galéria megtekintése

Szabadlábra helyezték a „skálás gyilkost”

8 komment


Fekete Gy. Attila

Huszonkét évvel azután, hogy elfogták, a szegedi büntetés-végrehajtási bíró jó magatartására tekintettel szabadlábra helyezte Bene Lászlót. Bene és Donászi a '90-es években négy gyilkosságot követtek el. Bene háromban vett részt. Életfogytiglanra ítélték. Két éve még azt mondta, nem bánt meg semmit. Mostanra kiokosodott, és bűnbánó magatartása komoly súllyal esett latba a szabadításáról szóló döntés meghozatalakor.

A Szegedi Törvényszék sajtóosztályának közleménye szerint a több emberen, részben előre kitervelten, részben nyereségvágyból, illetve aljas indokból elkövetett emberölését életfogytig tartó szabadságvesztésre ítélt Bene Lászlót (a közlemény csak B. L.-ként említi) a büntetés-végrehajtási bíró feltételes szabadságra bocsátotta. Ennek időtartama tíz év. Ha ez idő alatt újabb bűncselekményt követne el, vagy akár csak megszegné a szabadlábra helyezéséről szóló döntésben számára előírt magatartási normákat, melynek keretében pártfogói felügyelet alá helyezték, visszakerülhet a fegyházba.

A '90-es évek hírhedt bűnöző párosa, Donászi Aladár és Bene László 1991 júniusa és 1992 novembere között három helyszínen négy embert öltek meg. Donászi 1991. június 12-én a lelőtte a győri vízműhöz érkező pénzszállító autót biztosító Ősz Zsigmond rendőr főtörzsőrmestert. 1992. május 11-én a budai Skála (ma Allee) közelében már Benével közösen támadták meg azt a taxit, amellyel a 23 éves Sádt Győző egyetemista az áruház bevételét szállította volna a bankba.

November 8-án Sárszentmihály térségében lőgyakorlatot tartottak, amikor két vadász észrevette és megkísérelte lefegyverezni őket. Ifjabb Tóth Tamás, a település akkori polgármesterének fia és Izsó László az életével fizettek sikertelen próbálkozásukért: a két gátlástalan bűnöző tüzet nyitott rájuk.

 
Bene László
RTL

Állítólag egy újabb rablásra készültek, amikor a rendőrség elfogta a rablógyilkosokat. Életfogytiglani fegyházbüntetésre ítélte őket a bíróság. Donászi 2001. augusztus elsején sopronkőhidai zárkájában felakasztotta magát.

Bene az elmúlt évek alatt többször szerepelt a médiában, a megbánás legkisebb jelét sem mutatva.

Egyszer a kamerák előtt találkozott ifjabb Tóth Tamás édesapjával, aki fia halála óta folytatja esélytelen küzdelmét a halálbüntetés visszaállításáért. „Kötelet hozott?” – így fogadta Bene Tóth Tamást.

Benéék elítélésekor az életfogytig tartó szabadságvesztés első körben húsz évet jelentett, azaz ennyi időt kellett rács mögött töltenie az elítéltnek, mielőtt először megvizsgálják, hogy feltételesen szabadlábra helyezhető-e. Két éve, amikor először vetődött fel annak a lehetősége, hogy Bene szabadlábra kerüljön, épp azért csukatta vissza a bíró, mert a megbánás legkisebb jelét sem mutatta.

Azóta Bene már megbánta a '90-es években elkövetett bűneit.

Bár lehet, hogy csak azt, hogy két éve azt mondta: semmit nem bánt meg. A napokban viszont már azt bizonygatta a Tv2 kamerája előtt, hogy mennyire sajnálja az áldozatait és mindenkit, akinek tetteivel fájdalmat okozott.

A büntetés-végrehajtási bíró döntése nem jogerős, mivel az ügyészség megfellebbezte azt. Ezért addig Bene nem hagyhatja el a szegedi Csillag börtönt, amíg a döntés jogerőre nem emelkedik. Információink szerint az első fokon eljáró bíró annak ellenére helyezte (volna) szabadlábra Benét, hogy azzal előzetesen sem az ügyészség, sem a fegyintézet nem értett egyet. A büntetés-végrehajtás annak ellenére is ellenezte a szabadítását, hogy – mint az a bírói döntésben olvasható – Bene zárkamegbízottként segítette az intézmény rendjének fenntartását.

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.