Tarzan nem a jó Jane-t vette feleségül

A csimpánzok életmódjának tanulmányozásával népszerűvé vált Goodall mesélt az állatok megfigyelésében szerzett első tapasztalatairól is. „Gyerekkoromban egy tanyán nyaraltunk, ahol a tojások összegyűjtése volt a feladatom. Mindenkitől azt kérdezgettem, honnan jön a tojás. Mivel nem kaptam megnyugtató választ, magam próbáltam utánajárni. Előbb egy tyúk nyomába eredtem, de ahogy a közelébe értem, azonnal elrepült. Végül elbújtam a tyúkól egyik sarkában és vártam. Több mint négy óra után kerültem elő a lelkesedéstől majd kicsattanva, és meséltem el anyámnak a felfedezésemet. Ő ahelyett, hogy leszidott volna, amiért eltűntem, meghallgatott. Ebből megtanultam, ha nem kapok választ a kérdésemre, magam is utánajárhatok. Ha pedig elsőre nem sikerül, akkor keressek más módszert.”

Az édesanyja arra is rájött, a kislány állatszeretete az olvasásban is ösztönző lehet. Tízévesen már ideje nagy részét könyvtárban vagy antikváriumban töltötte. Utóbbiban szerezte be egyik kedvencét, a Tarzan, a majomember zsebkönyv változatát. A kislány úgy érezte, hogy Tarzan nem a megfelelő Jane-t vette feleségül, és elhatározta, ha felnő, ő is elmegy Afrikába a majmokkal élni.

A második világháború után ez elképzelhetetlenek tűnt. Az afrikai kontinens távoli volt és veszélyes, különösen egy nőnek. Goodallék szegények voltak, így nemcsak az utazást, de a továbbtanulást sem engedhették meg maguknak. Jane titkárnőként helyezkedett el.

Fotó: Veres Viktor / Népszabadság

Amikor egy barátnője családja Kenyába költözött, mégis eljuthatott Afrikába. Ismerőse tanácsára segítséget kért Louis Leakey-től. A kenyai természettudós, aki később a hegyi gorillákkal foglalkozó Dian Fosseyt és az orangutánokat kutató Birutė Galdikast is elindította, hosszasan kérdezgette a lányt, hogy felmérje, mit tud. Goodall sosem járt egyetemre, de órákat töltött a természettudományi múzeumban, a kérdések nagy részére tudta a választ.

Leakey előbb titkárnőjének fogadta, majd a Gombe Nemzeti Parkba küldte, hogy tanulmányozza az ottani csimpánzok viselkedését. De a hatóságok azt sem engedték, hogy egyedül utazzon a hat hónapos terepmunkára, édesanyjának kellett elkísérnie. Goodall bevallása szerint az anyja a fél évből négy hónapot azzal töltött, hogy tartotta benne a lelket, mert a kutatás egyáltalán nem az elképzelései szerint haladt. „A csimpánzok egyetlen pillantást vetettek erre a fehér emberszabásúra, és már ott se voltak.”

Az áttörést az hozta meg, amikor észrevette, hogy az egyik majom egy fűszál segítségével halássza ki a hangyákat a termeszvárból, vagyis eszközt használ. Ekkor még úgy gondolták, hogy az embert az eszközhasználat különbözteti meg az emberszabású majmoktól. Goodall felfedezése nyomán azonban az emberszabású majmokra új definíciót kellett alkotni.

Saját bevallása szerint a legmeghatározóbb felfedezés, hogy a csimpánzok viselkedése mennyire hasonló az emberekéhez. Megölelik, megpuszilják egymást, vannak érzelmeik, személyiségük. Az, hogy a növényevőnek hitt csimpánzok alkalmanként kisebb majmokra vadásznak, néha pedig primitív háborút folytatnak főleg területekért, kivívta a szakma rosszallását.

Leakey úgy gondolta, itt az ideje, hogy Goodall a saját lábára álljon, és maga teremtse meg a munkájához szükséges anyagi és tudományos hátteret. „Nincs időnk arra, hogy alapdiplomát szerezz. Találtam neked egy helyet a Cambridge-i Egyetem etológia doktori programjában” – jelentette ki ellentmondást nem tűrően a kenyai természettudós.

Goodall az egyetemen szembesült azzal, hogy létezik az emberszabásúak kutatásának szigorú metodikája, melyet ő egyáltalán nem ismert és használt. Valószínűleg a tudományos korlátok hiányának köszönhető számos felfedezése, de a szakma épp ezzel támadta.

Fotó: Veres Viktor / Népszabadság

A terepmunkával végül 1996-ban hagyott fel, látva ugyanis a csimpánzok pusztulását úgy döntött, aktivistaként járja a világot, és próbál tenni azért, hogy a bolygó pusztulása megállítható legyen. A ma 82 éves Goodall évi 300 napot utazik, és sehol nem marad három hétnél tovább.

Goodall feltárta a csimpánzok eltűnése mögött felsejlő okokat is, vagyis hogy az élőhelyek csökkenése miatt először a helyi szegényeken kell segíteni. „Nem segélyt adtunk nekik, hanem az oktatás, az egészségügy és a mezőgazdaság megreformálásával próbáltunk változtatni a helyzetükön. Ehhez mikrohiteleket adtunk, amelyeknek a 90 százalékát mára vissza is fizették. Ahol mégsem, ott az egyik családtag halála akadályozta őket”– foglalta össze eredményeiket Goodall, hozzátéve, hogy a csimpánzoknak háromszor akkora erdős területük van, mint a program kezdetén.

„Úgy vélem, hogy még van időnk visszafordítani a Föld pusztulását. Az optimizmusra pedig négy okom is van. Bízom az emberi agy találékonyságában, a természet regenerálódóképességében, a fiatalok elkötelezettsége és munkája és a közösségi oldalak erejében.”