Egy csángó menyecske is beronthat a tetoválószalonba

Fliegauf Gergely kriminológus szakértő szerint a modern tetoválás a börtön világában született. (Kovács Ákos a sztálini börtönrendszer „bőrbe varrt bűnjeleit” dolgozta fel az orosz börtönőr, Baldejev nyomán. A néprajzkutató 2014-ben hunyt el. – R. L.) Tény, hogy aki a rabok körében vagány akar lenni, nem maradhat ki a fájdalmas varratásból, és a tetoválások minősége dönti el, hogy milyen helyet foglal el a hierarchiában. A rajzok nem hazudhatnak, aki többet „mond” a tetkójával az indokoltnál, súlyosan megbüntetik.

Fliegauf 18 éves korában találkozott a teljestest-tetoválásokkal rendelkező Deák Ferenc Pillangóval, aki 24 évet töltött börtönben, és a Sziámi zenekarban is énekelt. Urbán Tamás fotográfus karolta fel és hozta Pestre a szabadulása után, hogy segítse és megörökítse az életét. (Pillangó 1994-ben a Dunába fúlt, temetését művész barátai szervezték, hamvait a vízbe szórták. – R. L.) Pillangó a homlokán lévő szvasztikás pillangóról kapta a nevét, naplójába ezt írta: „Hogy valami emlék is maradjon a bent töltött évekről, elláttam magam néhány színes tetoválási motívummal, körülbelül háromezer darabbal.”

– A tipikus magyar börtöntetoválások nem annyira rendszerellenesek, mint Baldejevnél látjuk, aki évtizedeken át gyűjtötte a szovjet börtönökben a tetoválásokat – mondta Fliegauf, és hozzátette, a sarló-kalapács és a vörös csillag nálunk nem volt jellemző motívum, ellentétben a szovjet börtönvilággal, ahol

Sztálin vagy Lenin portréját azért tetováltatták magukra a rabok, hogy ismert vezetők arcát ne lehessen olyan könnyű megütni.

Igen érdekes például a börtön hazai szubkultúrájában néhány roma motívum alakulása. A rózsa az (elrontott) ifjúság jelképe, amelyen a tüskék általában az eltöltött ­börtönéveket jelentik. Akadnak jellegzetes szövegek. A La Onda vagy a Mara Salvatrucha-felirat véres drámára utal, amikor három zsivány San Diegóban megalakítja a Vatos Locos utcai genget (a tetkókon VL-ként jelzik). A dörzsöltebbek ismerik A vér kötelez című filmet, amelyben a világosabb bőrű hős ezt mondja: „I may be white from the outside, but I’m brown on the inside, TO THE BONE (ez kerül végül a testre).” (Lehet, hogy kívülről fehér vagyok, de a CSONTOMIG barna vagyok belül.)

Urbán Tamás híressé lett felvételén: Deák Ferenc Pillangó

A tetoválások tanúsága szerint ezzel a magyar romák azonosulni tudnak, és érzik az ellenállást a „fehér dominanciájú” amerikai rendszerrel szemben, mert rá tudják húzni a magyarországi viszonyokra – véli Fliegauf, aki szerint számos nyugati parti hiphop banda neve költözött át úgy magyar tetovált testekre, hogy tulajdonosuk minden finom részletet valószínűleg nem tudott a salvadori polgárháborúról vagy a gengek harcáról, de megértette a szellemiséget. Ha valakin azt látjuk kiírva a strandon, hogy OMERTA, feltételezhetjük róla, hogy minden bizonnyal börtönviselt (a sírig tartó hallgatás átvitt értelme: Halál a vamzerekre!).

A képi jelek közül a legjellegzetesebbek a meztelen nő lepkeszárnnyal, a sárkánykígyó, a dobókocka, az ördög, a fullánk, a csáklya, a tüske vagy a rózsafüzér. A horogkereszt-tetoválással érdemes vigyázni a magyar börtönökben, mondta Fliegauf Gergely. Akin a romák ilyet látnak, „szétkajmánkodják”.

A. Gergely András kulturális antropológus, az ELTE Társadalomtudományi Karának tanára szerint a tetoválás nem feltétlenül szakrális, inkább hétköznapi ügy, amelynek felbukkanása mindig függ a szubkulturális mikroközösségtől, a helytől, a bandák világától, vagy azoktól a tetoválószalonoktól, amelyek alkalmazkodtak a fennálló jogi viszonyokhoz. – A tetoválás még úgy sem szakrális jelenség – mondta a kutató –, hogy egyes korokban és kultúrákban volt, aki az érinthetetlenség vagy a csoporthoz tartozás jelét kapta meg ezzel. A „fájdalomkultúrákban” számunkra egészen fura beavatkozásokat tartanak fontosnak. Van, ahol azért szurkálják a lányokat, hogy a bőrük „ettől legyen szép”. Egyes helyeken felhúzzák őket egy kosárban a plafonra, és három napig füstölik őket, mint a sonkát, ez is a kitartásra nevelés, fájdalomtűrés és társadalmi befogadáskultúra, felnőtté válási rítus része.

