galéria megtekintése

Leégett az Alkotás utcai sportcsarnok

4 komment

NOL/MTI

Csütörtökön hajnalban, eddig tisztázatlan körülmények közt kigyulladt a Testnevelési Egyetem Alkotás utcai atlétikai csarnoka.  Az oltási munkálatok kora délutánra fejeződtek be.

A csarnok öt óra előtt gyulladt ki, teljes terjedelmében égett, de nem sokkal hat óra utánra körülhatárolták a tüzet – közölte korábban Kisdi Máté, a Fővárosi Katasztrófavédelmi Igazgatóság szóvivője az MTI-vel. A háromezer négyzetméteres épület teteje beomlott, a létesítmény használhatatlanná vált.

Kora délután a szóvívő azt közölte: már csak két egység maradt a helyszínen, hogy megakadályozzák az esetleges visszagyulladásokat.

Elmondta: a sportcsarnok épülete életveszélyessé vált, tetőszerkezete már korábban beszakadt, így a falakat jelenleg nem tartja semmi, az egyik fal egy tíz méteres szakaszon le is omlott. A területet le is zárták.

 
Fotó: Kovács Klára / Népszabadság


A tűz átterjedt a szomszédos épületre is, annak azonban csak a homlokzata lángolt, és sikerült megakadályozni a nagyobb károkat - tette hozzá. A helyszínen nem sérült meg senki.



Fotó: Kovács Klára / Népszabadság

A közeli kollégiumot kétszázötven embernek kellett elhagynia a tűz miatt, de ők már kora délelőtt visszatérhetnek az épületbe.

Kisdi Máté lapunk érdeklődésére elmondta, hogy a katasztrófavédelem hatósági eljárásban keresi a tűz keletkezésének okait. Ez várhatóan egy hosszú folyamat lesz, melynek még csak kezdeti szakaszában tartanak. Elsőként a romhalmazt fogják átvizsgálni annak kiderítésére, hogy hol keletkezett a tűz.

Fotó: Mihádák Zoltán / MTI

Az oltás idejére lezárták az Alkotás utcát a Márvány utca és a BAH csomópont között, valamint a Győri utat a Márvány utca és a Csörsz utca között az oltás idejére. Nyolc óra előtt a rendőrség azt közölte, az Alkotás utca érintett szakasza a BAH csomópont felé vezető oldalon már mindkét sávban, a Déli pályaudvar felé egy sávban járható.

Órákig nem járt a 61-es villamos a Móricz Zsigmond körtér és a Széll Kálmán tér között, az utasokat pótlóbuszok szállították. Nem sokkal fél nyolc előtt újra teljes vonalon közlekedett a járat.

Holnap már lesz oktatás

Szabó Tünde sportért felelős államtitkár a csütörtök hajnalban leégett atlétikai csarnok előtt tartott rendkívüli sajtótájékoztatóján elmondta: az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) minden segítséget megad az intézménynek. Hozzátette: képzések nem maradhatnak el, a tanulók, sportolók, oktatók nem érezhetik meg, milyen kárt szenvedett a Testnevelési Egyetem.

Az Emmi szakszövetségek segítségét is kéri, hogy a jövő héttől, más helyszíneken zavaratlanul folytatódhasson az oktatás. Az államtitkár jelezte: mielőbb el kell végezni a rekonstrukciós munkálatokat is.

Palkovics László felsőoktatásért felelős államtitkár elmondta: a Testnevelési Egyetem új infrastruktúrájának ügye eleve téma lenne a kormány jövő keddi ülésén. Hangsúlyozta: rövid távon más intézmények segítenek a Testnevelési Egyetemnek, például a Műszaki Egyetem. Többek között nem használt épületrészeket nyitnak meg, hogy ott fogadhassák a tanulókat, oktatókat.

Mocsai Lajos rektor jelezte, akkor tudják pénteken folytatni az oktatást az épen maradt épületekben, ha még csütörtökön visszakapcsolják a villanyt, a gázt és a vizet.

A rektor kitért arra is, hogy a tűzoltók vizsgálják a tűz kialakulásának okát, a következő napokban erre választ fognak kapni, de az "önkezűség" fel sem merült.

A csütörtöki tűzvészben használhatatlanná vált a többszáz fő befogadására alkalmas aula is.

Pokorni Zoltán, a XII. kerület polgármestere a délelőtti sajtótájékoztatón azt mondta, hogy a közeli MOM Sportközpontban jövő szeptemberig, heti négy napon át, heti összesen 25 órában biztosít az önkormányzat helyet a TF-nek. A szintén közeli ELTE Tanítóképző Karon pedig a nagyelőadói termet tudják átadni használatra.

Lázár János miniszterelnökséget vezető miniszter az eheti sajtóinfón közölte: jövő héten téma lesz a Testnevelési Egyetem sorsa a ma hajnali leégett sportcsarnok miatt, ezért a jövő heti kormányülésre meghívják Mocsai Lajost, akivel a helyzetet a lehetséges megoldásokat is végigveszik, valamint azt is, hogy az egyetem fejlesztése hogyan történhet meg a következő években.

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.