A vita jót tesz a házasságnak

Hogy lehet ezt a helyzetet elkerülni?

Az ötven felettiekkel folytatott párterápia során szerzett több évtizedes tapasztalatom alapján úgy gondolom, ennek egyik módja, hogy a pároknak meg kell próbálniuk tudatosítani magukban azt, miben különböznek egymástól. A szeretet, a szerelem ugyanis nem tesz bennünket egymással hasonlatossá! Sokkal inkább arra való, hogy támogassa a bennünk rejlő különbségeket. Aki a különbözőségeket elfogadja, tudatosítja magában, az nem akar állandóan beleszólni a másik dolgaiba, meghatározó, „anyai” vagy „atyai” szerepet játszani a másik életében. Ez rossz hatású, irritálja, lefékezi a partnert.

Ez a hajlam gyakran már a kapcsolat korai szakaszában megmutatkozik...

Ezzel együtt merőben új helyzetet teremt a nyugdíjba vonulás, az, hogy a párok sokat vannak otthon egymás társaságában. A szoros együttlét feszültségeket vált ki, hiszen az aktív, munkával töltött évtizedekben mindkét félnek megvolt a saját világa, önálló, független élete. Amikor ennek vége szakad, szembesülniük kell az új helyzettel, ami konfliktusokkal is jár. Ez nem feltétlenül baj, hiszen nincs kapcsolat nézeteltérés nélkül. Az viszont fontos, hogy felismerjék: merőben új helyzetbe kerültek.

Igen. Újra fel kell osztaniuk egymás között a teendőket, például hogy ki porszívózik, és ki vásárol be. Általában az történik, hogy a férj elvállalja mondjuk a porszívózást, a kivitelt pedig a felesége véleményezi. A feleségnek azonban tisztában kell lennie azzal, hogy mostantól a takarítás több időt vesz majd igénybe, hiszen ebben sem vagyunk egyformák. Fontos az is, hogy ne könyveljük el a másikat valamilyennek. Nap mint nap el kell mondanunk egymásnak, mi hogy történt, mit hogy éltünk meg. Egy jó kapcsolatban a felek folyamatosan tanulnak egymástól, új dolgokat tudnak meg egymásról.

Ennyire fontos a kommunikáció ebben az életkorban?

Nagyon fontos! Ha a felek nyíltan beszélnek gondjaikról, érzéseikről és érzelmeikről, a kapcsolat élővé válik, felfrissül. Hiszen mindennap új tapasztalatokra teszünk szert, ami, ha megosztjuk a másikkal, új színt hozhat a kapcsolatba. A nyílt, kendőzetlen beszédnek, az ütközések vállalásának is nagy szerepe van. Nem szabad magunkban tartani a dolgokat attól tartva, hogy a másik megbántódik. Meg kell mondani, miről mi a véleménye az embernek, így elkerülhető, hogy elidegenedjünk, eltávolodjunk egymástól.

Ez a hozzáállás vitákat is szülhet.

Nincs kapcsolat vita nélkül! A vita szükséges, sőt jót tesz a házasságnak. Fontos szerepe van, hiszen minden téren mások vagyunk. A kapcsolat próbája az, miként tudunk megbirkózni a sokféle különbözőséggel az együttélés érdekében. Egyszerre szeretnénk függetlenek és a másikhoz nagyon közeliek lenni. Ez a modern házasság problémája: az önállóság és a szoros kötődés egyidejű igénye.

Azt írja a könyvben: mindenkinek szüksége van a maga szigetére.

Ez nagyon fontos. Fiatalabb és idősebb házaspárok esetében egyaránt kell lennie olyan napszaknak, egy-két órának, amikor ki-ki visszavonulhat, magára maradhat, amikor olvas, zenét hallgat, vagy a hobbijával foglalkozik. A szerencséseknek külön szobájuk van, ahová visszavonulhatnak, magukra csukhatják az ajtót. Ez azt üzeni: hagyj most kicsit magamra. Ám ugyanez a helyzet akkor is, ha kisebb a lakás. El kell fogadni, tiszteletben kell tartani, hogy a másik egy időre magában szeretne lenni, hogy megnézhesse a kedvenc sorozatát, vagy járjon egyedül egyet. Minél többet vagyunk együtt, pszichológiai értelemben annál nagyobb szükségünk van arra, hogy magunkban is legyünk.

