtás, mely napjaink sporteseményeit jellemzi, nem kellett brandet építeni a vébé köré, hogy aztán a zeneipartól kezdve a ruházati- és sportszergyártókon át a játék- és élelmiszeriparig mindenki profitálhasson belőle. Mára a televíziós közvetítéseknek és a FIFA munkájának köszönhetően a foci a világ legnépszerűbb csapatsportja, a labdarúgó-világbajnokságnak pedig hivatalos zenéje, logója, kabalafigurája, hangszere is van, illetve a labdák is saját névvel rendelkeznek. 2010-ben a vuvuzelával zajoghattak a nézők, idén caxirola a vébé hivatalos hangszere, amit rázni kell, a labda pedig a Brazuca nevet kapta.

Zenei témáról és hivatalos kabaláról 1966 óta beszélhetünk. Az első kabala a britek World Cup Willie-je volt, egy oroszlán, akinek saját nótát is írtak. A következő években a bajnokságnak otthont adó országok már természetesnek vették, hogy ezt így kell csinálni, és egyre több elemből állt össze a világkupa arculata. Az országok saját nemzeti hagyományaikat (viselet, állat és növényvilág), rajzfilmes kultúrájukat próbálták belesűríteni az emblémákba és kabalafiguráikba.

 

A kabalák fő célcsoportja a gyerekek illetve a nekik gyártott promóciós termékek. Az első kabalafigura a már említett World Cup Willie az Egyesült Királyság zászlaját viselte a pólóján, bár a rendező ország Anglia volt. Négy évvel később Mexikó egy mezt és sombrerót viselő kisfiúval rukkolt elő, akit Juanitonak neveztek. 1974-ben Nyugat-Németország adott otthont a világkupának és ezúttal két kabalafigura készült, a Tip és Tap névre keresztelt fiúk. Az argentinok Gauchitoja szintén egy kisfiú, cserkésznyakkendővel és ostorral. Gauchito óta csak egy embert ábrázoló kabala volt, 1990-ben az Olaszok Ciaoja, egy zöld-fehér-piros, pálcikatestű, focilabdafejű emberke.

1982-ben Spanyolország megtörte az akkor még kurta előéletű hagyományt, és egy narancsot választott kabalafigurává (Naranjito), négy évvel később Mexikó pedig egy bajuszos paprikát. Pique neve a picante szóból ered, ami spanyolul "fűszerest, csípőst" jelent. 1994-ben az Egyesült Államokban rendezett bajnokság figurája újra egy állat, a Striker nevű kutya lett, az 1998-as francia házigazda pedig egy nemzeti jelképet, egy kakast választott. A Footix nevű figura neve a football szóból ered, amihez az Asterix képregényekből ismert végződést csatolták hozzá.

2002-ben Dél-Korea és Japán volt a következő újító. Az első Ázsiában rendezett bajnokságot három számítógépes grafikával készült, futurisztikus lény jelképezte, akik egy a futballhoz hasonló, kitalált játék, az Atmoball sportolói. A hármas az Ato, Kaz és Nic neveket kapta, melyet egy az internethasználók és a McDonald's által összeállított listából választottak ki a rendező országok.

Fotó: Henry Romero / Reuters

2006-ban Németország elorozta az oroszlánt a britekről. Goleo (a neve talán nem szolgál bővebb magyarázatra) egy ölelnivaló plüssfigurához hasonlít, természetesen már ő is a 3D-s számítógépes grafika remeke, aki egy Pille nevű labdával játszik. A Pille a német köznyelvben focilabdát jelent.

Fotó: Paulo Whitaker / Reuters

2010-ben szintén macskaféle jelképezte a játékot, Dél-Afrika egy zöldhajú leopárdkölyköt, Zakumit választotta. A fehér mezes leopárd neve (kicsit furcsa módon) a dél-afrikai köztársaság ISO 3166-1 alpha-2 kódjából, a "ZA"-ból és a "kumi" szóból tevődik össze, amely több afrikai nyelven tízet jelent.

Idén Brazília a rendező ország, mely kabalája egy egy kék-sárga-zöld matakó (háromöves tatu). A Brazília dél-nyugati részén őshonos állat arról ismert, hogy veszély esetén összegömbölyödik, így hasonlít egy labdához (rajfilmekben a tatu gyakran keveredik emiatt kalamajkába). Az internetes szavazás útján Fuleconak keresztelt figurát először 2012. szeptember 16-án mutatták be a brazil TV Globo csatorna Fantástico című műsorában. Fuleco neve a portugál "Futebol" (Futball) és a gazdaság (economy) vagy környezettan (ecologia) szavak összetételéből ered. A másik két név, amire szavazni lehetett az Amijubi és a Zuzeco voltak.

