galéria megtekintése

Budapesten kitört a séfek harca

0 komment


Szemere Katalin

Sportversenyek szurkolói hangulatában telt a nemzetközi hírű Bocuse d'Or szakácsverseny európai döntőjének első napja a Hungexpón. Becslések szerint kétezren jöttek el drukkolni a versenyzőknek. A megmérettetésre kialakított helyszín többek szerint még a lyoni nagydöntő helyszínét is felülmúlja, amit egyébként legközelebb 2017-ben rendeznek meg.

Fotó: Szabó Miklós Népszabadság

Az európai döntőn húsz európai ország professzionális séfjei versenyeznek. Két fogás készül, a dunai kecsege és a szarvasborjú a két alapanyag, az elkészült ételeket a legelismertebb nemzetközi séfekből álló zsűri pontozza, amelynek magyar tagja Szulló Szabina, az Onyx executive séfje. A konyhai munkát egy másik grémium értékeli, figyelembe véve, mennyire tisztán dolgoznak és miként optimalizálják az ételhulladékot a versenyzők.

 
Fotó: Szabó Miklós Népszabadság

A verseny szabályzata szerint a pontozásban nagy szerepe van annak is, mennyire hangsúlyosan használják fel a kötelező alapanyagokat. Volt, aki csak "megmutatta" a halas tányérjának a dunai kecsegét, és inkább homáros fogással állt elő, amiért valószínűleg pontlevonás jár, bármilyen szép is a tányér. Azt mesélik: egészen különleges fogásokkal áll majd elő a magyar versenyző, Széll Tamás, aki szerdán áll a nyolcas boxba.

Fotó: Szabó Miklós / Népszabadság

A húsz versenyző közül a legfiatalabb a 22 éves bolgár Antonio Ivano, a legidősebb az 53 éves brit Anthony Wright. Az Onyx étterem séfje, Széll Tamás 34 éves, csapatkapitánya Szulló Szabina, a coach Vomberg Frigyes, a commis (fiatal segítő) pedig Szabó Kevin. Széll volt az első magyar séf, aki bejutott a Bocuse d'Or nagydöntőbe 2013-ban, első Michelin-csillagát 2011-ben kapta. A felkészülésében tanácsot adott (nem kevés euróért) Rasmus Kofoed, aki már arany-, ezüst- és bronzérmet is kapott a Bocuse d'Oron. A magyar versenyt 1,3 milliárd forinttal támogatta a magyar állam.

Fotó: Szabó Miklós / Népszabadság

A verseny mellett a Taste Hungary - SVÉT zónában rengeteg ismert magyar étterem képviseltette magát, tulajdonképpen úgy néz ki a tér, mint a pénteken kezdődő Gourmet Fesztivál. Egyébként mindkét helyszínen Mautner Zsófia (Chili és Vanília) és Jókuti András (Világevő-blog) a műsorvezető. Aki nem jut ki a Hungexpóra, beülhet a hivatalos szurkoló központba, a Belvárosi Piacra.

A verseny első napján készített további képeinket galériánkban nézhetik meg: >>>

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.