A. Gergely András azt tapasztalta, hogy összességében és bizonyos rétegkultúrák mentén több tetoválást lehet látni, mint húsz évvel ezelőtt. A tetkót ma már nem kell eltakarni. – Sok szubkultúra keveredik benne, de rengeteg a finom eltérés. Ha például ugyanazt a strandot vagy fürdőközönséget nézzük, és a tetoválások méretére, színezettségére koncentrálunk, vagy a szimbolikát vizsgáljuk, azt látjuk, hogy erős a gyarapodás. Ha a népesség alsó 10-20 százalékát reprezentáló csoportokat látom a tiszai strandon, akkor egészen mások lehetnek a tetoválásokkal kapcsolatos tapasztalatok. Itt a férfitetoválás lehet a macsóság szimbolikus megjelenítése is, de akkor az efféle tetoválásoknak akár egy hétköznapi trikófelvételnél is látszaniuk kell. Azoknak a lányoknak, akik a boka fölött hordanak egy szalagszerű rajzot, nem kell aggódniuk amiatt, hogy a munkahelyükön kellemetlenségük támad emiatt. Az, hogy valaki sárkánykígyót visel magán, csak másfajta szituációban derülhet ki. Hogy mekkora igény van rá, és ki az, aki büszke szeretne lenni a tetoválására, arra nincs rálátásom. Az individualizáció nyomasztó túlsúlyával állunk szemben például a Facebookon, „valakivé” lenni jelképesen is lehetséges.

A kutató szerint a tetoválószalonok tulajdonosai és a mesterek is tisztában lehetnek azzal, hogy van a minták közül választó „azt se tudja, hogy mit akar” típus, és akad olyan, akivel meg lehet beszélni, miért és hol legyen a sárkány. A mesterek is alájátszanak a kínálati piacnak, és esztétikai kérdésekbe szólnak bele azzal a szubkulturális szakértelemmel, amellyel rendelkeznek. Ha úgy vesszük, el is vesznek valamit a pszichológus munkájából, amikor azt mondják egy ábrázolattal: „Te mégiscsak egy istennő vagy!”

A tetoválás hétköznapi klasszifikálási játszmaként is felfogható. – Honnan tudhatom a másikról, hogy van-e neki tetkója? – kérdezte A. Gergely András. – Én például, ha magamra tekintek, egészen biztos, hogy a tetkós szubkultúra közegeiben úgy vagyok megnevezhető, mint akinek evidens módon nincs tetoválása. Ha kopasz lennék és 143 kiló, majdnem biztos, hogy rám tennének valamit a haverjaim.

A másik tekintetében megjelenő visszfény is a játszma része.

A fekete meg a fehéren maradt kéményseprő esete jut eszembe az egészről. Ki tudja, hogy ha ő fekete, a másik pedig tisztán maradt, akkor melyik a valódi színünk? A valódi éppen a bennünket körülvevő sokféleség.

A kutató szerint az emberi testtel való bánás, rendelkezés, felügyelet vagy büntetés: hatalmi eszköz. Judith Butler a Jelentős testek című művében izgalmasan mutatja fel a női testet. A test mint rejtendő vagy éppen megmutatandó felület a különböző kultúrákban más és más jelentéssel bír. A fedetlen test az iszlám kultúrában egészen más megítélés alá esik, mint a hinduban, a japán gésakultúrában, az amerikai popsztárvilágban vagy éppen egy csángó faluban. Hogy aztán a csángó menyecske is világsztár szeretne lenni, az más kérdés. Lehet, hogy az első dolga lesz, amikor beesik Kolozsvárra, hogy beront egy tetoválószalonba. De ez már egy olyan globalizációs, trendszerű, a médiából táplálkozó változat, amire nincs univerzális válasz, mert a szubkultúra dönti el az ügyet.

– Tény, hogy a „szub” egyre inkább totálissá válik

– szögezte le A. Gergely András. – A díszek és a titokban elhelyezett jelek a testen évezredek óta jelen vannak, ennek nyilvánossá tétele és harsánnyá változtatása viszont nem zajlott le a XIX. században. Hogy mi minden volt festve a testre, még a cselédlány se tudta. Minden intim „közfontosságúvá” válása zajlik most, a nyitottság és a zártság reprezentációja módosul, ami mögött teljes vértezetben ott áll a XX. század popkultúrája. Van egy korosztályi kultúra, amiben ki kell próbálnunk a magunk menekülőképességét a házfalakon és a saját testünkön is, ha úgy alakul. Vagányok vagyunk, „fújni mindenhova kell!” Aki ebből a szubkultúrából kimarad, nem számít, mert lehet, hogy valójában nem is létezik.

