galéria megtekintése

Vége a vasárnapi boltzárnak, már a héten kinyithatnak az üzletek

A kormány azt javasolja, hogy a parlament vonja vissza a vasárnapi munkavégzés tilalmáról szóló törvényi szabályozást – jelentette be Rogán Antal, a Miniszterelnöki Kabinetirodát vezető miniszter. A módosítást nagyon gyorsan szeretné átvinni a kormány a parlamenten, így valószínűleg már ezen a héten kinyithatnak az üzletek vasárnap. A törvénymódosítás indoklásában az Orbán-kormány burkoltan beismerte, hogy tart az MSZP népszavazási kezdeményezésétől.

A kormány megijedt a szocialisták által kezdeményezett népszavazástól a vasárnapi boltbezárás ügyében, és visszakozott: Rogán Antal délelőtt, a kormányülés szünetében tartott rendkívüli sajtótájékoztatón bejelentette, hogy körülbelül 24 óra leforgása alatt visszavonja a parlamenti többség a munkavégzési tilalmat, mert a legfontosabb az emberek véleménye.

Fotó: Teknős Miklós / Népszabadság

Bár a céljaikat jelentős mértékben elérték – mondta Rogán –, mégis úgy döntött a kormány, hogy visszavonják a vasárnapi munkavégzés tilalmát tartalmazó törvényt. A Miniszterelnöki Kabinetirodát vezető miniszter bejelentése szerint mindenben a hatályba lépés előtti helyzetet állítják vissza. Rogán azzal magyarázta a döntést, hogy a kormány számára fontos, hogy az emberek mit gondolnak, és bár sokan támogatták, még többen ellenezték a boltzárat mérések szerint. A miniszter ezzel az Ipsos nem régi felmérésére utalhatott, eszerint a magyarok kétharmada nem támogatja a vasárnapi boltbezárást.

 

OLVASÓLISTA

Vélemény
Egyszer még…
Vélemény
Népnevelek
Vélemény
Tétlenek bűne
Vélemény
Okafogyás

„Fontosak az elemzések, fontosak a vélemények, de a legfontosabb mégiscsak az, hogyan gondolkodnak erről az emberek” – ezzel igazolta Rogán ma délelőtt, hogy a kormány azt javasolja, a parlament vonja vissza a vasárnapi munkavégzés tilalmáról szóló törvényi szabályozást.

A Népszabadság úgy tudja, hogy 

a KDNP-s politikusok a jelen pillanatban még nem akarják megszavazni a vasárnapi boltzár eltörlését.

Fideszes kollégáik győzködik őket. A vasárnapi boltzár eredetileg a KDNP ötlete volt. Mi nem foglalkozunk hatástanulmányokkal – mondta akkor lapunk kérdésére Harrach Péter, a párt frakcióvezetője. A boltzár miatt csaknem kilencezer embert bocsátottak el az állásából, és 2500 bolt húzta le végleg a rolót.

Van fontosabb

A Miniszterelnöki Kabinetirodát vezető miniszter a sajtótájékoztatóján a döntést azzal magyarázta, hogy a vasárnapi munkavégzés tilalma megosztó kérdésnek bizonyult az elmúlt egy évben, és nemcsak gazdasági szempontok vannak. A kormány hat évvel ezelőtt arra kapott mandátumot az emberektől, hogy az emberekkel közösen kormányozzon. A vasárnapi munkavégzésnek voltak támogatói, de még többen ellenzői. Az elmúlt egy évben nem sikerült meggyőzni az embereket, hogy ez az intézkedés az ő szempontjukból is sikeres. A nőket különösen nem sikerült meggyőzni, a családok mindennapi életét a vasárnapi munkavégzés tilalma megnehezítette.

A kormánynak azt is mérlegelni kellett, hogy ha az ügyben népszavazásra kerülne sor, érdemes-e milliárdokat költeni a referendumra. A kormány meggyőződése szerint ugyanis van egy sokkal fontosabb kérdés is az asztalon, a Brüsszel által erőltetett kényszer-betelepítés. Ez ügyben az ország, a nemzet, sőt, a jövő nemzedékek sorsáról kell dönteni. Ezért felelőtlenség lenne a vasárnapi munkavégzés tilalmáról a népszavazás a kormány szerint.

Rogán úgy fogalmazott, hogy a törvény tavalyi hatálybalépését megelőző, azaz a 2015. március 14-i állapot állhat helyre mind a munkavégzésre, mind a pótlékok szabályozására vonatkozóan. A miniszter közölte, az Országgyűlés akár már kedden – kivételes sürgős eljárásban – szavazhat a most benyújtott előterjesztésről, így az akár már a hétvégén hatályos lehet.

