galéria megtekintése

„Jogunk volt megtanítani a leckét” – mondta a halálra ítélt erőszakoló

4 komment

V. D.
NOL

„Egy tisztességes lány nem kószál az utcán este 9 órakor. (...) A fiúk és a lányok nem egyenlőek. A lányoknak a házimunka és a háztartás való, nem az, hogy a diszkókat és a bárokat járják lenge ruhákban” – mondta a 2012 decemberében megerőszakolt 23 éves orvostanhallgató lány egyik támadója, Mukes Szingh.

2012 végén tüntetéshullámot indított el a fiatal lány megerőszakolása.
2012 végén tüntetéshullámot indított el a fiatal lány megerőszakolása. "Biztonságot akarunk, nem erőszakot", "Az én testem, az én jogom", "S.O.S. Mentsétek meg a nővéreinket" – ezek olvashatók a mumbai demonstrálók tábláin
Vivek Prakash / Reuters

A nemi erőszakért és gyilkosságért halálra ítélt férfi az áldozatot hibáztatta. A brit filmesnek, Leslee Udwinnak adott interjúban Szingh kifejtette, a lány nem halt volna meg, ha nem próbál meg ellenállni, neki és társainak pedig joguk volt „megtanítani a leckét.”  

Szingh annak a busznak a sofőrje, amelyen a 23 éves lányt 2012. december 16-án Újdelhiben megerőszakolták, megverték majd kihajították a mozgó járműből. A fiatal orvostanhallgatót a kísérőjével együtt egy Dwarka negyedbe tartott, amikor a buszon rájuk támadtak. Vasrudakkal verték őket, a nőt pedig egy órán keresztül erőszakolták, mielőtt meztelenül az út szélére dobták volna őket. A lányt többször is megműtötték, de néhány nap múlva egy szingapúri kórházban belehalt a sérüléseibe. Az incidenst szerte Indiában véres tüntetések követték, amelyeken tízezrek követeltek halált az erőszaktevőknek.

 

Udwin az esettel kapcsolatban készítette el az India lánya című dokumentumfilmet, amelynek bemutatását egy bíróság rendeletben tiltotta be. Radzsan Bagat rendőrségi szóvivő a CNN-nek elmondta, egyetlen televíziócsatorna sem adhatja le Udwin művét Indiában, a delhi rendőrség érvelése szerint ugyanis Szingh kijelentései „félelmet és feszültséget” keltenek.

Sokan követelték az erőszakolók kivégzését
Sokan követelték az erőszaktevők kivégzését
Adnan Abidi / Reuters

Radzsnath Szingh belügyminiszter ezután jelezte, vizsgálatot indít, hogy kiderítse, hogyan sikerült a tévéstábnak interjút készíteni a halálsoron lévő elítélttel. Leslee Udwin BBC-nek és az NDTV-nek készülő filmjét nyíltan kritizálta a parlamentben, a városfejlesztési miniszterhez, M. Venkaiah Naiduhoz hasonlóan. Naidu egyenesen azt állította, hogy „ez egy nemzetközi összeesküvés India rágalmazására”, de optimista, és reméli, külföldön is hasonló sorsra jut az alkotás. Udwin egyébként azt mondta, a belügyminisztérium és a börtön is engedélyezte a Szingh-gel az interjút.

A film készítői szerint az indiai tilalom sérti a sajtószabadságot, és terveik szerint fellebbezést nyújtanak be a döntés ellen. Udwin kedden azt mondta, a felvétel megkísérli megmutatni, hogy a gond nem elsősorban az erőszaktevőkkel, hanem a társadalommal van.

Anu Aga, a parlament felsőházának képviselője szerint az India lányának betiltása nem megoldás. „Sok indiai férfi gondolkodik úgy, mint az [filmben megszólaló] erőszaktevő. Ne tegyünk úgy, mintha minden rendben lenne!” – mondta a politikus.

Tigrisháton érkezve áll bosszút Priya, India új szuperhőse

Tavaly új képregényhős született Indiában. Priya csoportos nemi erőszak áldozata lett, és mikor erről beszámol családjának, ők elzavarják otthonról, mondván szégyent hozott rájuk. A családja által kitagadott lány Siva és Párvati istenségeknek köszönhetően személyes tragédiájából erőt merít, és a történet végén egy tigris hátán tér vissza szülőfalujába, ahol leszámol azokkal, akik bántották. Ram Devineni, indiai-amerikai filmrendező, a képregény egyik alkotója elmondta, hogy a 2012 decemberében történtek ihlették a művet.

2013 szeptemberében Szinghet és három másik férfit halálra ítéltek, az ítéletet azonban még a legfelsőbb bíróságnak is jóvá kell hagynia. Egy fiatalkorú bűntársukat a bíróság háromévi börtönre ítélte, a hatodik vádlott, a filmben megszólaló Szingh testvérét még az ítélethirdetés előtt holtan találták, öngyilkosságot követett el cellájában.

Szingh a kivégzésével kapcsolatban elmondta, hogy szerinte a halálbüntetés lehetősége még inkább veszélybe fogja sodorni a nőket. „Ha ezentúl megerőszakolnak egy lányt, nem fogják elengedni, mint mi. Meg is fogják ölni” – jegyezte meg pikírten.

Az ügyben eljáró egyik védőügyvéd, A.P. Szingh elhatárolódott a buszsofőr nyilatkozatától. Mint a CNN-nek kifejtette, jobban tette volna, ha nem ad interjút, mert megjegyzései sokakat sértenek.

Mérges tüntetők Újdelhiben. A rendőrségnek vízágyút is be kellett vetnie
Dühödt tüntetők Újdelhiben. A rendőrségnek vízágyút is be kellett vetnie
Adnan Abidi / Reuters

Egy az üggyel nem összefüggésbe hozható ügyvéd szintén hasonló véleményen van, szerinte a nyilvánosságra került interjú miatt nagyobb az esély arra, hogy a legfelsőbb bíróság elutasítja fellebbezését, hiszen „nem mutatott megbánást vagy bűntudatot”.

A dokumentumfilmben nem csak a 2012-es eset erőszaktevői szólalnak meg. Egy Guarav nevű férfi félmosollyal az arcán ecseteli, hogyan erőszakolt meg egy ötéves kislányt. Amikor Udwin azt kérdezte, hogy követhetett el ilyesmit, tekintettel a kislány korára és arra, milyen rémült lehetett, az erőszaktevő azt felelte: „Már maga a kérdés is röhejes. Egy koldus volt. Semmit sem ért az élete”.

A BBC szóvivője szerdán megerősítette, hogy a filmet a tervek szerint be fogják mutatni március 8-án, Nagy-Britanniában a BBC4-en, és a tervek szerint levetítik majd Dániában, Svédországban, Svájcban, Norvégiában is Kanadában is.

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.