galéria megtekintése

Tökéletes célpont

Az írás a Népszabadság
2015. 07. 24. számában
jelent meg.


Csepelyi Adrienn
Népszabadság

Kurd zászlót lengető nő, aki hol AK47-essel hadonászik egy tank tetején, hol férfiak élén masírozik fedetlen fővel, vörös rúzzsal, arany tűsarkúban. Ő Helly Luv, a kurd popsztár, aki nyíltan szembeszállt az Iszlám Állammal.

„Felvétel!” – kiáltja valaki, mire a hadsereg masírozni kezd. Élén egy tűzvörös hajú, filigrán nő (!), csuklóján töltényhüvelyekből készített karkötő, a háttérben fegyverropogás. Moszul határában járunk, mintegy három kilométerre a frontvonaltól, ahol a kurd milíciák az Iszlám Állam (IS) ellen harcolnak. Nyilvánvalóan nincs őrültebb ötlet, mint az IS orra előtt forgatni a terrorszervezet ellen írott dalunk klipjét, ám Helly Luv éppen ezt teszi. Tudja, mit vállalt: a dal megjelenése óta záporoznak rá a halálos fenyegetések. A klip pedig csak olaj a tűzre.

Helan Abdulla 1988-ban született Iránban, ám családjával kénytelen volt Törökországba menekülni, ahol kilenc hónapig élt – inkább vegetált – menekülttáborban. Hosszú koldulás után végül Finnországban kötött ki, modell- és táncoskarriert épített, aztán Helly Luv (Luv, azaz Love, mint szeretet) művésznéven énekesnői babérokra tört. A múlt évben megjelent Risk It All (Tégy kockára mindent) című dala reprezentálja, mit vett a fejébe: a popzenén át buzdítja az embereket az Iszlám Állam legyőzésére.

Hiába hasonlítják Shakirához, Rihannához meg Beyoncéhoz: Helly Luv ruháján – biztonságosabb országokban született kolléganőivel ellentétben – nemcsak dizájnelem a géppisztolytár, zenéjében pedig géppuskahang helyettesíti a pergődobot. A Revolution futótűzként terjed az interneten, ám Helly nem elégszik meg a szavakkal. Alapítványt hozott létre, hogy a sanyargó kurdokon segítsen. Személyesen vett részt a világ második legborzalmasabbjának titulált Gelkand állatkert bezárásában és az állatok méltóbb körülmények közé helyezésében. Alkalomadtán adományokkal megrakodva látogatja meg a pesmergákat, az iraki kurd fegyveres erőket. Helly Luv tehát a tökéletes célpont.

 

A háború ősrégi téma a popzenében, s a nyílt politikai állásfoglalás sem ritka. Csakhogy egészen más Obama mellett kampányolni, vagy egy kényelmes londoni stúdióban énekelni magasztos hangon a világbékéről, mint konkrét életveszélybe sodorni magunkat. De hogy kerül a kikent-kifent, butácska szövegeket skandáló popsztárok közé valaki egy kurd zászlóval? Nos, nem minden előkép nélkül.

„Apa eltűnt bevetés közben / elment, hogy kirobbantson egy háborút” – énekli az öntörvényű, hibbant ruhákat viselő, szabadszájú M. I. A. 2005-ben. A tamil énekesnő gömbvillámszerűen robbant be a tetőtől talpig megkreált előadók közé, megteremtve egy újfajta popsztárt. Egy tamil, akinek központi témája a polgárháború? Pillanatok alatt ráragasztották a terrorista jelzőt, kitiltották az USA-ból, az MTV cenzúrázta a dalait. Na, őt sem kellett félteni: „Nem én kértem, hogy lebombázzák az iskolámat, de ha már megtörtént, igenis jogom van beszélni róla. Ha ez bárki számára kényelmetlen, talán előbb gondolkodjon, mielőtt véletlenszerűen lövöldöz épületekre.”

M. I. A. (polgári nevén Mathangi „Maya” Arulpragasam) Angliában született, de Srí Lankán nőtt fel. Apja (akinek neve M. I. A. első lemezének címe, Arular) tamil felkelő, úgyhogy a család nem volt híján a veszélynek: a kislány iskolájában például külön edzették a diákokat a minél gyorsabb pad alá bújásra, mert gyakoriak voltak a fegyveres támadások. Az éremnek, ugye, Srí Lankán is két oldala van. Az édesanya egy idő után jobbnak látta, ha Indiába menekül a gyerekekkel. M. I. A. ezután Londonban kötött ki, ahol belemerült a város pezsgő underground zenei életébe.

„Nem akarok mást, csak (pisztolylövések) / meg (pénztárgéphang) / és elvenni a pénzed.” Ez M. I. A. legnagyobb, Paper Planes (Papírrepülők) című slágerének refrénje, amely tarolt a világ toplistáin, a Gettómilliomos című film zenéje lett, és Grammy-díjra is jelölték. Első hallásra butácska. A szám az emigránsok életről szól, akik úgy „szállnak” át a határokon, akár a papírrepülők, a refrén pedig azt gúnyolja szavakkal és hangeffektekkel, amit a xenofób átlagember képzel a bevándorlókról. (Milyen aktuális!) Nem kell azonban nagyon megkapirgálni a szöveget, hogy leessen: M. I. A. ezen túl azt is sugallja, hogy mialatt mindenki a felszíni problémával, a menekültekkel foglalkozik, a kormányok vígan bizniszelnek a fegyverekkel, folyamatosan újragenerálva a gondokat.

Bár zeneileg távol áll a poptól, a fenti hölgyek „társaságába” sorolható az orosz Pussy Riot nevű punkbanda is. Sőt: ennek tagjai szintet léptek M. I. A.-hoz képest: letöltendő börtönbüntetést kaptak vallási gyűlölet által motivált garázdaság miatt, amiért a moszkvai Megváltó Krisztus-székesegyház ikonosztáza előtt Putyin leváltásáért könyörögtek a Szűzanyához. A legnagyobb kockázatot mégis Helly Luv vállalta: már a puszta megjelenése is ellenkezik mindennel, amit az IS a nőkről vall, ráadásul a vallásszabadságról meg független Kurdisztánról szónokol. Az énekesnő azonban nem félti az életét. Szerinte az, amit tesz, túlmutat önmagán: –Ha ez lesz az utolsó számom vagy videóm, megadtam a módját a búcsúnak.

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.