Megdöbbentek a döntésen

– Még alig telt el másfél óra a kormánydöntés bejelentése óta, de már most munkavállalók hívnak minket, hogy milyen lépést tesz a szakszervezet, milyen demonstrációt szervezünk – mondta Bubenkó Csaba, a Kereskedelmi Dolgozók Független Szakszervezetének (KDFSZ) a vezetője.

– Döbbenettel állunk a helyzet előtt. Nem is értem ezt az egészet – tette hozzá a szakszervezeti vezető, akinek a szavaiból kitűnt, hogy a kormány velük sem konzultált a döntés előtt. A KDFSZ korábban egyértelműen kiállt a vasárnapi bezárás mellett.

„Mi abban bíztunk, hogy az elmúlt egy év eredményei alapján minimum egy népszavazásig eljut a vasárnapi zárva tartás. Szerintem ez a kérdés megér annyit, hogy a társadalom döntsön róla. Személy szerint mellbe vágott, hogy ezt egyetlen tollvonással törölték el.”

Bócsi Krisztián / Népszabadság/archív

Vámos György, az Országos Kereskedelmi Szövetség Főtitkára (OKSZ) lapunknak elmondta, egyelőre nincs testületi döntés a bejelentésről. Személy szerint őt meglepte a kormány gyorsasága. „El kell ismerni, hogy ez egy észszerű döntés volt, hiszen a vásárlók többsége valóban nyitvatartás-párti. Ahogy szakmailag az is helyes volt, hogy a kormány a bérpótlékok rendszerében helyreállította a korábbi állapotot.” Vámos kérdésünkre elmondta, a kormány nem konzultált velük a döntés előtt.

„A hátsó szándékokat nem firtatom, számunkra mindig is a vásárlók véleménye a fontos” – mondta Vámos.

Szerinte kérdéses, hogy akár már most vasárnap kinyithatnak-e az üzletek. A törvényt előbb el kell fogadni, alá kell írnia az Országgyűlés elnökének, majd ki kell hirdetni, és a kihirdetést követő napon léphet hatályba. Ha gyorsak, úgy elképzelhető,  hogy a mostani vasárnap már nyitva lehetnek az üzletek. Valószínűleg verseny lesz a cégek között, hogy melyikük tud előbb kinyitni. Ugyanakkor a cégeknek erre fel kell készülniük, jó néhány helyen a munkaszerződést, bérleti szerződést módosítani kell. Vámos hangsúlyozta, nemcsak a vasárnapi bezárást törli el a kormány, hanem visszaállítja az éjjel-nappal nyitva tartó közértek intézményét is. Ezt szintén a boltzárról szóló törvényben törölték el.

Nem lesz egyszerű

„Mi úgy értékeltük a helyzetet, hogy a kormánynál az ügy politikai vonatkozása lett a legfontosabb – mondta Sáling József, a Kereskedelmi Alkalmazottak Szakszervezetének (KASZ) elnöke. – Hiába ígérte még pénteken a miniszterelnök úr, nem lett semmiféle szakmai egyeztetés. Az lett a politikai megoldás, hogy ha a nép többsége nyitva akar tartani, úgy álljon vissza teljességgel a régi rendszer.

Sáling emlékeztetett, ez nem lesz egyszerű: az ágazatban általános munkaerőhiány van, az alacsony bérek mellett két nap alatt nem lehet az újranyitást megoldani.

– A munkaadókkal megegyeztünk még tavaly, hogy ha a vasárnapi pótlék felmegy 100 százalékra, akkor lazítanának a KDNP szigorú vasárnapi szabályán. Ezt akkor Glattfelder Béla államtitkár támogatta volna, ám végül a Varga Mihály vezette NGM elutasította a javaslatot.

Fotó: Földi Imre / Népszabadság

A jelen helyzetben a KASZ-nak a legfontosabb, hogy a vasárnap általános pihenőnap jellege megmaradjon, azaz Sáling szerint, hogyha valaki dolgozni akar, úgy azt rendesen fizessék meg. Sáling szerint ugyanis félő, hogy most újraindul a verseny a vasárnapi megnyitásért, ám annak az árát a dolgozók fogják megfizetni. – A vasárnapi nyitva tartáshoz biztosítani kell a létszámot, tisztességes pótlékot, munkaidő-nyilvántartást – mondta Sáling, hozzátéve: mára ezen a területen a munkaügyi ellenőrzések is úgyszólván eltűntek. Ráadásul Sáling szerint a kormánydöntés akkor született, amikor a cégek egy részével már túl voltak a bértárgyalásokon, most viszont újra tárgyalóasztalhoz ülhetnek a vállalkozásokkal. 

Antalffy Gábor, a Kereskedők és Vendéglátók Országos Érdekképviseleti Szövetsége (KISOSZ) vezetője üdvözölte a lépést.

