A California Dreamin' olyan befolyással volt a hallgatóságra, hogy Michelle Gilliam, a Mamas & Papas két énekesnőjének egyike azt mondta: „Sokan e dal hatására költöztek Kaliforniába." Michelle-t John Phillips 1962-ben feleségül vette, de az együttes megalakulásának súlyos szerepe volt abban, hogy a házasság csak hat évig tartott. A nej ugyanis összeszűrte a levet Denny Dohertyvel, a banda kanadai énekesével, majd így emlékezett a kvartett három esztendejére: „Harminchat hónap totál melodráma." Doherty pedig ekképpen jellemezte a zaklatott időszakot: „Tarthatatlan szituáció volt. Cass és Michelle engem akart, én Michelle-t akartam Johnnal együtt..." Ugyanakkor a – rossznyelvek szerint – Jack Nicholsonnal és Warren Beattyvel is papás-mamást játszó Michelle nem a vetélytársat látta Cassben, sőt: „Ő volt az, aki felszabadított engem, mert úgy vélte – és jól gondolta –, hogy John túlságosan erős kontroll alatt tart."
Senki ne csodálja, hogy Doherty 1999-ben Halifax városában színpadra állította a nőket és férfiakat első ízben – a zenét illetően tökéletesen, egyébként meg nem annyira harmonikusan – elegyítő énekegyüttes „majdnem igaz történetét"...
Azon viszont tűnődni kell, ilyen körülmények között miként lehetett máig el nem évülő nagy nóták sorával előjönni. A sors iróniájának nevezhető, hogy Phillips Dohertyvel közösen jegyezte az I Saw Her Againt és hitvesével együtt a Creeque Alley-t. (Mindkettő ötödik volt az amerikai listán, akárcsak a Words of Love; ez utóbbi nem azonos Buddy Holly hasonló című számával, amelyet a Beatles is átvett. A Mamas & Papas dalát John Phillips komponálta.) Az együttes a saját szerzemények mellett jó érzékkel nyúlt mások műveihez, és a listavezető Monday, Mondayhez hasonló sikert aratott az észak-karolinai 5 Royales énekegyüttes 1957-es Dedicated to the One I Love-jával (második hely az Államokban, valamint az Egyesült Királyságban is), és a maga módján jellegzetessé tette Bobby Freeman 1958-as Do You Want to Dance-ét, amely az 1973-ban bemutatott Amerikai graffiti című filmben is felcsendült; továbbá Ben E. King 1960-as Spanish Harlemjét, a Beatles 1964-es I Call Your Name-jét vagy Martha Reeves és a Vandellas szintén 1964-es Dancing in the Streetjét.
Sok minden belefért az együttes rövid fénykorába: a 2004-ben négy CD-n kiadott Mamas & Papas-antológia nem kevesebb mint 101 dalt tartalmazott. Ezen túl Phillips megírta Scott McKenzie-nek az örök érvényű San Franciscót, majd annak előadója nyomán anyakönyveztette legidősebb lányát MacKenzie Phillipsnek. Ugyanebben az időben volt energiája – többekkel együtt – megszervezni a Monterey fesztivált, amelyen olyan további hírességek léptek fel, mint Jimi Hendrix, Janis Joplin, Otis Redding, a Who. Huszonegy évvel később pedig Phillips a Beach Boyst – meg a Cocktail című film stábját – örvendeztette meg a Kokomóval, s a dal ugyanúgy listaelső lett 1988-ban, akár a San Francisco 1967-ben. Cass Elliott 1968-as Dream a Little Dream of Me-je – ezt eredetileg Ricky Nelson édesapja, Ozzie Nelson énekelte 1931-ben – csak a tizenkettedik helyig jutott, de a „Mama" szólókarrierjének kezdete alkalmas volt az amúgy is zűrös életű együttes felbomlasztására. „Az első gazdag hippik" amúgy sem maradtak volna sokáig együtt: Casst 1974-ben, londoni turnéja közben végzetes szívroham érte abban az apartmanban, amelyet Harry Nilsson bérelt az angol fővárosban.
Az énekesnő halálának napja – július 29. – hétfőre esett. Soha nem szólt szomorúbban a Monday, Monday.
