galéria megtekintése

Amerikaiak Pakson: újratervezik a bővítést

13 komment

Munkatársunktól

Indulatos hangú levélben kéri számon az Orbán-kormányon a paksi bővítéssel kapcsolatos összes eddigi érvet és állítást Jávor Benedek, a Párbeszéd Magyarországért európai parlamenti képviselője, miután tudomást szerzett róla: a kormány előrehaladott tárgyalásokat folytat az amerikai Westinghouse céggel arról, hogy a Roszatom helyett ez a vállalat szállítja majd a fűtőanyagot az új paksi atomerőműhöz. Jávor szerint a diplomáciai célt szolgáló megegyezés a projekt pénzügyi és biztonsági kockázatait is drasztikusan megnöveli.

– Annak érdekében, hogy a már a megkezdése előtt vastagon korrupciógyanús beruházást az EU-val, illetve az átláthatóságra és az orosz befolyás erősödésére szintén kényes USA-val is elfogadtassák, információim szerint előrehaladott állapotba jutott annak a megállapodásnak a megkötése, amelynek alapján nemcsak a német Siemenset veszik be az üzletbe, hanem az amerikai Westinghouse-t is. Előbbi erősáramú és gépészeti berendezések szállításával vesz részt a projektben, utóbbi pedig az atomerőmű fűtőelemeit biztosíthatja, elsőként egy EU-tagállamban működő orosz nukleáris létesítmény esetében – írja Lázár Jánosnak címzett levelében Jávor.

Szerinte a váratlan lépés a kormány összes eddigi, a jelen bővítési konstrukció mellett felhozott érvét megcáfolja.

Ha azért kellett tender nélkül, titokban szerződni a Roszatommal, mert csak ők értenek a paksi technológiához, akkor mit keres a Westinghouse a bővítési projektben?

 

Ha csak a Roszatom vállalakozott az üzemanyag beszállítására és a nukleáris hulladék visszavételére, akkor most miért a Westinghouse-től veszünk fűtőanyagot? Ha a Roszatom adta a legolcsóbb ajánlatot, akkor miért kell a Westingouse-től vásárolnunk olyasmit, ami a szerződés szerint a Roszatom feladatkörébe tartozna? Ha nem a Roszatomé a legolcsóbb ajánlat, akkor miért ők építenek minden mást, nyilvános pályáztatás nélkül?

Kurucz Árpád / Népszabadság

– Nyilvánvaló, hogy minderre a rengeteg sebből vérző, korrupcióval átszőtt bővítési projekt diplomáciai újrapozicionálása végett szánták rá magukat, ugyanakkor szeretnénk jelezni: attól, hogy a tortát többfelé osztják, a pénzügyi csőd esélye nem lesz kisebb (sőt), ráadásul a beruházás biztonságossága is megkérdőjeleződik. A Westinghouse újabban szállít ugyan fűtőelemeket a Roszatom által épített ukrajnai erőművekbe, ezek azonban – a kétféle technológia összeházasításának nehézségei miatt – már többször okoztak üzemzavart. A biztonsági kockázatok mellett a várhatóan drágább öszvér technológia költségeit pedig megint csak az ország polgárai kell hogy viseljék, energiafogyasztóként és adófizetőként egyaránt – hangsúlyozza az EP-képviselő.

Jávor szerint semmilyen műszaki vagy egyéb ok nem indokolja, hogy Magyarország kizárólag a Roszatomtól vásárolhat új reaktorokat – amellett viszont nagyon komoly érvek szólnak, hogy ha már elkötelezzük magunkat az orosz technológia mellett, akkor a fűtőanyagot az erőmű típusához, és ne a kormány pillanatnyi külpolitikai érdekeihez igazítsuk.

