galéria megtekintése

Sosem látott mértékben fogy az itthoni munkás

„Ne legyenek illúzióink, a Nobel-díjasok zöme 2036-ban is az Egyesült Államokba tart majd, és ott fog dolgozni. A mi feladatunk most a gazdaságot működtető derékhad előteremtése és az, hogy a leszakadó rétegek ne termelődjenek újra" – mondta a Népszabadságnak Lakatos Péter, a Munkaadók és Gyáriparosok Országos Szövetségének (MGYOSZ) alelnöke, a Videoton Holding Zrt. vezérigazgatója nem sokkal azután, hogy az érdekvédelmi szervezet a minap közzétette az egyre súlyosabb munkaerőhiány okaival foglalkozó anyagát és a megoldásra tett javaslatait.

A tét nagy: ha folyamatos munkaerőhiányba ütköznek a multicégek, keresnek maguknak más országot
A tét nagy: ha folyamatos munkaerőhiányba ütköznek a multicégek, keresnek maguknak más országot
Bús Csaba

A beilleszthető vendégmunkásokra vonatkozó igényt Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter is felkarolta – igaz, kifejezetten azokban a szakmákban, amelyekben a cégek nem találnak magyar munkavállalót.

 

Lakatos szerint a mostani problémák sokkal súlyosabbak, mint a válság előtt voltak – részben a megélénkült kivándorlási kedv, részben a demográfiai folyamatok következtében. Míg 1953-ban 206 ezer gyerek született, 1998-ban mindössze 124 ezer. Előbbi csoport tagjainak nagy része mostanában vonul nyugdíjba, utóbbiak pedig előbb-utóbb belépnek a munkaerőpiacra. Ez közel 50 ezerrel, a kivándorlás további 30-40 ezerrel csökkenti évente a hazai potenciális munkaerőbázist.

„A magyar gazdaságban korántsem általános a munkaerőhiány, az inkább egy-egy területet érint súlyosan. Ilyen az autóipar és a kereskedelem, az utóbbiban folyamatosan romlottak a dolgozók munkafeltételei – elég csak a minimálbér közeli fizetésekre, az éjszakai műszakra, a vasárnapi zárva tartás elrendelésére, majd a nyitva tartás visszaállítására gondolni, vagy éppen a 2011-ben bevezetett egykulcsos adó hatására, ami miatt az alacsony keresetűek anyagi helyzete relatíve rosszabb lett, mint a magasabbaké. A kereskedelmi tapasztalat viszont némi nyelvtudással külföldön is jól használható, úgyhogy sokan elmentek ebből az ágazatból" – mondta lapunknak Hárs Ágnes, a Kopint-Tárki vezető kutatója, akinek szakterülete a munkagazdaságtan és a migráció.

Szerinte a válság éveiben a közmunkára becsatornázott pénzt most másféle eszközökre kellene költeni, nagy szükség volna valódi egyeztetéseken alapuló bértárgyalásokra az állam, a munkáltatók és a munkavállalók között. Az ingázás egyes régiókban és fizetések mellett ma gyakorlatilag lehetetlen a több műszakos munkavégzéshez nem igazodó menetrendek, a dolgozókra nem vonatkozó utazási kedvezmények miatt. Telekocsi kevés van, és a jelenlegi minimálbér szintje, ha abból még a vonattal akár havi 30 ezer forintra rúgó utazási költségeket is levonja valaki, nem elég motiváció az embereknek, hogy közfoglalkoztatás helyett a versenyszférában helyezkedjenek el. Pedig a közfoglalkoztatottaknak legalább egy részét vissza kellene vinni az elsődleges munkaerőpiacra, vagy segíteni őket abban, hogy ott helyezkedjenek el.

A nyilvántartott álláskeresők létszáma 307 ezer fő, a közfoglalkoztatottaké pedig több mint 220 ezer – azaz lenne honnan pótolni a hiányzó embereket. Ehhez persze olyan oktatási rendszerre volna szükség, ami a XXI. század követelményeinek megfelelő – például digitális – tudással vértezi fel a fiatalokat és az állástalanokat, képessé teszi őket az alkalmazkodásra, új munkafolyamatok elvégzésére, szervezésére.

„Ha a cégek olyan béreket adnának, ami megfelelő perspektívát kínál az embereknek egy biztos egzisztencia megteremtéséhez, a munkajogi, adózási és támogatási feltételek nem változnának kiszámíthatatlan módon, egyre kevesebben vállalnának külföldön munkát, a kint dolgozóknak pedig megérné hazajönni. Megfelelő képzettségű munkaerő bevándorlásával – akár határon túli magyarokról, akár más külföldiekről legyen szó – akkor számolhat egy ország munkaerőpiaca, ha a gazdaság tartósan növekszik. A magyar anyanyelvűek nyelvi korlátok híján talán könnyebben jönnének, de ez a forrás is véges" – hívta fel a figyelmet Hárs.

Megoldási javaslatok

- gyermekvállalás ösztönzése
- állami szektor karcsúsítása, és az onnan kikerülők elhelyezése a versenyszférában
- béremelés részben az állam, a munkaadók és a munkavállalók terheinek, hasznának átrendezésével
- az oktatásra, munkaerő-piaci támogatásokra szánt összegek növelése és a járulékterhek csökkentése
- az ingázás, a belföldi mobilitás, a képzések, nyelvtanulás támogatása
- innováció: vállalati automatizálás, robotizálás, az információtechnológia új vívmányainak alkalmazása, támogatása
- a digitális írástudás, a 4K – kreativitás, kommunikáció, kooperáció, kritikai gondolkodás – közoktatáson belüli gyors és hatékony terjesztése
- a valóban a munkára szocializáló és életszerű, hasznos képzéseket nyújtó közfoglalkoztatási rendszer működtetése

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.