A túlparton, a Körlet lokálnak és egy diagnosztikai labornak tágas otthont biztosító Kilián laktanya viszont nem sárgállott ily büszkén sose tán. Ez a körút legeslegelső épülete (1845), ami sok szempontból érdekes tény, például abból is, hogy a legeslegújabb körúti házak is itt vannak a tőszomszédságban – ezek a Corvin mozit övező, 1927 és 1928 között épült palazzók. A jelenséget az magyarázza, hogy a körutat nem egy svunggal hozták létre, hanem több pontról indulva, több etapban. 1872 és 1883 között 23 épületet húztak fel, köztük a Nyugati pályaudvart és a megboldogult Nemzeti (akkor még Nép-) Színházat, 1884 és 1890 között 106-ot, ekkor alakult ki a Váci út és a Király utca közti rész, és több palota épült az Erzsébet és a József körúton is. Az utolsó, 1896-ig tartó időszakban 85 házat adtak át az építtetők, elsősorban a Király utca és az Üllői út között, a Lipót körúton és a Ferenc körút még beépítetlen oldalán. Ekkor épült meg a Vígszínház, a Royal Szálló és a New York-palota.
A József körút kedves meglepetéssel fogadott: 83. számú házában, ahol mások mellett Molnár Ferenc is eltöltötte léha ifjúkorát, nemrég fényes szobakerékpár-szaküzlet nyílt, amit hatalmas hiánypótlásként értékelek itt, a kismillió használtruha-bolt, egyeurós-üzlet és zálogfiók között. Megnyugodva tapasztaltam ugyanakkor, hogy élnek még a jó öreg tradíciók is, tehát változatlanul a Pál utca sarka a város legkedveltebb nyílt színi vizeldéje, valamint, hogy maradt a hasznos szabály: következetesen nem mossák le az áramszekrényeket, ami nemcsak érintésvédelmi szempontból hasznos protokoll, de a megoldásnak köszönhetően a felületek összerondítását is megelőzhetik, hiszen nincs az a spray vagy falragasz, amely a kétcentis retken meg tudna állni. Azokat az áramszekrényeket, amelyeket mégis összefújtak, az aktus előtt maguk a fújkálók portalanították és zsírtalanították nemtelen céljuk érdekében. Lelkesen üdvözöltem mindemellett, hogy a civilizált világnak ebbe a sarkába is eljutottak a megvakuzott élelmiszer-féleségekről készített fotónagyításokból kialakított kirakati matricák, mert úgy tartom, hogy egyre fontosabb szerepet visznek a szemléltető oktatásban. A gyerekek ezek által pontos képet alkothatnak arról, hogy néz ki vajon például egy kakaós csiga vagy egy fonott kalács.
|
Eszpresszótól gyorsétteremig: fél évszázados időutazás a Blaha Lujza tér és a Népszínház utca sarkán
Népszabadság-grafika |
A felújított Rákóczi teret valaki nemrég a környék üde színfoltjának nevezte, de nem tudok vele egyetérteni, mert ezer tonna beton és műkő szerintem nemigen tud üde lenni, a szürke meg aligha színfolt, még akkor sem, ha mellé tesznek egy zöld rugós sárkányt meg egy piros csúszdát. A tér építményei nagyjából úgy viszonyulnak a közegükhöz, mint egy transzformátorállomás a körülötte elterülő pipacsmezőhöz, de az is igaz, hogy nincs még egy ennyire rendezett része a körútnak. És ennek lehet örülni, ezt azóta tudom, hogy egyszer jártam egy olyan belvárosban, amelyben egy benzinkútnak örvendeztek a bennszülöttek hasonló okból.
A 87. szám alatti bioboltnál begyűjtöttem a legszilárdabb bizonyítékot a tekintetben, hogy a jó öreg körúti retek a lehető legfüggőlegesebb síkon is kövérre tud hízni, ha hagyják. Az egykori Sajtóház helyére épült Europeum plázánál, illetve Marriott Szállónál igazolást nyert, hogy a kockakő burkolat mégsem valamely távoli, boldog világok kizárólagos sajátja, tehát a közműépítések nyomán kialakult, rianásokkal és kráterekkel tagolt, patchworkszerű foltokból összeálló aszfaltjárda mégsem örökre elrendelt büntetés, mint például a hajdani Nemzeti Színház (1908–1964) helyén megformázott, szemétlerakóként hasznosuló virágágyások, avagy az integető asztali műanyag macskákkal és csuklyás mobiltelefon-árusokkal berendezett Blaha Lujza téri aluljáró, a lélek e különösen kegyetlen próbája. Odafönn, az Erdélyi Magyar Kulturális Egyesület, tehát az EMKE egykor híres-nevezetes telephelyén most éppen két bankfiók állomásozik, bár az még a múlt héten volt.
