galéria megtekintése

Freddie ma indul csatába Stockholmban

Ma este hangzik el a végső győzelemre is esélyesnek tartott magyar versenydal, Freddie, azaz Fehérvári Gábor Alfréd Pioneer című száma Stockholmban, az Eurovíziós Dalfesztivál első elődöntőjében, amelyet – a versenyfolyam többi részéhez hasonlóan – élőben sugároz a Duna TV.

Freddie A Dal győzteseként
Freddie A Dal győzteseként
Mohai Balázs / MTI

A hatvanegyedik dalfesztivál már a harmadik, amelyet Stockholm rendezhet meg, az ideit Måns Zelmerlöw tavalyi bécsi győzelme révén, aki Heroes című dalával diadalmaskodott. Az idei versenyen 42 ország képviselői vesznek részt: 18 dal a keddi első elődöntőben, 18 csütörtökön, a második elődöntőben mutatkozik meg először, majd innen a legjobb 10–10 csatlakozik az alapból döntős 6-hoz. A döntő szombaton este lesz.

 

A Dunán ma 20:30-kor kezdődik a dalfesztivál felvezető műsora, az Elővízió, amelyről 21:00-kor a nemzetközi adásra kapcsolnak át. A kommentátor Gundel Takács Gábor lesz. Magyarországról a magyar dalra nem lehet szavazni, csak a többi 17 résztvevőre, miközben a határon túlról csupán az Ausztriában és a Horvátországban élők szavazataira számíthat Freddie, aki ha bejut a döntőbe, akkor az összes részt vevő országból voksolhatnak már rá.

A döntőbe jutásra a következő országok versenyzői lehetnek a legesélyesebbek:

Görögország: Argo – Utopian Land

Görögország versenyzőjét a közszolgálati televízió által felkért zsűri választotta ki – korábban nemzeti döntőket tartottak. A Europond zenekar Argo név alatt fogja előadni a Utopian Land (Utópisztikus ország) című dalt, amely az európai migrációs válságra utal, egyáltalán nem titkoltan.

Magyarország: Freddie – Pioneer

Fehérvári Gábor Alfréd (Freddie) februárban nyerte meg a magyar nemzeti dalválasztó show-műsort, amivel vízumot szerzett a stockholmi kontinensviadalra. Pioneer (Úttörő) című dala A Dalban megkapta a legjobb dalszövegnek járó különdíjat, melyről a közönség és a zsűri közösen döntött. Magyarország 2011 óta minden évben bejutott a verseny döntőjébe; az előzetes esélylatolgatások szerint ez nem lesz másképp ezúttal sem.

Hollandia: Douwe Bob – Slow Down

A hollandok sem bízták a tévénézőkre a döntést, a köztévé kérésére Douwe Bob fogja képviselni a németalföldi államot. Dala a Slow Down (Lelassulni) címet viseli, mely egy igazi, hamisítatlan countryzene. Két éve Koppenhágában a The Common Linnets duó egy hasonló stílusú dallal egészen a második helyig jutott.

Örményország: Iveta Mukuchyan – LoveWave

Iveta Mukuchyan Németországban is élt, ahol bejutott a The Voice című tehetségkutató műsorba is. A LoveWave (SzerelemHullám) az egyik legjobban megkomponált darab a 2016-os mezőnyből, sok zsűritag kedvence lehet, igaz, a mindössze tíz éve versenyző örmények rendszerint döntősök, amikor indulnak.

Oroszország: Szergej Lazarev – You Are the Only One

A legnagyobb favoritként jegyzik Szergej Lazarevet és dalát. Az orosz énekes az egyik legnagyobb aktív popsztár Oroszországban, és a volt szovjet tagköztársaságok többségében is. Könnyen lehet, hogy a You Are the Only One (Te vagy az egyetlen) című dala Európa többi részéről is sok szavazatot kap. Orosz sikerre egyszer volt példa: 2008-ban győzött Dima Bilan, akit többek között Edvin Marton támogatott hegedűjátékával.

Csehország: Gabriela Gunčíková – I Stand

Még sosem szerepeltek a döntőben a csehek. Versenyzőjük, Gabriela Gunčíková a cseh–szlovák közös tehetségkutató második évadjának győzteseként vált ismertté mindkét országban, de most a szlovákok pontjaival nem számolhat, lévén, hogy ők 2012 óta távol maradnak a versenytől.

Ciprus: Minus One – Alter Ego

Ciprus még sosem nyerte meg a dalfesztivált, legjobb eredményük a háromszor megszerzett ötödik hely. A ciprusi köztévé a tavalyi válogatóversenyük második helyezettjét, a Minus One rockzenekart kérte fel az ország képviseletére. Az Alter Ego (Hasonmás) című dal a zenekar saját szerzeménye, egy kis svéd segítséggel.

Észtország: Jüri Pootsmann – Play

Az észtek legalább olyan komolyan veszik a dalválasztást, mint a magyarok – ott is több estés válogatóműsort építenek fel köré. Az Észt Dal című verseny győztese a 21 éves Jüri Pootsmann lett, Play (Játssz!) című dala lett. Az észtek 2001-ben nyerték meg a versenyt, elsőként az egykori keleti országok közül.

Izland: Greta Salóme – Hear Them Calling

Az izlandi énekesnek sem ismeretlen a dalfesztivál terepe, hiszen négy évvel ezelőtt Bakuban, Jónsival együtt a 20. helyet érték el. Most szólóban, hangszere nélkül próbálkozik a hegedűvirtuóz énekesnő, saját szerzeményével. Színpadi produkciója látványos, dinamikus árnyékszínházra emlékeztet. Izland 1999-ben és 2009-ben is majdnem az első helyen végzett.

Málta: Ira Losco – Walk On Water

A várandós Ira Losco másodszorra szerepel a nemzetközi dalversenyben, ahol 14 éve második lett. Most olyannyira biztosra akart menni, hogy a nemzeti döntőbe két dallal is benevezett, az egyikkel nyert is, de ma mást fog előadni: egy szakmai zsűri választotta ki neki a svéd szerzők dalát, a Walk On Watert (Vízen járni).

Már döntős Németország, Olaszország, Spanyolország, Franciaország, az Egyesült Királyság és a házigazda Svédország, a csütörtöki elődöntőben Lettország, Lengyelország, Svájc, Izrael, Fehéroroszország, Szerbia, Írország, Macedónia, Litvánia, Ausztrália, Szlovénia, Bulgária, Dánia, Ukrajna, Norvégia, Grúzia, Albánia, Belgium versenyzője dalol.

A verseny történetében példátlan módon néhány napja kizárták Románia énekesét, miután a román közszolgálati médiatársaság a 16 millió svájci frank értékű tartozást nem tudta törleszteni. Ez Freddie esélyeit is rontja, hiszen elesik az erdélyi magyarok vélhetően támogató szavazataitól.

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.