Ennyiben a történelmi tudat egész működését is feszegeti a mű, hasonlóan Tadeusz Slobodzianek A mi osztályunk című darabjához, amelyet a Kamrában több mint két éve játszanak.
A lényeges különbség, hogy Artur Palyga, Biala-Bialystokban élő, ma negyvenhárom éves író nem a múltat idézi, hanem a múltidézést elemzi, ábrázolja. Előbb bohózati jelenetekben láttatja a kínos helyzetben feszengő tanári kart, merthogy fogalmuk sincs, hogyan viselkedjenek egy zsidóval, majd az önmegismerés tragikus mélységeibe fordul a tanácskozás.
 |
Mucsi Zoltán és Sárközi-Nagy Ilona
Szigetváry Zsolt / MTI |
Az értekezletdráma felszíne alatt abszurdba hajló példázat rejlik. Kihullanak a csontvázak a szekrényekből, a múlt benyújtja a számlát, ismerjük meg magunkat, történelmünket, tudjuk meg, honnan jöttünk, kik vagyunk. Szóval örök színházi-drámai közhelyek. Csak éppen a konkrét tárgya vág elevenbe Lengyelországban éppúgy, mint egész Kelet-Közép-Európában, tehát nálunk is.
A tanári értekezlet attól kezdve, hogy komolyra fordul, a közkeletű előítéletektől halad a múlt valósága felé, a történelmi tények és a személyes emlékek valóságához. Valahogyan mindenkinek köze van az egykori rémtettekhez, ha máshogy nem, családilag húztak belőle hasznot.
Még a legártatlanabbnak a kezdetben a csaknem teljes antiszemita rágalomhalmazt felidéző tornatanár bizonyul, a helybeli zsidók kiirtásából pedig a legtöbb hasznot a személyében valóban ártatlan, de azért nem egészen tudatlan, felszínes lelkű, fiatal angoltanárnő húzta.
Az igazgató a karrierje érdekében nyírta ki elődjét, a mélyen humanista, egykori Szolidaritás-aktivista, idős lengyeltanárnőt gyerekkori emlék kínozza, a pap az egyház hivatalos és a hívők tényleges gondolkodásmódja között őrlődik. Az előadás végére mindenki gyönyörűen megtisztul, de ezt a záró poén ironikus fintorral visszavonja. Ez azonban a legkevésbé fontos. A múltidézés, az emlékezet beindulásának erőteljes és hatásos színpadi ábrázolása itt a lényeg.
Ehhez Szabó Máté rendező a látszólagos realizmust választotta. Nyilván nem ez az egyetlen lehetőség, a szerző a bemutatót követő találkozón elmondta, hogy Lengyelországban játszották szürrealisztikus és poétikus módon is.
A Szkénében, a Nézőművészeti Kft. előadásában mindenesetre hatékonynak bizonyult ez a módszer. A színészek a példázatos értelmű tanácskozást valóságként élik végig, kidolgozott jellemeket festenek Horgas Péter valószerű díszletében és ruháiban.
Mucsi Zoltán igazgatója alaposan megedződött demokratikus diktátor, Egri Kati idős tanárnője udvariasan szarkasztikus, Tamási Zoltán a pap szerepében fanyarul feszengve képviseli az egyház álláspontját, Katona László könnyedén vezeti végig a laza tornatanár változásait a közkeletű előítéletek hangoztatásától az igazságot követelő ifjú nemzedék harcias képviseletéig. Sárközi-Nagy Ilona kezdetben tudatlan kívülállóként viselkedő fiatal angoltanárnője mély megrázkódtatásként éli át a családi bűn lelepleződését – de főképp azt, hogy megtudja, hogy tudja.
