galéria megtekintése

Nyárra összenő a város és folyója

Az írás a Népszabadság
2014. 07. 03. számában
jelent meg.


Horváth András Dezső
Népszabadság

A pesti Duna-parttal évtizedek óta nem tud mit kezdeni a főváros. Bár akad egy-két kivétel – például az A38 – a város ezen része még mindig szinte teljesen kihasználatlan. Persze, ez sem teljesen igaz, mert tavasztól őszig, a Rákóczi hídtól a Lánchídig esténként rendszeresen bele lehet botlani a part lépcsőin borozgató fiatalokba, a bátrabb gimnazisták pedig gyakran átmásznak a lezárt pontonokra is. Budapest népe tehát feltalálja magát, ha a Dunáról van szó, de a folyópart mégsem tölti be azt a szerepet a város életében, amit az Erzsébet tér, a zsidó negyed vagy a Városliget.

Azt szeretnénk, hogy az emberek akkor is lejárjanak a Duna-partra, ha éppen nincs ott semmilyen rendezvény

Ezen próbál segíteni a VaLyo, azaz Város és Folyó csoport, amely négy éve alakult építészekből, közgazdászokból, biológusokból, írókból és filmesekből. Céljuk, hogy a pestieket a Duna-partra szoktassák, és a folyót aktívan használó és vele együtt élő közösséget hozzanak létre.

 

Első akciójuk egy kacsakőbajnokság volt, amely nagy sikert aratott a résztvevők és a nézőközönség soraiban is. Olyannyira, hogy a bajnokságból azóta hagyomány lett, a legsikeresebbek pedig Európa legjobb kacsakőhajítóival is összemérhetik erejüket.

Miénk a part és a víz
Miénk a part és a víz
Kurucz Árpád

– Rengeteg időt töltöttünk a Duna-parton, és rájöttünk, hogy az embereknek élményre van szükségük. Arra, hogy amikor lemennek a folyóhoz, olyan dolog történjen velük, amely sehol máshol a városban nem lehetséges – meséli Tömör Miklós, a VaLyo egyik alapítója.

Az élményből pedig a VaLyónak köszönhetően bőven kijutott az elmúlt időszakban. Már tavaly nyáron is volt VaLyo-part a Lánchíd pesti hídfőjénél, ahol egy bodegából árulták a fröccsöt és a limonádét az arra járóknak, akik a Duna által odahordott homokban, és parton elhelyezett színes padokon lazíthattak, miközben a miniszínpadon koncertek és performanszok mentek.

A Duna többet ér, mint évente pár gigarendezvény
A Duna többet ér, mint évente pár gigarendezvény
Balogh László / Reuters

Idén kora tavasszal csinálták meg a City Sauna-projektet, melynek keretében egy kiszuperált lakókocsi belsejébe építettek egy szaunát. A hőkamra körbevándorolta a Duna-partot a Lánchídtól egészen az Árpád hídig, a használók pedig nagyon élvezték, hogy izzadás közben a kivilágított budai Várat, a Gellért-hegyet vagy éppen a Parlament épületét figyelhetik.

Idén nyáron újra a VaLyo-parté a főszerep, három különböző időszakban, három különböző tematika alapján. Először az irodalom és az elektronikus zene kerül a középpontba: esténként kortárs írók olvasnak fel műveikből, amelyek alá DJ-k játszanak. Július harmadikától tíz napon keresztül a foci és a gasztronómia játssza a főszerepet.

A tervek szerint a világbajnokság meccseit a Lánchíd talapzatára vetítik, kommentátor helyett pedig a két mérkőző csapat hazájából érkező DJ-k kísérik zenével a meccs történéseit, miközben folyamatosan sül a házi készítésű kakaós csiga a parton álló lakókocsiban, mely egyszerre funkcionál konyhaként és bárpultként is.

Augusztus első két hetében napközben bábszínház, este ingyenes koncertek lesznek, míg a Duna-parti mozi mindhárom időszakban üzemel. Keddenként ugyanis a TELEP filmklub kitelepül a Lánchídhoz, a filmeket pedig a híd lábára vetítik.

A VaLyo célja azonban nem az, hogy permanens fesztivált tartson a Duna-parton, hiszen ezzel éppen saját alapgondolataival menne szembe. Tömör Miklós erről így beszélt: „azt szeretnénk, hogy az emberek akkor is lejárjanak a Duna-partra, ha éppen nincs ott semmilyen rendezvény. Igyekszünk komfortosabbá tenni a teret, például építettünk egy ivókutat és elhelyeztünk néhány táblát a parton is játszható játékok, a tollas és a pétanque szabályaival. Van egy szuper folyónk és egy remek városunk. Már csak azt kell megtanulnunk, hogy miként éljünk velük”.

Program, mulatság

Július 14-ig látható az Embert a parton! című fotókiállítás, amely a focivébé országain keresztül mutatja be, hogyan használják a vízpartokat más országokban. Kora délutántól DJ-k váltják egymást, játszóházak fogadják a kicsiket és a nagyokat, és tombol a gasztronómiai nyár: nemzetek ételei és menő szakácsok versenyeznek egymással. A Lánchídon meg: fényjáték.

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.