Ötmilliárd német csoda magyar rejtéllyel

Fából kőkocka

A kőkockák előny volt, hogy nem csúsztak és nem voltak szálkásak

Már az első vitrinben kiderül, hogy a kőkocka előzménye voltaképpen fakocka volt: XIX. századközepi német óvodások számára találta ki és készítette őket 1840 tájától nagy szériákban bizonyos Friedrich Wilhelm August Fröbel, a kor kiváló pedagógusa, készségfejlesztés céljából. Fröbel-Gabennek, azaz Fröbel-ajándéknak hívták őket, szép kis fadobozokban laktak, és hamarosan alaposan elterjedtek.

Emitt magyar változatait szemlélhetjük meg egy kiskereskedelmi szórólap társaságában, amelyen meztelen óvodások masíroznak a szebb jövő felé egy „Sziklai J. és fia utóda” feliratú zászló alatt. Mint megtudhattuk, az ajándék evolúciója az aeronautika kapcsán ismerős Lilienthal fivérekkel indult. Emezek rájöttek, hogy a fa vagy szálkás vagy csúszós, legyen hát kőből. Így döntöttek úgy 1870 körül, majd darált mészkőből, krétából, némi festékanyagból és lenolajból, préseléssel-sütéssel megalkották a tárgyat.

Richter-kocka

Bár az ötlet nem tőle származott, milliárdos üzletet Friedrich Adolf Richter csinált az Anker kockákból

A találmány mégsem az ő nevüket dicséri. Miután a kellő marketingismeretek fájdalmas hiánya miatt egyetlen árva kockát sem sikerült eladniuk, és ebből adódóan csúnyán tönkrementek, a játék és minden, ami az előállításához kellett, a korszak egyik legnagyobb üzleti géniuszáé, Friedrich Adolf Richteré lett, aki azonnal levédette, majd Anker (Horgony) néven a későbbi NDK területén található Rudolstadtból szőve szálait, szép lassan milliárdos üzletet csinált belőle.

Cége 1880-tól a népi demokrácia lényegéből adódó államosításból egyenesen következő lezüllésig, majd a megszűnésig, tehát 1963-ig három–ötmilliárd (!) csodakockát adott el.

A vonatkozó tárlókban megfigyelhetjük a szép formájú kockás dobozokba pakolt kis színes téridomokat, valamint tartozékaikat: a legalsó sor lerakását megkönnyítő négyzetrácsos papírt, az elrendezési rajzot –értsd: így tedd vissza a kockákat, édes fiam! –, az építési mintát és reménybeli építményekhez mellékelt papírfigurákat (köztük a betlehemi jelenet összes szereplőjét). A szettet tetszés szerint és/vagy a család gazdasági hinterlandjától függően – egy kétkezi munkás egyheti fizetését kérték el érte – bővíthették a kedvezményezettek: több mint másfél ezer alakzat közül válogathattak.

Hamis magyarok

Hogy kerül a délibábos magyar pusztán vágtató csikós oldalterébe reneszánsz kripta?

Nagyon érdekesek és mutatósak a falon díszlő építési minták is: tehát, hogy egy adott dobozban rejlő kockákból miféle épület elkészítése javallott. Már puszta látványként is, de különösen azért, mert a feltálalt változat ábrázolatain többször is feltűnik egy-egy magyar vonatkozású háttérrészlet: egyebek között a Mátyás-templom, a budai vár, a Tihanyi-félsziget és a magyar puszta. Ez utóbbin egy reneszánsz modorú kriptaforma látható részint elölről, részint hátulról, a rajzok között egy szilaj csikós vágtat el éppen. Végh János töredelmesen bevallotta: hosszas kutakodás után sem talált választ arra, hogyan kerültek a magyar vonatkozások a grafikákra, főleg mert nincs nyoma, hogy a világcég bármelymás mintaképén, akár csak nyomokban is felbukkant volna bármely külföldi nevezetesség. Rejtély.

A játéksarokban a ma gyermekei is kipróbálhatják az építő játékokat

Megtekinthetünk jó néhány – Végh által saját kezűleg összerakott – épületet, palotát, templomot, várat, vadászlakot. A legnagyobbon, mint elárulta, két teljes napig dolgozott. Ismét meggyőződhettünk róla, hogy a jót hamisítják, de legalábbis utánozzák. Mint ez esetben. A rendkívül finom és precíz kidolgozású Richter-idomok között felfedeztünk pár jóval kevésbé igényes magyar kópiát is: a kismányai Hungária kőépítőszekrény, a Tomola-doboz (made in Újpest) és a Palota, valamint a Palota ideal című produkció egy-egy példányát. Utóbbi megint csak rejtély: sehogy sem sikerült kibogozni, szép hazánk mely pontjáról származik. Talán nem véletlenül.