galéria megtekintése

Shakespeare-i bukás: legyőzték a konzervatívok a republikánus pártot

Földrengés, dráma, mindent megváltoztató fordulat – nem fukarkodnak a nagy szavakkal a politikusok és kommentátorok, amikor azt elemzik: egy gyakorlatilag ismeretlen közgazdászprofesszor legyőzte a republikánus előválasztáson a párt képviselőházi frakcióvezetőjét, Eric Cantort, aki ezután le is mondott posztjáról.

Eric Cantor magabiztosan beszél egy washingtoni sajtótájékoztatón
Yuri Gripas / Reuters

A konzervatív teadélután-mozgalom aratott ezzel váratlan és hatalmas győzelmet a mérsékelt washingtoni pártelit felett, ami megváltoztathatja az élesen megosztott párton belüli erőviszonyokat – ennek első jele, hogy Cantor bejelentette lemondását.

 

A győztes, a 49 éves Dave Brat Dávid és Góliát harcához hasonlította a versenyt. Cantor több mint ötmillió dollárjához képest neki csak kétszázezre volt a kampányra. Brat annyira esélytelennek látszott a hetedik kétéves ciklusát töltő, magas rangú politikussal szemben, hogy még a nagyobb „teadélutános" szervezetek sem támogatták, pedig az ő színeikben indult. Végül 11 százalékponttal verte meg Cantort, aki annyira bízott saját győzelmében, hogy a választás délelőttjét egy washingtoni kávézóban töltötte, lobbistákkal.

Az amerikai sajtóból kiderül: Cantor bőven vétett kampánytechnikai hibákat is, de a versenyben a legfontosabb kérdés a tervezett bevándorlási reform volt. Kihívója ugyanis azzal vádolta a republikánus vezetőt: túl „puha" az álláspontja a bevándorlás kérdésében, illetve amnesztiát adna az USA területén jelenleg illegálisan tartózkodóknak. Pedig Cantor nehezen nevezhető liberálisnak a kérdésben: a párt konzervatív szárnyához tartozik. Igaz, a bevándorlás kérdésben megengedőbb volt, a teljes reformot azonban nem támogatta. Az amnesztiát pedig egyértelműen nem.

Azt minden kommentátor biztosra veszi, hogy a bevándorlási reform ezzel lekerült a napirendről. Nem lesz ugyanis republikánus politikus, aki ki mer majd állni mellette. Ám Peter T. King New York-i republikánus képviselő szerint ez nagyon nagy károkat fog okozni a republikánus pártnak a következő elnökválasztáson. A győzelemhez ugyanis nagy szükségük lenne a spanyol ajkú szavazók támogatására.

A The New York Times (NYT) megjegyzi: Cantor bukása már-már Shakespeare drámáit idézi. Ő volt ugyanis, aki a 2010-es képviselőházi választás előtt pénzügyi és politikai támogatással segítette a konzervatív, teadélutános jelöltek bekerülését a Kongresszusba. Most azok fordultak ellene, akiket egykor ő nevelt ki.

Cantort egyébként a republikánus házelnök, a visszavonulást fontolgató John A. Boehner lehetséges utódjaként tartották számon. Erre azért lehetett esélye, mert egyszerre tudta megszerezni a konzervatívok támogatását és kijönni a mérsékelt washingtoni pártvezetéssel. Boehnerrel többször volt konfliktusa, nála jóval konzervatívabb. Mégis, a választóknak túl liberális volt. Egy korábbi virginiai képviselő, Thomas M. Davis a NYT-nak úgy nyilatkozott: szerinte Cantor bukásának az az oka, hogy nagyon sok választó elégedetlen a washingtoni politikai elittel, és ezt most épp Cantor megbuktatásával tudták kifejezni. Brat kampányát nagyban segítették konzervatív rádiósok és tévések.

A vereségen nem csak Cantor, hanem a teljes republikánus vezetés meglepődött. A The Washington Post (WP) megjegyzi: ha Boehner a posztján marad, akkor is egyre nehezebb lesz majd rendet tartania a republikánus képviselők között. A ház vezetését 2010-ben átvevő republikánusok ugyanis élesen megosztottak. Folyamatos harcot vívnak egymással a mérsékelt pártelit tagjai, illetve a fiatal, konzervatív, „teadélutános" újoncok. Utóbbiak ezután egyre nagyobb hévvel követelnek majd maguknak helyet a felsővezetésben. Arra is lehet számítani, hogy gyakoribbak lesznek a kiélezett politikai viták, mint például a múlt őszi költségvetési csatározás, melynek során a republikánus párt konzervatív képviselői hetekre megbénították a kormányzati intézmények működését, mert nem szavazták meg a finanszírozásukat biztosító törvényt.

Brat „civilben" a harmadik világ gazdaságát tanítja a Randolph-Mason főiskolán. A WP szerint győzelmi beszédében is eléggé „tanáros" benyomást tett. Volt kampányesemény, amelyet azért mondott le az elmúlt hetekben, mert dolgozatokat kellett javítania. Már egyetemi évei során gyakran felszólalt a „hatalmas" és „intellektuális" elit ellen. Mesterfokozatot teológiából szerzett, PhD-jét már közgazdaságtanból írta. Több virginiai kormányzónak is gazdasági tanácsadója volt. Politikai szerepet először 2005-ben vállalt, amikor fizetés nélküli tanácsadója lett a virginiai állami szenátus egyik tagjának, a költségvetési bizottság társelnökének. Itt felsőoktatási javaslatokon dolgozott, ezek közül az egyik hátrányos helyzetű középiskolások továbbtanulását segítette volna ösztöndíjakkal.

Politikai programjának alapja a kiállás az illegális bevándorlás ellen. Szerinte a bevándorlási reformot sürgető politikusok a kereskedelmi kamara lekötelezettjei. „Ők olcsó munkaerőt akarnak, ami mindenkinek a bérét csökkenteni fogja" mondta. Honlapján előkelő helyen szerepel Cantor és Barack Obama közös fotója, azt sugallva: a frakcióvezető nem támadta elég keményen az elnök intézkedéseit.

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.