A levél írója egy bizonyos Rose Amelie Icard volt, aki egy gazdag amerikai üzletember özvegyével utazott. Az akkor 40 éves Rose az asszony személyi asszisztenseként és szobalányaként tartózkodott a Titanic fedélzetén. Mindketten túlélék a több mint 1500 áldozatot követelő katasztrófát – Rose-t maga Edward John Smith, a hajó kapitánya segítette be a mentőcsónakba, aki amúgy maga is életét vesztette a balesetben.
A dokumentum rögtön feltűntést keltett a Titanic és a történelem szerelmesei között is, ugyanis több helyütt újdonságokat közöl a baleset éjszakájáról.
|
| Rövidéletű csoda – Lucas Jackson / Reuters |
Rose még Párizsban ismerte meg Marthát, és több országba is elkísérte, 1912 elején Egyiptomba és Jeruzsálembe utaztak, majd visszatértek a francia fővárosba, és végül Londonba mentek. A nő a levélben arról írt, hogy Mrs. Stone nagyon boldog volt, amikor megkapta a jegyeket, ő viszont az indulás előtti éjszakán nagyon rosszat álmodott, és emiatt balsejtelem gyötörte.
"A rövidéletű utazás alatt minden a pompáról és az ünnepről szólt, csodálatosak voltak az ünnepségek és az előkelő vacsorák is. Aznap este 11-kor tértünk nyugovóra. Háromnegyed órával később egy óriási erejű ütközés miatt mindketten kizuhantunk az ágyból. Szerettük volna megtudni, mi történt, a szoba előtt elhaladó tiszt azt válaszolta, semmi probléma sincs, nyugodtan térjünk vissza a kabinunkba, mire én azt mondtam, pedig mintha víz ömlene a hajóba" – idézte fel az ütközés utáni pillanatokat levelében Rose.
A végzetes nap
A Titanic 1912. ápirlis 10-én indult végzetes útjára a southamptoni 44-es számú kikötőből déli 12 órakor. Kicsit több mint négy nappal később már a tenger mélyén pihent. 2224 utasából 1514-en meghaltak.
A nő ezután leírta, hogy a kabin felé tartva összefutottak a szomszédjukkal, akinek a lánya teljes pánikban volt, így ők sem késlekedtek. Rose gyorsan felöltöztette Mrs. Stone-t és ráadta a mentőmellényt is. Ő viszont csak egy fürdőköpenyt kapott fel a pizsamája fölé, majd szintén felvette a mellényt, de sikerült magával vinnie egy takarót és a kabátját is. Gyorsan a fedélzet felé siettek, ám útközben Rose visszafordult Mrs. Stone ékszereiért. Elvétette a lépcsőházat és nem találta meg a kabint, így visszament a fedéleztre; saját elmondása szerint ennek köszönheti az életét.
"Felejthetetlen jeleneteknek voltunk szemtanúi, a rémület keveredett az önfeláldozással. Nők álltak ott esélyiben, mások pizsamában, félmeztelenül, mind ziláltan, zavarodottan. Smith kapitány folyamatosan kiabált, hogy: nők és a gyerekek elölre!" – írta Rose. Nem messze tőle állt egy idősebb házaspár, Mr. és Mrs. Straus, a New York-i Macy's üzletház tehetős tulajdonosai. A nő nem akart beszállni a mentőcsónakba, átöltelte a férjét és azt mondta neki: "Ötven éve vagyunk házasok, sosem hagytuk el egymást, veled akarok meghalni."
Rose és Mrs. Stone egy csónakba került nagyjából harminc másik emberrel együtt. A tiszt azt mondta nekik, nagyon erősen evezzenek, mert mindössze 25 percük van, hogy mentsék az életüket. Rose tenyere véres is lett a lapátoktól. Evezés közben észrevett egy férfit is, aki a csónakjukban lapult, de nem volt lelkiereje elárulni. Sosem tudta meg, ki volt az.
"Ahogy távolodtunk, a tenger egyre nyugodtabbá vált, és én nem bírtam levenni a szemem a Titanicról. Hirtelen sötétség lett, mindenünnen kiáltások hallatszottak és a hajó középen megreccsent. Néha még ma, 43 évvel később is álmodom róla" – áll a levélben.
Rose 1964-ben, 92 éves korában hunyt el, a levelet kilenc évvel a halála előtt írta egy másik túlélő, Madame Auesin lányának.
