Az építészetet és tárgykultúrát megreformáló iskola előadásait hallgatta, de valószínűleg nem volt meghatározó a jelenléte, mert nevét nem találjuk az irányzatot összefoglaló 2010-es nagy, pécsi kiállítás, a Magyarok a Bauhausban másfél kilós katalógusában. Báthory Júlia örökségének kezelője, a művésznő nevelt fia, Szilágyi András üvegművész sem tudja pontosan, kitől tanult édesanyja a Bauhausban, de úgy emlékszik, sokat mesélt például a Bauhaus táncelőadásairól. Az biztos, hogy ekkoriban fordult véglegesen az üveg felé. Munkái is maradtak ezekből az évekből: kis üvegtányérok, geometrikussá stilizált, metszett növényi mintázatokkal. Előjátékai a későbbi nagy üvegműveknek.
Báthory Júlia aztán 1931-ben Párizsba költözött, és meghódította a művészet fővárosát. A vele tartó Kovács Margit két hónap után hazatért, ő azonban befutott és maradt, egy évtizedet. Matisse már 1932-ben meghívta a Salon D’Automne-ra, majd 1933-ban önálló kiállítást rendezhetett, és végül 1934-ben saját műhelyt nyitott a Sorbonne közelében La Girouette néven, azaz a Szélkiáltóhoz címezve. Az épületet közösen bérelte André Kertésszel, alkotásairól Kertész készítette a tárgyfotókat. Fontos tagja volt a korabeli párizsi magyar kolóniának: jó barátságot ápolt Rozsda Endrével, Brassaival is. Vendégül látta Radnóti Miklóst és feleségét az 1937-es párizsi világkiállítás idején. Ezen nagy sikere volt, ezüstérmet szerzett art deco enteriőrjével, mely ott áll ma Dömsödön.
Az üvegbe csiszolt, tiszta vonalú figurái domborműként hatottak az anyagban. Ez a relief hatású csiszolási mód volt a jellegzetessége. Később megszelídítette a homokfúvás ipari technológiáját is, és művészi technikaként alkalmazta.
A háború elől 1940-ben hazatért Budapestre, műveit két vagonban hozta magával, mondja Szilágyi András. Itthon is folytatta sikeres munkáját, főleg egyházművészeti megrendelései voltak, de ő készítette a Goldberger textilgyár zürichi képviseletének díszített üvegburkolatait is. Budafoki úti műhelyét az ostrom alatt kifosztották.
A háború után úgy döntött, nem tér vissza Párizsba. Itthon maradt,
1947-ben kidolgozta az üvegművészet felsőfokú oktatásának tanmenetét, amit akkor nem vezettek be. Viszont 1953-tól tanári állást kapott a Török Pál utcai Képző- és Iparművészeti Gimnáziumban, ahol megalapozta az üvegtervezés elméleti és gyakorlati képzését. Sokan innen emlékeznek rá. No meg néhány nagyobb munkájáról: például a krisztinavárosi Zöldfa étterem karzatának üvegbetétjeiről vagy a Blaha Lujza téri Csillag patika üvegtábla-sorozatáról. Utóbbin a gyógyszerészet történeti fejlődését örökítette meg, sajnos ma már nem látható, több mint egy évtizede a patika pincéjébe került.
A Zöldfa több mint tízméteres üvegkorlátja viszont ott van a dömsödi múzeumban a párizsi darabokkal együtt. Közülük többet a művésznő 1990 után gyártott újra, így az egyik fő művének számító Csodaszarvas-falat is, melynek eredetije a háborúban eltűnt.
|
Az 1936-ban készült Vadász című művet két évvel később Párizs városa vásárolta meg
Kurucz Árpád / Népszabadság |
Még megérhette, hogy 1992-ben az Iparművészeti Múzeum életmű-kiállítást rendezett számára. Itt látták egymást utoljára Radnóti özvegyével, aki több üvegtárgyat is őrzött tőle, emlékszik Szilágyi András.
Báthory Júlia 2000-ben, 99 évesen hunyt el az egyik nevelt fiánál. A másikhoz, tanítványához került művészi hagyatéka Dömsödre, s 2001-ben itt rendezték be a Báthory Júlia üvegmúzeumot, ami néhány éve bezárt.
Most állami támogatással megvásárolta Orosháza városa, és az ottani városi képtár egyik emeletén találja majd meg végleges helyét.