Beléjük hatolok...

Hol húzódik a Szeretlek Mari és a képzőművészet határa a tetoválások világában? Erről faggattuk Jakócs Dorottyát, aki három éve foglalkozik művészi tetkók készítésével a budapesti Fatum Szalonban. A fia­tal művész a tetoválást az alkalmazott művészetek közé sorolja. A reklám­grafikák mögött is ott van az elképzelését közlő megrendelő.

– Édesanyám grafikus, gyerekkorom óta rajzolok – mesélte Jakócs Dorottya. – Megtisztel, hogy az emberek a bőrüket adják ahhoz, hogy rájuk rajzolhassak, és egész életükön át viselik az alkotásaimat. Olyan ez, mintha beülnének a vallatószékbe. A fájdalom és az az intim közeg, ami a művész és a művészi felület tulajdonosa között kialakul, érdekes. Beléjük hatolok és összekapcsolódunk. Ettől sok esetben megnyílnak a legzárkózottabbak is. A fiatal művész hat éve visel tetkókat, édesanyja nem volt odáig,­ amikor meglátta az elsőt a lányán.

– A mai napig azt kérdi, mi lett „azzal a szép bőrömmel” (amit nyilvánvalóan ő „csinált”), de aztán megbékült, mert rájött, hogy ugyanaz a gyerek vagyok, csak egy kicsit tarkább. Sokféle a vendég, akadnak, akik a szimpla dekorációt látják a tetkóban. Az érzelmi tetoválásoknak több közük van a képi naplóhoz vagy a vizuális biográfiához. Sokan a fontos életeseményeket vagy a „besült” gyerekkori emlékeket viselik magukon, ezek mélyen meghatározzák a személyiséget. – Mintha az emlékek és az élmények feljönnének a felszínre – mondta Jakócs Dorottya –, és színes anyajegyekként válnának a test részévé. Pontosan emlékszem az elsőre, amit készítettem. Disznóbőrön kezdtem gyakorolni, jót nevettek a hentesek. A profik szerint nem szabad sokáig vacakolni, kell valakit találni, aki vállalja, hogy lesz egy rosszabb tetkója, majd kijavítjuk, ha belejövünk. Egy punk srácot találtam, akinek a teste tele volt sittes tetkókkal. Karddal átdöfött szívvel gazdagítottam a bőrét.

A szalonban lehetőségünk nyílott arra, hogy részt vegyünk egy hölgy első tetoválásának elkészítésén. Perger Zsófia grafikusművész régi ismerősként érkezett Jakócs Dorottyához, és a csuklójára egy tetszetős jelet tetováltatott, mely a vízszintes és a függőleges találkozását mutatja. Szabó Miklós

A művész felhívta a figyelmünket arra, hogy korábban az eltakart testrészekre kerültek az üzenetek, ám a képmegosztás globális világában a tetovált ember áttörte a falat. Ha megmutatjuk a Facebookon, hogy milyen főzeléket ettünk aznap, és hogyan ejtettük le a rágópapírt az aszfaltra, akkor nincs miért takargatni a tetoválásokat sem. Jakócs Dorottya arra számít, hogy egyre több lesz a tetoválás. A tetoválás betöltheti azt a funkciót is, hogy javítson a testképen. A szépészeti tetoválással az arcdeformitások módosítására van lehetőség, és ott vannak a sebészek által ejtett sebek és hegek, amelyek eltakarására szintén számos lehetőség kínálkozik. Egy idős hölgy kereste meg nemrég a tetkóművészt, és hennaszínű ornamentikát kért a vágásokra, mert szeretné újra szépnek látni a felsőtestét. Az ifjú művész nem hiszi, hogy két tetovált ember pusztán attól nézhetne egymásra rokonszenvvel, hogy testüket szintén rajzok, ábrák vagy jelmondatok díszítik.

– Nem érzek vágyat az összekacsintásra – fogalmazott Jakócs Dorottya –, nincs az, hogy jön velem szemben a zöld Trabant, és nekem is villognom kellene. Ha így lenne, akkor lehet, hogy magam sem lennék tetovált. Tudok azért idevágó történetet. Egy ismerősöm szerepelt egy államilag támogatott reklámfilmben, és az alkotók egy kicsit lazább figuraként mutatták meg, látszott a tetoválása, hogy modernebb apuka benyomását keltse. Leszóltak aztán föntről, hogy minden képkockát retusáljanak.

