galéria megtekintése

Trónra törő hecsedli

Az étcsokoládés ribizli az év fagylaltját készítő Erdélyi Balázs cukrászmester kedvence

Az írás a Népszabadság
2014. 06. 21. számában
jelent meg.


Veres Dóra
Népszabadság

Édeskésen fanyar, kellemesen lágy, krémes, ugyanakkor ropogós is a karamellizált diónak köszönhetően. Élmény az ízlelőbimbóknak, a szemnek és a fülnek egyaránt. A mézes- diós hecsedlifagylalt ízét sokáig érezni a szájban. Az aromaélményen túl talán a nosztalgiában rejlik a Magyar Cukrász Iparosok Országos Ipartestülete által nemrég szervezett versenyen az év fagylaltjának választott édesség titka. Olyan ez, mintha ismét nagymamám kertjében enném a csipkebogyó-lekváros kenyeret.

A 39 éves Erdélyi Balázs, a budapesti Frer cukrászda társtulajdonosa nem is rejti véka alá, hogy kreációjával nemcsak az érzékszervekre, hanem az érzésekre is hatni szeretett volna. S azt sem titkolja, milyen örömet jelent neki, hogy 2014-ben ő nyerte el az Év Fagylaltja díjat s a címmel járó aranyérmet. Majd a cukrászmester azzal folytatja, hogy a jó fagyi titka a jó alapanyag. Szerinte az idén a tiszta, friss ízek lesznek igazán keresettek a pultoknál. Mint mondja, sohasem volt kérdéses, mivel szeretne foglalkozni.

Móricz-Sabján Simon / Népszabadság

– Hétéves voltam, amikor a szüleim házassági évfordulójára ünnepi vacsorát főztem – meséli. Aztán rájött, hogy a főzésnél csak egyvalami érdekli jobban: a sütemények készítése. Egy nosztalgia-dobostortával vagy egy igazi házi finomsággal, például egy kapros túrós lepénnyel könnyedén el lehet csábítani. Gyerekkorában volt alkalma belekóstolni a vendéglátóiparba, édesapja a szállodaiparban dolgozott. Míg mások a játszótéren hintáztak, ő inkább a hotelek konyháiban múlatta az időt. Egyenes út vezetett tehát a vendéglátóipari szakközépiskolába, majd az érdi Pataki cukrászdában eltöltött gyakorlat után nyomban munkába állt a szülei és a barátaik által 1996-ban alapított budai Frer cukrászdában.

 

– Édesapám, Erdélyi Gábor és barátja, Frank János harmincévnyi közös munka után önálló vállalkozásba akart kezdeni. Pesthidegkúton éltek, ahol viszonylag kevés cukrászda volt, innen jött az ötlet – mondja, majd hozzáteszi: a hely neve is a két család vezetéknevének kezdőbetűiből áll össze. A családok máig együtt élnek abban a házban, amelynek alsó szintjén működik az üzlet. A klasszikus sütemények mellett, mint például az Esterházy- és a Sacher-torta, a dobostorta vagy a puncsszelet, megtalálható a kínálatukban a mostanában nagyon divatos macaron és a mille feuille, azaz a franciák híres krémese is.

Móricz-Sabján Simon / Népszabadság

A Frerben gombóconként kétszáz forintért kínált fagylaltoknál is hasonlóan alakul a hagyományos és az új hullámos ízek aránya. Legújabb kreációja, a levendulás-epres limonádé aranyérmes lett a kézműves fagylaltok kategóriában. – Nehezebb dolgom volt vele, mint a hecsedlifagylalttal – mondja a cukrász, majd hozzáteszi: kihívást jelentett számára megtalálni a három íz egyensúlyát, hogy egyik se nyomja el a többit. A levendula most nagyon divatos, és érdekes ízt, lágy aromát ad az édeskés eperhez és a savanykás citrusokhoz.

Amikor kedvenc fagylaltjáról faggatom, gondolkodás nélkül rávágja, hogy az általa két évvel ezelőtt megálmodott és elkészített étcsokoládés feketeribizli az. Ezzel a 2012-es fagylaltversenyen közönségdíjat nyert. – Egyszerre édes, savanyú és kesernyés, talán szerénytelenül hangzik, de nem ettem még ennél jobbat, pedig rengeteget kóstolok – jellemzi mosolyogva az étcsokis feketeribizli-fagyit. A vendégek is szeretik, olyannyira, hogy most már elkészült a süteményváltozat is. Mint mondja, a hazai piacon sok most a komplex ízvilágú fagylalt, a már említett levendulán kívül népszerűek a bazsalikomos, a kapros, a sós-karamellás, a fenyőmagos és a különféle sajtos fagylaltok is. Ezeknél mégis lényegesen több fogy a tradicionális ízekből, legalábbis náluk.

Móricz-Sabján Simon / Népszabadság

– Érdemes persze próbálkozni, de ahogy én látom, nem készült még olyan fagylalt, amely képes lenne letaszítani a trónról a málnát, a csokoládét vagy a vaníliát.

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.