Tőgypörkölt a nőköltő

Az Év Könyve sorozatunk szerzőit, színházigazgatót, nyelvészt és politikust kérdeztünk a szimbolikus témáról.

A válaszok egy irányba mutatnak: ha megszólítani sem tudunk valakit egyenrangúan, akkor a bánásmód is félrecsúszhat.

Tóth Krisztina író

Magyarországon, ha tetszik, ha nem, az irodalom még mindig férfiszakma. Jobban szeretem, ha írónak és költőnek mondanak, mint ha az írónő/költőnő kifejezést használják. A kedvencem a nőköltő, ez a szó leginkább a tőgypörköltre emlékeztet. Az irodalomnak nincs neme, egyáltalán nem tartom fontosnak, hogy a szerző férfi-e. Amennyiben mégis ragaszkodunk a női írók nemének aláhúzásához, úgy a nőíró és női irodalom mintájára javaslom bevezetni a férfiíró kifejezést is, melyet kéretik következetesen használni, vagyis minden alkalommal, ha hímnemű szerző kerül szóba. Furcsa lenne, ugye? Na jó, csak vicceltem. Afféle női butáskodás volt.

Rubin Eszter író

Záporoznak a fejemben a szavak: parasztasszony, munkásasszony, munkásnő, takarítónő, szakácsnő, bacchánsnő, sőt háremhölgy. Ezért nem tudom határozottan állítani, hogy kizárólag a magasan kvalifikált és társadalmilag elismert foglalkozásokhoz szokás megkülönböztető nőnemű végződést csatolni. Ha felsorolásról van szó, nem bánom, ha írónőnek neveznek, de csak azért, mert az édesanyám bírónő, ami a német Richterin és Dichterin kifejezésekre rímel. Más esetben inkább a szerző megnevezést tartom megfelelőnek.

Péterfy-Novák Éva író

Alapvető problémáim vannak a megkülönböztető megnevezésekkel, vagy amelyek bekódolják a családi státuszt. Ezért nem szeretem az asszonyom és hölgyem megszólítást sem. Ha felsorolásban említenek, akkor a szerző szó a legelfogadhatóbb, a szerzőnő és írónő szörnyű. Nem is értem, miért nincs már egy alapos nyelvújítás ez ügyben.

Fejős Éva író

Bár a saját esetemben mondvacsinált problémának érzem a kérdésfelvetést, magamat mégsem nevezném soha írónőnek. Úgy vettem észre, így leginkább valamiféle régimódi tiszteletből szólítanak a könyvtárosok és az idősebb olvasóim. Nyilván más a helyzet egy mértékadó újság esetében, ahol egész egyszerűen nem szokás nemi megkülönböztetést használni, például a foglalkozásneveknél sem. Akik felismerik a kirekesztő gesztusokat, azok tegyenek annak érdeké­ben, hogy minél ritkábban forduljanak elő.

Az ötvenes években a vasút férfi dolgozói már mindent tudtak forrás: vasut.hu

Kováts Adél színész, színházigazgató

Érdemes rácsodálkoznunk az anyanyelvünkre. A magyar nem különbözteti meg a nemeket, nem úgy a francia vagy a német. Érdemes lenne kutatni, vajon miért alakult ez így. Hivatalos levelezésben és színházi közleményekben 2016 februárjától, amióta a Radnóti Színház vezetői posztjára léptem, az igazgató megnevezést használom. Az igazgató nem foglalkozás, hanem pozíció, aminek semmi köze ahhoz, hogy nő vagy férfi tölti be. Egyébként színésznőnek tartom magamat és művésznek. A színészet a munkám – amit alapvetően meghatároz a nőiségem –, a művészet pedig a hivatásom. A művésznő megnevezést a nézőktől mégis megtiszteltetésnek veszem.

Sándor Klára nyelvész, docens

A magyar közéletben az asszony megszólítást akkor használják, ha valamilyen társadalmi rangot akarnak jelölni. Azokban a szakmákban, amelyekben régóta dolgoznak nők, a megszólításnál egyszerűen a nő az úr megfelelője. A különbségtételt jól jellemzi, hogy ha valaki docens, akkor tanárnőnek, ha már professzor, akkor professzor asszonynak szólítják.

Utóbbi megszólítás két szempontból is szerencsétlen, mert egyrészt kort fejez ki, hiszen negyven év alatti nőket nemigen szoktak asszonynak szólítani, másrészt és főként azért, mert családi állapotot jelöl. Azt sugallja, hogy a megszólítottat a férjén keresztül pozicionáljuk, azaz el sem tudjuk képzelni, hogy tekintélyes közéleti pozícióba kerülhet az a nő, akinek nincs férje. Mindez vonatkozik a képviselő asszony, polgármester asszony, igazgató asszony megszólításra is. A kulturális élet szereplői között vannak, akik szexizmusnak tartják a művész/művésznő megkülönböztetést. A magyar nyelvet két kulturális hagyomány befolyásolja, az angolszász, amely kerüli és a német/francia, amely jelöli a nemek különbözőségét a foglalkozások megnevezésekor. Ennek oka, hogy utóbbiakban a tárgyaknak is van nemük, a francia például a hímnemű szavak által kifejezett, de nőkre vonatkozó fogalmakhoz hozzáteszi, hogy madame, így lesz a hímnemű le professeur szóból madame le professeur. A magyar nyelvben – miután a főneveknek nincs nemük – az a logikus, ha nem jelöljük: felesleges a rendezőnő, költőnő, színésznő megnevezés. A legszörnyebb egyértelműen az úrhölgy.

Szél Bernadett, az LMP társelnöke

Az Országgyűlés falain belül a képviselőtárs megszólítást tartom a legjobbnak, ám amikor felhívom a figyelmet arra, hogy a nemek közötti hátrányos megkülönböztetést ebben a szférában is rossznak tartom, sokan kritizálnak érte. A magyar közéletben még mindig el kell magyaráznom, hogy a kézcsók nem helyénvaló, és a „tisztelt képviselő úr” mellett a „kedves képviselő asszony” használata miért bír negatívabb jelentéstartalommal.

Orbán Viktor nagy híve a kézcsóknak, itt éppen a volt amerikai nagykövetet, Eleni Tsakopoulos Kounalakist köszönti forrás: Mediaworks

Sem politikai oldalak – és ami talán meglepőbb –, sem generációk szerint nem lehet határokat húzni, bár a fiatalabbak nyitottabban viszonyulnak a probléma felvetéséhez. Az azonban még mindig jellemző, hogy már az egyenjogúság említését is sokan azonosítják negatívnak tartott feminizmussal. Fontos ezzel a szimbolikus kérdéssel foglalkozni, mert a diszkrimináció enyhülése minden területen párhuzamosan tud a legjobban haladni, így a funkciót viselő nők nemsemleges megszólítása ráirányítja a figyelmet más egyenjogúsággal kapcsolatos kérdésekre is, így a nemek közötti bérkülönbségre, bérszakadékra is. Ezért is volna szükség új szavakra.