galéria megtekintése

Tartóshullám a komáromi erődben

0 komment


Hajba Ferenc

Ezentúl már nem fesztiválnak, hanem együttlétnek hívják a fényírók és a zenészek nemzetközi összejövetelét, a Mediawave-t, mely Tartóshullám címmel április 27-től május elsejéig kulturális golyózáport zúdít ránk a Komáromban található Monostori Erődben.

Vigyünk magunkkal fogyasztható és cserélhető termékeket, a gondolatainkat, a nyitottságunkat és a toleranciánkat, s hagyjuk otthon a berögzült szokásainkat, valamint a tudatmódosító szereinket – ad használati útmutatót a 26. Nemzetközi Film és Zenei Együttléthez Hartyándi Jenő igazgató.

Dmitri Voloshin moldvai alkotó  Dji, a halál hajózik című filmjének jelenete
Dmitri Voloshin moldvai alkotó Dji, a halál hajózik című filmjének jelenete
mediawavefestival.hu

Európa egyik legrangosabb alternatív – pontosabban a szervezők kifejezése szerint párhuzamos – kultúrákat felvonultató összejövetelt az idén ismét a Monostori Erődben rendezik meg. Aki visz hálózsákot, az ott is lakhat a Duna mentén álló hajdani laktanyában, amelynek udvara, előtere a kultúrák és az emberek találkozásának a főhadiszállása lesz.  

 

A Tartóshullám keretében közösségi hálót szövögethetnek a különböző baráti társaságok. Az Együttlét speciális témája: a Káosz és a Rend. Köszönést gerjesztő projektekre is számítanak a szervezők.

A nemzetközi filmverseny kínálatában 28 kisjáték-, 36 animációs-, 9 kísérleti-, 8 tánc- és 10 dokumentumfilm szerepel. A zenei stílusok között improvizatív dzsesszt és kísérleti muzsikát is hallhatnak az érdeklődők a különböző műfajok hazai és külföldi képviselőitől. Az amerikai világklasszis muzsikus, Hamid Drake például dobkoncertet ad. A szaxofonos Assif Tsahar a dobos Tatasuya Nakatanival együtt mutatkozik be a közönségnek, de zenél a magyar Grencsó Kollektíva vagy a Geröly Trió is.

Az amerikai dobos, Hamid Drake
Az amerikai dobos, Hamid Drake
mediawavefestival.hu

A trubadúrok és az énekelt őrületek kategóriában hallhatjuk – mások mellett – a belga eklektikus folkot játszó Boma Truncated formációt, „a magyar verszene blues ágyúját”, Ferenczi Györgyöt, a postunderground ismert hazai egyéniségét, Müller Péter Sziámit, valamint a 30 éves Tudósok Együttesét.

Egy jelenet Nagy Viktor Oszkár Hivatal című filmjéből
Egy jelenet Nagy Viktor Oszkár Hivatal című filmjéből
mediawavefestival.hu

A népzenészeket másokkal együtt a Fajkusz Banda, a román Dzseztán, a moldvai és gyimesi muzsikát játszó Csángálló vagy a francia Miquéu Montanaro képviseli. Közösségi zenei műhelyek is bemutatkoznak: a szentendrei Vajda Lajos Stúdió, a Dél-Alföldi Hangfürdő vagy a Methroom. Lesz buli, tánc és fényfestés is. Az egyéb művészeti programban színházi előadások, performanszok és kiállítások láthatók.

A teljes program a mediawavefestival.hu oldalon olvasható.

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.