Ha most a szürreális nagyvárosi jelenetei okán méltán népszerű KoPé (Kovács Péter) újrakomponálná ezt az 1968-as képet, a látvány majdnem olyan abszurdnak hatna, mint a Margit körúti felsővezetékeken randalírozó majombanda, a Batthyány téren karistoló birodalmi lépegető vagy a Gellért téren ügető T-Rex.
Igaz a folyó, igaz a part, igaz az északi vasúti összekötő – vagy mondjuk úgy, hogy legalábbis áll még –, de amúgy semmi sem érvényes.
 |
| A Római létezik, de nem ilyen Bánhalmi János / Archív |
Nincsenek már a nagyvállalati üdülő teraszáról lecibált nyugszékek, mert nincsenek nagyvállalati üdülők, csak kísértetkastélyok. Van olyan, amelyik nemsokára nyilván össze is dől, mint az egyik legpazarabb ház, a postásüdülő, amely újabban leginkább hajléktalanmenedékként és végtelen perspektívákat nyújtó graffitifelületként hasznosul. Nem igaz a mezítlábaskodás, mert ezen a partszakaszon landol a Duna teljes vízgyűjtő területén keletkező összes rozsdás söröskupak, öblösüvegcserép és hegyesre kopott acéldrótdarab – legalábbis ez az ember érzése. Nem értelmezhető a stégen összegyűlt csoportosulás, a stégekre lépni ugyanis szigorúan tilos, és a pancsolás sem, mert az üvegcserép-ültetvény a víz alatt is folytatódik, továbbá a tetthelytől északra időközben (1971-től) megépült a békásmegyeri lakótelep, s onnantól valamiért elterjedt, hogy az összes kaki a...
