Mindeddig utoljára a megboldogult nagymamám rántott csirkéjénél éreztem azt, hogy a megszokott módszertan dacára minden egyes falatnál az Örömóda zeng a fülemben, miközben libabőrös vagyok és nem érdekel, lehet-e a barkácsboltban hétszázötven milliliteres Easy Bond pisztolyos ragasztóhabot kapni. Az újdonság varázsának megteremtése könnyebb feladat, mint fenntartani azt – edző básítva is tudom: „Az első helyet könnyebb megszerezni, mint a csúcson maradni" –, és arra a közhelykonklúzióra szeretnék végre kilyukadni, hogy az úgynevezett nagy dobások sokszori ismétlése a dolog természete miatt jár kisebb hőfokkal, a fogyasztói érdeklődést tekintve több sóhajtozással vegyes cöcögéssel és a sarokban lévő pókfixírozással egybekötött orrpiszkálással.
Hogy az RTL Klubon szombaton újra elrajtolt X-Faktor alatt – mindezen tevékenységeken túl – kimentem a konyhába sörért, ránéztem a gyerekek leckéjére és azon lamentáltam a feleségemmel, kicsi vagy nagy fasírtokat gyártsunk-e a másnapi ebédhez, körülbelül rossz hír a formátum gazdáinak, de ne tessenek e metaforaparádéból mélyreható következtetéseket levonni. Egyszerűen csak az van, hogy olyan ez a műsor így, két év szünet után, hatodszorra hazai képernyőre varázsolva, mint amilyen – úgy fest, ma ételhasonlat-nap van – a Filet-O-Fish menü a Mekiben: fogyasztás közben Modern Talking-sláger sem szól a füledben, ellenben szépen megeszed a gondosan mért adagot, viszonylag jóllaksz, és közben azt veszed észre, evés céljából sokan térnek be a helyiségbe.
Simon Cowell, ez a derék brit tehetségműsor-gyáros anno prímán megalkotta a show-t, amennyiben Albániától Kambodzsán át Új-Zélandig értékesítette a licencet, amely az előrecsomagolt zenei élményre ügyesen ülteti rá a sok-kevés talentumot, a pankrációs perfomanszok álspontaneitására hajazó dramaturgiai elemeket, nem utolsósorban a mesés háttértörténeteket, a személyes sztorikat, hogy azért a szívnek is legyen már oka megszakadni. És igen, vannak valóban katartikus pillanatok a műsorban (mentori interpretálásban: „Megérkezett a fény"; „Ezekért a pillanatokért érdemes élni"; „Ez az eddigi legjobb X-Faktor"), továbbá akadnak olyan zenei élmények (vö. hangok), amelyek hatásosan ellenpontozzák a másodpercre pontosan kimért showelemeket; ezért nézhető a műsor, s ezért nem bukik meg a széria az idén sem, jóllehet számszakilag aligha üti majd meg az első kettő (három) évad nézettségét.