– Önök védhetetlen helyzetbe manőverezték magukat a titokban aláírt, Magyarországot évtizedekre az orosz érdekszférához kötő megállapodással, de ez a lépés néhány nyugati nagyvállalat fölösleges, ám annál többe kerülő bebocsátásával legfeljebb egy szűk üzleti kör számára lesz elfogadhatóbb: sem a magyar közvélemény, sem az uniós hatóságok álláspontját nem fogja megváltoztatni. Az EU versenypiaci biztosa máris vizsgálódik a tender elhagyása, a versenyszabályok durva megsértése miatt, és biztosak lehetnek benne, hogy a szintén tender nélkül kiválasztott amerikai beszállító megjelenése nyomán nem fogják leállítani az eljárást – állítja Jávor Benedek, aki szerint „az Orbán-kormány verbális szabadságharca a szemünk előtt alakul át a nemzeti érdekeket kiárusító politikai bolhapiaccá”.

Üzemanyag-kazetták Pakson
Üzemanyag-kazetták Pakson
Móricz-Sabján Simon / Népszabadság

– Úgy fest, az USA-val is csak addig volt fontos a konfrontáció, amíg a demokráciát és az átláthatóságot kérték számon a magyar kormányon: ha felcsillan a reménye, hogy szemet hunynak az Önök visszaélései és lenyúlásai fölött, szívesen adnak nekik néhány százmilliárdot a magyar adófizetők pénzéből. Önök erre sem a parlamenttől, sem a magyar választóktól nem kaptak felhatalmazást. És azt is érdemes megjegyezniük: a minden paksi dokumentumot 30 évre titkosító törvény még nincs hatályban, erről a mostani megállapodásról még el kell számolniuk a nyilvánosság előtt – zárul a levél, amelynek végén az EP-képviselő felszólítja kormányt, hogy haladéktalanul állítsa le az összes titkos tárgyalást a paksi bővítés ügyében, és azonnal hozzák nyilvánosságra azokat a megállapodásokat, amelyeket a bővítési projekt jövőbeni nyugati partnercégeivel megkötöttek vagy megkötni szándékoznak.

A fűtőanyag-beszállítás egyébként az egész üzlet egyik legnagyobb szelete: szakmai becslések szerint a hulladékkezeléssel együtt akár a teljes költség 20-25 százaléka is ide tartozhat.

A Roszatom nyilván nem szívesen mond le egy ekkora falatról, ám ha így le lehet szerelni Brüsszel és Washington ellenállását, a részleges visszalépés akár logikusnak is tűnhet. A magyar felet ugyanakkor óvatosságra kell hogy intse a fentebb már említett ukrajnai eset. Ott 2009-ben hoztak döntést arról, hogy az egyik ukrán atomerőműben amerikai fűtőanyagot kezdenek használni, majd 2010-ben, próbaüzemben meg is kezdődött a fűtőanyag berakása. 2011-12-ben azonban az áttérést leállították, miután a fűtőanyag-kazetták deformálódni kezdtek. 2012-ben az ukrán atomenergetikai felügyelet döntést hozott, amellyel megtiltotta a Westinghouse fűtőanyagának használatát, és az amerikai beszállítás csak 2014-ban, az ukrán–orosz konfliktus elmélyülésével került ismét elő.

Schiffer beszélt róla?

Ellenzéki körökben egy ideje már beszédtéma az amerikaiak bejövetele a paksi bizniszbe, megerősített információja azonban senkinek nem volt róla. A legmesszebb talán az LMP jutott: Schiffer András frakcióvezető hétfőn az atomtitok-törvény parlamenti vitájában tett egy akkor érthetetlennek tűnő, visszatekintve viszont nagyon is tartalmas megjegyzést arról, hogy „a beruházás nyertesei a nyugati beruházók, a Gazprom és a MET lesznek". Ez egy nukleáris projekt esetében nem magától értetődő, ugyanakkor az Orbán-kormány nyilván engedményeket kényszerül(t) tenni az oroszoknak, hogy azok a már megkötött megállapodás ellenére teret engedjenek a Westinghouse-nek. Ilyen „ajándék" lehet például a magyar gáztároló-kapacitás átengedése a Gazpromnak, amivel a tranzitgáz-üzletben érdekelt MET is jól járhat.

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.