– meséli Mary a BBC-nek. A nyolcvankét éves asszony hozzátette, hogy őt és testvéreit elővigyázatosságból a külföldi diákok számára fenntartott Chefooba küldték, amely Kína keleti partjainál fekszik. A szülők azt hitték, gyermekeik itt biztonságban lesznek, ami így is volt – egy darabig.
Minden megváltozott, amikor a Japánok 1941. december 7-én megtámadták Pearl Harbourt, ezzel bevonva a világháborúba az Egyesült Államokat. Maryre és szüleire ezután idegen ellenségként tekintettek Kínában. Másnap a japán csapatok már el is foglalták Chefoot.
|
Második világháborús amerikai gép Pearl Harbournál
Darren Hauck / Reuters |
Mary elmondta, hogy az iskolába hoztak egy sintó papot, aki ünnepélyesen átkeresztelte az egyébként protestáns intézményt, majd az asztalokra, székekre és minden iskolaszerre egy japán nyelvű papirost tettek, hogy azok már a japán császár tulajdonai. Az intézményből börtön lett, az akkor kilencéves lányból és testvéreiből pedig annak foglyai, távol szüleiktől.
A gyerekek egy évig maradhattak Chefooban, egészen addig, amíg a japánok elhatározták, hogy katonai bázist hoznak létre az épületben. A diákokat és tanáraikat ezután egy nagyobb táborba, Weihsienbe szállították át, amelyben más külföldi – Kínában élő – civileket tartottak fogva.
|
Chefoo: A japánok katonai bázist létesítettek az iskolában
Wikipedia |
„Ez volt a nyugati uralom vége Kínában”
– magyarázza Mary, aki soha nem felejti el azt a napot, amikor el kellett hagyniuk az iskolát. Az asszony jól emlékszik, ahogy az út mellett a kínai tömegek végig követték a fehér emberek menetelését a koncentrációs táborba.
Mary elmondása szerint a táborban sokkal rosszabb élet volt, mint előtte az iskolában. A japán őrök szigorúak voltak, bár időnként irgalmasak. Az idős asszony külön dicsérte Chefoo tanárait, akik próbálták játékokká formálni a problémákat. Így történhetett, hogy amikor patkányok, poloskák vagy legyek lepték el a tábort, a diákoknak egy verseny keretében el kellett fogni őket. A nyertes kisebb jutalmat kapott. A tanárok jelenléte megnyugtató volt, ami biztonságérzetet adott a táborban élő fiataloknak.
A gyerekek azonban nem maradtak ki az internálótábor minden szörnyűségéből. Kevés gyógyszer volt, ami miatt sokan meghaltak, beleértve egy brit olimpikont is. Aztán az élelmiszer is fogyni kezdett. A tábor orvosai azt kérték a tojásokkal kereskedő raboktól, hogy őrizzék meg azok héját, amit aztán megsütöttek, összezúztak és felszolgáltak a kalciumhiányos gyerekeknek. „Ez aljas volt. Olyan volt az íze, mintha homokot ennél” – emlékszik vissza a nyolcvankét éves asszony.
A foglyok keveset tudtak a táboron kívül zajló háborúról, ezért is érte őket meglepetésként, amikor az véget ért. Amikor az amerikai katonák megérkeztek a tábor kapuihoz, a csont és bőr fogvatartottak a vállukon vitték és hősként ünnepelték őket.
|
A weihsieni internáló tábor
Wikipedia |
Mary éppen vérhassal küszködött, és az ágyában feküdt, amikor meghallotta az amerikai gépek hangját:
„Felugrottam, kinéztem az ablakon, és láttam, hogy egy gép alacsonyan repül a fák koronája felett, majd ejtőernyősök ugranak ki belőle. Ez azonnali gyógyír volt a hasmenésemre”
– mondja az idős asszony, aki néhány hét múlva újra együtt lehetett szüleivel.
Felkutatta megmentőit
A család a háború után hazatért az Egyesült Államokba, Mary az oktatásban helyezkedett el, majd New Jersey állam demokrata képviselője lett. A 90-es években elhatározta, hogy megkeresi azt a hat katonát, akik felszabadították őt a weihsieni táborban: „Szerettem volna őket szemtől szembe látni, és megköszönni nekik” – magyarázza Mary, aki két évet töltött a katonák vagy hozzátartozóik felkeresésével.
Az egyetlen ember, akivel az idős asszony kapcsolatba tudott lépni, egy kínai tolmács volt, aki a katonákkal érkezett a táborba. Néhány hónapja, egy Egyesült Államokban tanuló kínai diák látott egy Maryvel készült újságcikket, és felismerte a tolmácsot, Eddie Wanget, aki az ő nagyapja. Az egyetemista azonnal felvette a kapcsolatot az asszonnyal, aki így egy hosszú és megindító telefonbeszélgetést folytathatott a kilencvenéves kínai férfival.
Weihsient hetven éve szabadították fel az amerikai csapatok, amikor Mary csak tizenkét éves volt, de az akkor kötött barátságok, és a dolgok, amiket el kellett szenvednie, egy életen át vele maradtak.