A hivatalos zene a kabalafiguráknál jóval később, csak az 1990-es évek közepén lett karakteres része az arculati elemeknek, bár dalok korábban is kapcsolódtak az egyes vb-khez. Például már World Cup Willie-nek is volt saját nótája (Where in this World are We Going). Emlékezetes világkupa slágerek az 1982-es Mundial '82, melyet Plácido Domingo adott elő, "A Special Kind of Hero" 1986-ból, Stephanie Lawrence előadásában és a "Un'estate italiana" az 1990-es olaszországi játékról (Edoardo Bennato  Gianna Nannini).

A zenei téma összeállítását azonban csak akkor emelték professzionális szintre, amikor 1994-ben a FIFA szerződést kötött a Sony Music Entertainmenttel. Napjaink második legnagyobb lemezkiadó cége azonnal profi módon nyúlt a témához. Abban az évben a Queen jegyezte a világbajnokság himnuszát, a "We Are the Champions"-t.

A következő bajnokság, 1998-ban Ricky Martinnak elhozta a világhírt a "The Cup of Life / La Copa de la Vida" című számmal, mely akkora sikert aratott világszerte, hogy a Sony a következő vébére (és azóta az összesre) már hivatalos albumot készített világsztárok közreműködésével. A dalt egyébként maga Ricky Martin írta felkérésre, s igen jól tette, hogy elvállalta, ugyanis ezzel megnyitotta az utat a latin előadók számára a nemzetközi porondra.

A La Copa de la Vida sikeréhez talán csak a kolumbiai énekesnő, Shakira 2010-es Waka, wakája mérhető, melyet a dél-afrikai Freshlyground nevű zenekarral készítette. A Waka waka még mindig a legnépszerűbb dalok listáján szerepel a YouTube-on. Tökéletes vébé dalnak tartják, mely jól használta a vendéglátó ország kulturális elemeit, miközben minden megvan benne, ami a slágerré váláshoz szükséges, plusz egy jól ropható tánc is tartozik hozzá.

Bár az albumok, az egyes slágerek és a hozzájuk készült videoklipek elkészítésében a világsztárok mellett helyi előadók is közreműködnek. Ezzel a gyakorlattal sokan nem értenek egyet, így minden alkalommal, amikor világsztár énekli a rendezvény himnuszát, fellángol a vita, hogy vajon miért nem adnak lehetőséget a rendező ország feltörekvő zenészeinek arra, hogy rivaldafénybe állva megszerettessék magukat a világgal? A főszerepet ugyanis nem a helyi sztárok kapják, így nevük nem marad fenn a köztudatban, mely a már jól ismert arcokra emlékszik csak vissza.

A 2014-es We Are One című, Jennifer Lopez és Pitbull nevével fémjelzett számot is sokan bírálják Brazíliában, mert bár a dal a népszerűségi listák élére került a video megosztókon, kritikusai szerint nem felel meg a dél-amerikai nemzet bossa novához szokott ízlésének. Emellett azt is sérelmezik, hogy a dal nagyját külföldi előadók éneklik angol és spanyol nyelven, míg a brazil énekesnő, Claudia Leitte csupán néhány sor erejéig száll be portugálul.

A Nemzetközi Labdarúgó Szövetség (FIFA) hétfőn jelentette be, hogy J-Lo nem fog megjelenni az idei megnyitó ünnepségen, csütörtökön, a brazíliai Sao Paulóban. A bejelentéshez akkor sem a FIFA, sem Lopez sajtósa nem fűzött különösebb magyarázatot, de a bulvársajtó feltételezte, hogy a díva magánéleti válsága miatt marad távol az eseménytől, nemrégiben szakított ugyanis barátjával, egyben háttértáncosával, Casper Smarttal.

Alig 48 órával később azonban Lopez sajtósa újabb bejelentést tett: az énekesnő nem akarja cserbenhagyni a rajongóit, így mégis vállalja a fellépést. Utólag egyébként komoly logisztikai problémákkal magyarázták a Lopez távolmaradási szándékát.

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.