Sportot űznek belőle

Hol van már Dennis Rodman, akinek agyontetovált-piercingezett imázsára mozifilmeket lehetett építeni! Manapság senki sem botránkozik meg a feltűnő tetoválásokkal ékített sportolókon. Még a jófiúnak kikiáltott Lionel Messi bőrén is akad templomi rózsaablak meg töviskoszorús Jézus – kritizálják is rossz ízlése miatt. De mit szóljunk akkor Maradonához, aki Che Guevara és Fidel Castro arcmását is viseli? Rácz Zsófia magyar válogatott labdarúgó, a Hertha női csapatának játékosa sokatmondó feliratot visel csuklóján: „jelen”.

„Az oka egyszerű: éljünk a pillanatnak – magyarázza. – Ami megtörtént, azon nem tudunk változtatni, a jövő pedig kiszámíthatatlan. Csakis a jelenben tudunk önmagunk lenni. Ha esetleg nem jön össze egy csel, rápillantok a csuklómra, és rágódás helyett visszatérek az adott pillanatba.”

Rácz klubtársának, a szintén válogatott Szuh Erikának tekintélyes tetkóarzenálja van. – Az elsőt 17 évesen készíttettem a bokámra, mi mást, mint egy focilabdát, aminek egy szív az árnyéka – meséli. – Szeretem az idézeteket, eléggé családcentrikus vagyok, úgyhogy a tetoválásaim nagy része a családról, az otthonról szól. „Az otthon ott van, ahol szeretünk – a lábunk elhagyhatja, de a szívünk sosem” – ezt akkor csináltattam, amikor külföldre igazoltam.

Mario Balotelli, az AC Milan labdarúgója a tőle megszokott szerénységgel egy Dzsingisz kán-idézetet tetováltatott mellkasára: „Én vagyok Isten büntetése. Ha nem követtetek volna el nagy bűnöket, Isten nem küldött volna engem büntetésként rátok.” David Beckham testén ez áll: „Hadd utáljanak csak, amíg félnek tőlem”.

Rajzos ölelés: Messi Daniel Alves karjaiban Grigorij Dukor / Reuters

Gyakori a családtagokra, gyermekekre utaló minta: a franciaországi Európa-bajnokságra kijutó futballválogatott tagjai közül Priskin Tamás is visel ilyet. – A kislányom születési dátumát és két hónapos lábnyomait tetováltattam magamra – magyarázza –, mert ő az egyik legfontosabb az életemben. Varga Dénes vízilabdázó hátán szív alakú felirat: „a szeretet tüzével harcolj”, karján többértelmű Coelho-idézet: „…elfogadja az angyal kezét”. Vannak különös tetoválások. A chilei csatár, Mauricio Pinilla például a 2014-es vb-n rúgott orbitális kapufáját örökítette meg. Mike Tyson bokszoló a maori törzs harcosainak mintáiból merítette emblematikus arctetoválásának ötletét, Wayne Rooney labdarúgó a Stereophonics egyik albumcímét is magára varratta: Just Enough Education To Perform (Csak annyi eszem van, hogy kitaláljak a pályára). Marco Materazzi kedvenc Nike Air Jordan-cipőit kérte jobb felkarjára – mert imádja a Space Jam című animációs filmet. Daniel Aggernek, a Brondby IF metálrajongó védőjének hátát egy viking temető díszíti. Zlatan Ibrahimovic emblematikus mintái feltűntek már sportruházaton is.

Említést érdemelnek még a szurkolói tetoválások. Levente Lazio-drukker, így Mr. Enrichet, a klub egykori szurkolói csoportja, az Irriducibili keményvonalasainak jelképét varratta magára. – Itthon nem ért hátrány miatta, de Rómában már kaptam szúrós tekinteteket. Viszont Lazio-érzelmű kocsmákban, bárokban pattantak az ingyensörök – nevet. – Szokták mondani, hogy a tetoválás magamutogatás. Én nem is tagadom, hogy szeretem, ha megnézik. Előfordult már buszon, metrón, hogy vadidegenek szólítottak meg, és beszélgettünk egy jót. Nem volt ilyen szerencséje Vass Ádámnak: Corneliu Vadim Tudor, az egykori Nagy-Románia Párt vezetője arra akarta kötelezni a néhány éve Kolozsváron játszó futballistát, hogy takarja le a magyar címert ábrázoló tetoválást a nyakán. Minden idők leghülyébb tetoválása viszont vitathatatlanul a norvég John Carew nyakán díszeleg: a futballista franciául kérte „az én életem, az én szabályaim” mottót, csakhogy a helytelen ékezethasználat miatt ez úgy sikerült: „az én életem, az én menstruációm”. (Csepelyi Adrienn)