galéria megtekintése

Rendhagyó reklám az idei Super Bowlon

0 komment

NOL

Az amerikai futballbajnokság döntője több tízmillió embert szögez a képernyő elé világszerte, ezért nem meglepő, hogy a nagy brandek mélyen a zsebükbe nyúlnak egy-egy harminc perces reklámblokkért. A hamburgerek, a csipszek, a sörök és autók között ezúttal egy nem megszokott reklám is helyet kapott: a megrázó kisfilm a családon belüli erőszakra hívja fel a figyelmet.

Elérkeztünk a profi amerikaifutball-bajnokság (NFL) fináléjához, a döntőben a Seattle Seahawks és a New England Patriots csap össze vasárnapról hétfőre virradó éjjel, magyar idő szerint hajnali fél 1-kor.

Marc Piscotty / Reuters

A sportesemény a világ legnézettebb közvetítésének számít, a tavalyi döntőt összesen 111 millió néző követte élőben. A meccs félidejében minden évben világhírű zenei előadók lépnek fel, tavaly Bruno Mars és a Red Hot Chilli Peppers adott közös koncertet, ma este pedig Katy Perry és Lenny Kravitz próbálja majd elvarázsolni a nagyérdeműt.

 

A Super Bowl már rég nemcsak a sportról szól, hanem bizony kőkemény üzlet is. Az arizonai Glendale-ben található University of Phoenix Stadium több mint 63 ezer nézőt tud befogadni, a legolcsóbb jegyár is több ezer dollárba kerül, de vannak jegyek több mint 16 ezer dolláros darabáron is.

A döntő szüneteiben a reklámoké a főszerep, a nagy világmárkák egymással versengve próbálnak minél ötletesebb, viccesebb vagy látványosabb videókat készíteni.

A Hyundai, a Volkswagen, a Kia, Coca Cola, a Budweiser, a Skittles, a Snickers, a Pizza Hut vagy a T-mobile hagyományos hirdetőnek számít, tavaly nem átallottak 2,5 millió dollárt kifizetni mindössze 30 másodpercnyi reklámidőért. A cégek azonban jól tudjűk, egy jó hirdetés sokszorosan visszahozza az árát, legutóbb például a Budweiser robbantotta fel az internetet a Puppy Love című kisfilmjével.

A reklám - amelyet több mint 56 millióan láttak a Youtube-on - kimerítette az összes létező cukiságfaktort: volt benne lóval barátkozó kölyökkutya, a segítségükkel egymásra találó fiatal pár, valamint romantikus aláfesőzene is. A Budweiser amúgy újra a jól bevált recepthez nyúlt, és ismét elővette a kiskutya és a ló szívmelengető barátságát, de a Lost Dog várhatóan nem szól majd akkorát, ahogy a másik reklámfilm, a szupermarketben álldogáló, morcos lovas Clydesdale Beer Run sem.

Csinos hölgyek esetén gyakorlatilag borítékolható a siker. A Mercedes tavaly Kate Uptonnal prbóálkozott, idén pedig a Carls Jr. gyorsétterem Amerika egyik nagy modellígéretével, Charlotte McKinney-vel. A reklámfilm - amiben a szőkeség félmeztelenül sétálgat, ezzel pedig nem kis bonyodalmat okozva - azonban túl erotikusnak bizonyult, a készítők bizonyára tisztában is voltak vele. A reklám este tehát nem megy adásba, így jóval olcsóbb volt, mintha leadták volna főműsoridőben, viszont alig néhány nap alatt hatmillióan látták. A T-mobile és a Victoria's Secret sem bízta a véletlenre, előbbi Kim Kardashiant, utóbbi pedig egy sor fehérneműs angyalt vetett be.

Hatvan másodperc, ami életeket menthet

Az elmúlt években többnyire ugyanazok a sémák ismétlődtek, hírességekkel, kiskutyával, gyerekkel, csinos, félmeztelen nőkkel még mindig nagyot lehet tarolni. A 2015-ös Super Bowl reklámok közül talán éppen ezért is tűnik ki egy egészen másféle alkotás, a Nore more nevű civil szervezet reklámfilmje. A 60 minutes a családon belüli erőszakra és szexuális bántalmazásra szeretné felhívni a figyelmet.

A maga nemében egyedülálló reklám úgy üt, hogy egyetlen élő szerelője sincsen: a hatvan másodperc alatt mindössze egy nő és a 911-es segélyhívó egy operátora beszélget, miközben egy gyönyörű családi házat látunk, ahol a tárgyak bántalmazásról árulkodnak. A rövid párbeszédből hamar kiderül, a nő nem tud beszélni, mert bántalmazója még mindig ott van mellette, ezért úgy tesz, mintha pizzát rendelne.

Az alig egy perces reklám egyszeri vetítése nagyjából 4,5 millió dollárba kerül, az összeget adományokból gyűjtötték össze.

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.