És mi a helyzet a közös időtöltésekkel?

Fontos, hogy a párok új dolgokat csináljanak együtt, s az együtt töltött idő kedvükre való legyen. Kezdjenek el együtt sportolni valamit, iratkozzanak be egy nyelvtanfolyamra, menjenek el olyan helyekre, ahol még sosem jártak. Ilyen helyzetekben mindig történik valami – el kell dönteni, hol szálljanak meg, melyik múzeumba menjenek. Az sem baj, ha vitáznak ezen, mert ez is alkalmat ad arra, hogy új, más arcát mutassa meg az ember, érdeklődést keltsen maga iránt, ami után este jó lesz összebújni, egy kicsit újra szerelembe esni. Az új dolgok gazdagítják a kapcsolatot, ilyen helyzetekre van szükség, ez a lényeg.

Ez egyidejűleg megkönnyíti az új életformára való átállás folyamatát is, ami önmagában feszültségeket hordoz.

Mindenképpen olyan elfoglaltságot kell keresni, ami érdekli a nyugdíjas korszakát elkezdő embert. Sokakat doppingol, hogy több idő jut az unokákkal való foglalkozásra vagy a kulturálódásra. A környezetemben sok sikeres példa van – a párok többet mozognak, aktívan élnek. Bármennyire nagy is a változás, vannak jó oldalai, amelyeket érdemes kihasználni.

Fontos, hogy a párok új dolgokat csináljanak együtt, s az együtt töltött idő kedvükre való legyen Aly Song / Reuters

Miként tartható fenn az ötven feletti kapcsolatokban a szeretet?

Ebben az életkorban is fontos, hogy szeretet adjunk, vagyis kellő időt, figyelmet szenteljünk a társunknak. Fennmaradnak az érzelmeink is, igaz, nem állandó szinten – néha egy-egy vita mérsékli őket, de aztán újraélednek. Fontosak az egymás iránti érzelmek, az embernek jól kell éreznie magát a kapcsolatban.

Mennyire gyakori a válás ebben az életkorban?

Belgiumban elég gyakori. Ezt részben a szív diktálja. Negyven éve mások voltak a törvények, nehezebb volt elválni, s a feleségek többsége függő helyzetben volt, mert nem volt önálló jövedelme. A másik jelenség, hogy több a hatvan feletti pároknál az erőszakos cselekedet, szinte mindennaposak az ilyen hírek. Ez arra utal, hogy az együttélés nem is olyan könnyű két aktív ember nyugdíjba vonulása után.

Azt írja, hogy az ötven feletti párok életét gyakran megterhelik a család fiatalabb tagjaival fenntartott kapcsolatok.

Válasszuk külön a gyerekek és az unokák témáját! A szülőknek támogatniuk kell a gyereküket azzal, hogy elfogadják az általa választott személyt – még akkor is, ha ők másmilyent képzeltek el. Vagyis álljanak a gyerekük párja mögé, támogassák őt, tegyék egyértelművé, hogy elfogadják. Nem szabad a kapcsolatba beavatkozni, annak elmúlt az ideje! A szülői szerep betöltése, a gyereknevelés terén is teljes támogatást kell nyújtaniuk. Ha valamivel nem értenek egyet, egyetlen dolgot tehetnek: elmondják az aggodalmaikat, de a döntés, a változtatás joga már a felnőtt gyereküké.

És mi a helyzet az unokákkal?

A sok válás miatt velük sokszor nem is olyan könnyű kapcsolatban maradni. A párterápia során gyakran sír a nagymama amiatt, hogy nem láthatja az unokáit.

Nemegyszer még azt sem tudja, hogy hol laknak, vagy hány unokája van, mert mondjuk a válás után külföldre költöztek. Mit tehet ilyenkor az ember?

Meg kell próbálni kapcsolatban maradni, meghívni őket, de természetesen erőltetni ezt sem lehet.