A Bródy Sándor, Molnár Ferenc, Ady Endre, Heltai Jenő, Kosztolányi Dezső, Karinthy Frigyes, Móricz Zsigmond, Szinyei Merse Pál és Rogán Antal által is szívesen és gyakran látogatott lokált, a világ legszebb kávéházát is bennfoglaló, Hauszmann-féle New York-palota jelen állapotában minden perspektívából fatális félreértésnek tűnik, avagy kellemesen szürreális víziónak, amely sajnos hamar elmúlik. Tulajdonképpen már a Dohány utca túloldalán, ahol egyebek mellett a szubkontinens legkoszosabb tetejű teraszát (Baráti kávézó) és egyik legbizarrabb italkimérését (Ördög Gödör) figyelheti meg az utazó, utóbbi a körút föld alatti közvécéinek volt egyike. Idevág, hogy valamivel arrébb, az Oktogonon túl legutóbb egy oktatási stúdió hasznosította a süllyesztett illemhelyet, de nem sikerült eligazodnia a helyi kereslet-kínálat bonyolult viszonyai közepette, így a lépcsőzet most a környék legnagyobb kapacitású szeméttelepeként szolgálja a közt. A ganédepóval átellenben egy címfestő küszködik a mélyben a dekonjunktúrával, a Szent István körút végén pedig egy antikvitáskereskedő, nagyon finom az is, a tapétavágóval kialakított feliratai különösen méltók a szakmához.
Az Erzsébet körút éppen profilt vált, a tájat lassan teljesen elfoglalja a mögöttes bulinegyed, a teljesen értelmetlen üzlethelyiségek jó része kocsmává transzformálódott. A legújabb meglepetés a Humbák Művek egység, a netes mém, Tibi atya hivatalos kocsmája, amely január 15-én nyitotta ki termeit.
A teljes körúton talán az Oktogon tanúsítja a legfájóbban, hogy kellő elszántsággal az ország legnagyvárosiasabb közegét is könnyedén át lehet alakítani járási központtá, tessenek csak megnézni a százéves fényképeket. A teret és legszűkebb vidékét hajdan remek kávéházak (Abbázia, Savoy, Menton, Sztanoj) uralták, ma négy bank, három gyorsétkezde és úgy másfél tucat szórólap-közvetítő. Sarkán a már említett szemétlerakó várja a hungarikummá nyilvánítását, mellette a Kárpát-medence legnagyobb felületű és legmélyebb pocsolyájának vize ringatja a célt tévesztett lakossági hulladékot, setéten.
A Teréz körút leginkább arról ismerszik meg, hogy itt figyelhetők meg a legnagyobb sűrűségben azok a kis kerek, fehér festékfoltok, amelyekről senki sem tudja, hogyan keletkeztek, pedig ugyanolyan törzsökös jellegzetességei a városnak, mint az eklektika vagy a sárga villamos, amelyekről pedig nagyjából igen. A felújított Nyugati téri placcról nagyjából azt gondolom, mint a Rákóczi térről: szép nagy rend lett itt is, kár, hogy a terület ettől sem lett sokkal barátságosabb, mint egy boncterem, igaz, hogy amíg a Skála épülete adja a hátteret, nagy csodát ne várjon senki. A túloldal viszont egyenesen kegyetlen a pályaudvar lassacskán ugyancsak műemlékkorúvá váló dúcolatával.
A legfiatalabb szakaszt, a Szent István körutat most leginkább a Nagy Ignác utca sarkán a papírbolt kibelezése teszi boldogtalanná (az üzlet a West Endbe költözik, naná), valamint az egykori Berlin étterem épületének (Szent István körút 13.) citromsárga lábazatfestése, amelynek megtörténte után nincs többé kétség: Budapesten tényleg és végleg betiltották a városképvédelmi tevékenységet, a szakma képviselőit kivégezték és jeltelen sírokba temették. Ugyanezt a benyomást erősíti a körút legvégén, a Faludy György házában berendezett I Love Textile üzlet táblája, amelynek egy pontján ezt olvastuk: a stílus örök. Azért talán ez speciel nem.
Az öreg házak dicséretére alakult lokálpatrióta mozgalom, a Budapest 100 áprilisban külön is megünnepli a Nagykörutat, annyira, hogy az itt álló házak koruktól függetlenül csatlakozhatnak a fiesztához. A Kortárs Építészeti Központ (KÉK) az Adjuk Össze! oldalon elindította a program közösségi finanszírozási kampányát, amelyen keresztül bárki segítheti a rendezvény megvalósítását – mint látjuk, máris sokan támogatják.
