galéria megtekintése

Bejegyzés nélkül szerződtek a takarékszövetkezetek

Az írás a Népszabadság
2014. 03. 24. számában
jelent meg.

Népszabadság

Az illetékesek állításaival ellentétben a Takarékbank Zrt.-t megvásároló Magyar Takarék Zrt. nemhogy pályázata benyújtásakor, de az adásvételi szerződés aláírásának idején nem volt a takarékszövetkezetek tulajdonában – a cégbíróság ezt csak március 21-én, e naptól hatályosan jegyezte be.

Amint arról korábban beszámoltunk, a Magyar Takarék tulajdonosai – vagyis Vida József, a Szentgál és Vidéke Takarékszövetkezet elnök-ügyvezetője, valamint az állami Magyar Fejlesztési Bank Zrt. (MFB) tulajdonában lévő EHPSZ Első Hazai Pénzügyi Szolgáltatásfejlesztési Kft., illetve az FHB Életjáradék Zrt. – január 30-ra közgyűlést hívtak össze.

A részvényesek akkor az alaptőke egymilliárd forintos fölemeléséről, valamint új tulajdonosok bevonásáról határoztak.

A döntés értelmében a kibocsátott új részvényekből jegyzett tizenhárom takarékszövetkezet, illetve egy korábban szövetkezeti formában, ma már bankként működő pénzintézet, továbbá 17, a takarékokhoz kötődő magánszemély és az FHB Jelzálogbank Nyrt.

 

A Magyar Takarék így már elvileg ezzel a tulajdonosi háttérrel indult el és nyújtott be ajánlatot február 6-án a Takarékbank privatizációs pályázatán, amelyet az MFB és a Magyar Posta Zrt. írt ki a kezükben lévő, összesen közel 55 százalékos részvénycsomagra – csakhogy a cégbíróság ezeket a változásokat csak március 21-én, e naptól hatályosan jegyezte be.

A vevő mindent vihet
A vevő mindent vihet
Móricz Simon

A Fővárosi Törvényszék Cégbírósága március 5-én hiánypótlásra szólította fel a Magyar Takarékot. A bíróság egy sor formai hiányosságot állapított meg, egyebek mellett olyan, egységes szerkezetű alapszabály benyújtására kötelezte a céget, amelyben a társaság új részvényeseit is feltünteti.

Emellett a vállalkozásnak be kell nyújtania az igazolást arról, hogy a tőkeemelés során kibocsátott új részvények névértékét a tulajdonosok valóban befizették, s ki kell egészítenie a közgyűlésről készült jegyzőkönyvet a részvények átvételére feljogosítottak listájával.

A legérdekesebb azonban kétségkívül az, hogy a cégbíróság nem kapta meg azt az okiratot, amely azt igazolná: a Szövetkezeti Hitelintézetek Integrációs Szervezete (SZHISZ) hozzájárult ahhoz, hogy az említett tizenhárom takarék részt vegyen a Magyar Takarék tőkeemelésében.

A Magyar Takarék a papírokat csak pár napja nyújtotta be. A tavaly nyáron elfogadott, a takarékszövetkezeti rendszer működését átalakító integrációs törvény értelmében a takarékok a jogszabály hatálybalépését követő egy évben (vagyis idén júliusig) csak a SZHISZ külön engedélyével vehetnek részt a szokásos üzletmenethez szorosan nem kapcsolódó ügyletben, vállalhatnak kötelezettséget, vehetnek fel hitelt vagy szerezhetnek társasági részesedést.

A jogszabálynak megfelelő igazolást  március 12-én állította ki Lontai Dániel, a SZHISZ elnöke és Lipcsei János ügyvezető-helyettes.

Vagyis: a dokumentum szerint két nappal azután kaptak engedélyt az érintett takarékszövetkezetek arra, hogy beszálljanak a Magyar Takarékba, miután a társaság aláírta az MFB-vel és a Magyar Postával az adásvételi szerződést a Takarékbank többségi részvénycsomagjának megvásárlásáról.

Cikkünk megjelenése után az Integrációs Szervezet elnöke, Lontai Dániel (aki egyben a Takarékbankot eladó Magyar Fejlesztési Bank elnöke is) azt közölte: az érintett takarékszövetkezeteknek már 2014 januárjában megadták a szükséges jóváhagyást. A SZHISZ március 12-én csupán igazolást állított ki arról a cégbíróság számára, hogy megkapták a hozzájárulást az érintett takarékszövetkezetek.

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.