galéria megtekintése

Annyi biztos, hogy az egyik vonat rossz helyen volt

6 komment

NOL
NOL

Szerda reggelre 27-re pontosították a dél-olaszországi vonatbaleset halálos áldozatainak a számát. A tragédia kedden késő délelőtt történt a Corato-Andria vonalon, Puglia régióban, amikor két személyvonat ugyanazon a sínpáron haladva frontálisan összeütközött.

Massimo Mazzilli, a közeli Corato város polgármestere a helyszínt látva azt mondta, olyan volt, mintha repülőgép szerencsétlenség történt volna. Az egyetlen sínpárból álló szakaszon ütköző két vonatnak összesen három szerelvénye tört ripityára, az ütközés lendülete roncsdarabokkal szórta tele a pálya melletti olajfa ligetet.

27 halott van
27 halott van
Alessandro Garofalo / Reuters

Egy rendőr a Rai Newsnak azt nyilatkozta, amikor odaért és hallotta a síró, segítségért kiáltozó embereket, az volt a legszörnyűbb dolog, amit valaha átélt. Egy túlélő nő azt mesélte, hogy a roncsok alatt kúszva kereste a férjét, s közben mindenhol emberi testrészeket látott.

 

Kedden este a híradások legalább 20 halottról és legalább 50 sérültről szóltak, ezt szerda reggelre 27 halottra pontosították. A helyszínen tegnap egész nap 200 tűzoltó, mentős és rendőr dolgozott a negyven fokos hőségben, de a szerelvények átvizsgálása az éjszaka folyamán is tartott. A sérülteket a semmi közepéről a környékbeli nagyvárosokba szállították, a hatóságok véradásra szólították fel a lakosságot.

A pályaszakaszt üzemeltető regionális vasúti társaság, a Ferrotramviaria azt mondta, nem lehet pontosan tudni, hogy hányan utaztak a két vonaton, mert sokan használnak szezonális bérletet. Pugli az elmúlt években igen népszerű lett a külföldi turisták körében is, egy a bari reptérről érkező csoport biztosan az egyik vonaton volt és a Bari Egyetem sok diákja is ezen a vonalon közlekedik.

Éjszaka is folytatták a szerelvények átvizsgálását
Éjszaka is folytatták a szerelvények átvizsgálását
Alessandro Garofalo / Reuters

Az első áldozat, akinek a nevét is nyilvánosságra hozták, Fulvio Schinzari, egy 53 éves rendőr, akit a saját kollégái találtak meg. A súlyos sérültek közt van egy hatéves fiú is, akit úgy kellett kivágni a roncsok közül. Őt, akárcsak a többieket, mentőhelikopterrel szállították el. A mentőszolgálat az olajfák közt felhúzott egy mobil elsősegélynyújtó állomást is, a túlélőket pedig pszichológusok segítették.

Matteo Renzi olasz miniszterelnök tegnap megszakította milánói látogatását és a régióba utazott, hogy kifejezze együttérzését az áldozatok és családjaik felé, ugyanakkor kifejtette azt is, hogy egyértelmű válaszokat vár a tragédia miértjére.

A vasúti rendőrség parancsnoka egyelőre csak annyit tudott kijelenteni teljes bizonyossággal, hogy az egyik vonatnak nem kellett volna ott lennie. Graziano Delrio közlekedési miniszter bizottságot állított föl az ügy körülményeinek kivizsgálására és az EU közlekedési biztosa, Violeta Bulc is jelezte: figyelemmel fogja követni a fejleményeket.

A nyomozásnak egyelőre annyit sikerült kiderítenie, hogy az egyik vonat biztosan nagy sebességgel haladt az enyhe kanyarban, ami emberi hiba, ám hogy a két szerelvény kinek vagy minek a hibájából haladt egymással szembe, még nem tudták megállapítani.

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.