galéria megtekintése

Veszélyben érzi az állam a népmesét, így akarják megmenteni

9 komment


Bárkay Tamás

Megint állami oltalom alá kerül egy nemzeti kultúrkincs: az Emmi legújabban az élőszavas népmesét érzi veszélyben, ezért cselekvési programot hirdetett a megvédésére. A részletek kidolgozásával megbízott stáb egyik legavatottabb tagja úgy látja: ezúttal nincs szereptévesztés, a központi reakció jogos, a beavatkozás valóban sokat segíthet.

A programot Rétvári Bence parlamenti államtitkár vezette fel nemrég, és nagyjából így foglalta össze a célt: azt szeretnék, ha a népmesék esti és napközbeni olvasása és a mesemondás minél kedveltebb és elfogadottabb lenne. Hangsúlyozta: a népmesekincset, úgy is mint a nemzeti összetartozás jelképét, a minisztériumnak és háttérintézményeinek közösen kell bemutatniuk és népszerűsíteniük.

A program sarokpontjai szerint a népmesemondás szerepét mindenekelőtt az oktatásban kell erősíteni, ehhez új módszertanra és segédanyagokra van szükség. Az iskolai olvasókönyvekben szereplő átírt népmeseszövegeket újra kell gondolni. Mesemondó alkalmak, helyszínek, azaz meseközpontok létrehozását javasolják, a már működő központok bevonásával, eredményeik átvételével indokolt egy országos lefedettséget biztosító hálózat felállítása, ez fogadná be a mesemondó köröket, a szociálisan hátrányos helyzetű, nevelőotthonban élő és nehéz sorsú gyerekeknek szóló táborokat, drámapedagógiai foglalkozásokat, a népmesével kapcsolatos kultúrprogramokat.

A Magyar népmesék A szorgalmas és a rest leány című epizódja már több mint 991 ezer megtekintésnél tart
YouTube

 

Az itiner készítői a kutatás területén is kitűztek néhány jelzőkarót: vizsgálni kell egyebek mellett a családon belüli mesélés elterjedtségét, minőségét, a gyerekek fejlődésére, a családi viszonyokra gyakorolt hatását, nem utolsósorban pedig a digitális generáció és a mesélés kapcsolatát – tudatták.

A projekt egyik legfőbb pillére a Hagyományok Háza, amelynek munkatársa, Sándor Ildikó néprajzos és gyakorló mesemondó szerint az élőszavas mesemondás momentán nincs ugyan végveszélyben, de több területen valóban szükség volna a beavatkozásra. Mostoha a helyzete mindenekelőtt a pedagógusképzésben, hiszen csak két intézményben, a soproni óvónőképzőben és a Debreceni Egyetem hajdúböszörményi filiáléjában szerves része a tananyagnak. Nem kapja meg a méltó helyet a gyermekirodalomban sem, mert kevés az olyan alkalom, ahol ma mesét mondanának és hallgatnának, nemigen találkozunk mesélőkkel a médiában, és az interneten is csak elvétve – ami ugyancsak különös, tekintve, hogy a Magyar népmesék sorozat rendkívül népszerű, vannak a You­Tube-on olyan részei, amelyek nézettsége egymilliós. Tudomásul kellene venni, hogy az élőszavas népmese ugyanolyan irodalmi műfaj, mint a vers, a regény vagy a színdarab – nyomatékosított a szakember.

Sándor Ildikó úgy látja, hogy a program gerince a minisztériumi anyagban említett, működő meseközpontok, tehát a nevelőotthoni gyerekeket segítő paloznaki meseközpont, a Petőfi Irodalmi Múzeum ernyője alatt működő tabáni Mesemúzeum, mint szellemi-módszertani központ és a Hagyományok Háza tevékenységének és eredményeinek integrálása lesz. Ami az utóbbit illeti, itt idestova kilenc éve tanítják a mesemondást akkreditált képzés keretében, elsősorban pedagógusok, szociális munkások és színészek számára. Az érdeklődés igen élénk, a kurzusok hozadéka imponáló: egyre több felnőtt mesemondó kör alakul az országban, vagyis a mese itt-ott végre visszatér oda, ahonnan jött: a felnőttek világába.

Mesélni mesésen

A jó mesemondó képes folyamatosan magán tartani a hallgatóság figyelmét, párbeszédet folytat a közönségével, időnként meg-megtorpanva a történetben, visszakérdezve, a homályosnak tűnő részleteket (mint amilyenek a kevésbé ismert tájnyelvi kifejezések) megmagyarázva. Pontosan tudja, hogyan bánjon a hangerejével, milyen tónusban, dinamikával mondja el az elbeszélő részeket és a párbeszédeket, mikor és mennyire legyen sejtelmes, milyen gesztusokat használjon.

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.