– Boltosaink mindig is megosztottak voltak: az egyik valamilyen szinten csatlakozott egy-egy hétvégén is nyitva tartó nagy áruházhoz. Őket a vasárnapi bezárás szinte csak agyoncsapta. Nekik ez komoly öröm lesz, mivel volt, akinek a vasárnapi nyitva tartás 50-60 százalékot hozott. Vidéken viszont egy csomó kisbolt volt, amik eddig is zárva voltak.

Balatoni Judit, a Magyar Bevásárlóközpontok Szövetsége (MBSZ) főtitkára lapunknak úgy nyilatkozott: „Mindenképpen örülünk ennek a döntésnek.” Igaz, hozzátette, azért megvárná a holnapi zárószavazást is. A törvényjavaslatból úgy látják, hogy  minden változatlan marad, azaz a kormány nem emeli a hétvégi bérpótlékot. „Ez megnyugtatással tölt el bennünket” – mondta Balatoni.

Bár a bevásárlóközpontok azt mondják, hogy jó évet zártak, jó volt a forgalom, ugyanakkor a vendéglátósok elveszítették a forgalmuk jó részét, illetve a kisebb plázaüzleteket sem igazán segítette a törvény. Most a kérdés, hogy mennyire gyorsan lehet újra kinyitni, a cégeknek neki kell készülni, árut beszerezni, ami nem könnyű feladat egy hét alatt.

Nem minden Spar lesz nyitva vasárnap

A vasárnapi zárva tartás eltörlése esetén arra törekszik majd a Spar Magyarország, hogy megteremtsék az újranyitás feltételeit – tájékoztatta lapunkat a kereskedelmi vállalat. Hangsúlyozták azonban – ahogy a törvény bevezetését megelőzően is – ez csak azon áruházaikat érinti, ahol a vásárlói visszajelzések ezt indokolják. Ilyen helyszínek lehetnek a belvárosi területek vagy az idegenforgalmilag frekventált helyek – közölte a társaság.

A CBA tiszteletben fogja tartani

Természetesen minden tekintetben tiszteletben tartjuk az Országgyűlés döntését – kommentálta a nagyobbik kormánypárt döntését a vasárnapi boltzár eltörlésével kapcsolatban a CBA kommunikációs igazgatója, Fodor Attila. Hozzáfűzte, ha megszavazzák a vasárnapi nyitva tartás korlátozásáról szóló törvény eltörlését, nyilván azt is elfogadják. Ugyanakkor jelezte, hogy akkor tudnak cselekvési tervet alkotni, a változásra való felkészülést megkezdeni, ha a további konkrétumok napvilágot látnak az üggyel kapcsolatban, így többi között a visszaállítás kezdő időpontja.  

Eddig úgy volt, hogy az ügyet lezártnak tekintik

A Népszabadság két hete számolt be arról, hogy a kormányoldalon szinte biztosra veszik, hogy a vasárnapi boltzárak ügyében a Kúria nem hagyja helyben az Erdősi Lászlóné kopaszok közreműködésével elsőként benyújtott népszavazási kezdeményezését, így a szocialisták referendumjavaslata zöld jelzést kaphat. Ez esetben pedig a kormány mérlegeli azt a lehetőséget is, hogy megkímélve magát a presztízsveszteségtől, okafogyottá teszi a szocialista népszavazást azzal, hogy visszavonják a vasárnapi munkavégzés tilalmáról szóló törvényt a parlamentben. Akkor a kormánykommunikáció részéről alaptalan híresztelésnek nevezték a Népszabadság információját, sőt, Lázár János a kormányinfó sajtótájékoztatókon lezártnak nevezte a vasárnapi boltbezárás ügyét, mondván, az sikertörténet a statisztikák szerint.

Fotó: Teknős Miklós / Népszabadság

Ma délelőtt, a kormányülés szünetében tartott sajtótájékoztató előtti egy percekben Rogán Antal és Varga Mihály már be is nyújtotta a törvénymódosítást a parlamentnek, amely „értelemszerűen” a vasárnapi pótlék szabályozására is vonatkozik – hangzott el. Ez megegyezik a népszavazásra feltett kérdés szándékával is – jegyezte meg Rogán, aki a sajtótájékoztató után sietett a Fidesz-KDNP frakcióülésre, hogy a kormánypárti képviselőknek is elmagyarázza, miért visszakozik a kormány a vasárnapi boltbezárás ügyében.

A boltzár nemrég volt egyéves, 2015. március 16-án lépett hatályba az erről szóló törvény.

A kvóta-népszavazás mindenek fölött


A törvényjavaslat indoklásából egyértelműen kiderül, hogy a kormány nem akarta, hogy a szocialisták esetleges vasárnapi népszavazása belezavarjon a kvótanépszavazásba: „Mivel a vasárnapi munkavégzés tilalma kapcsán népszavazásra kerülhet sor, fontos mérlegelnünk, hogy milyen történelmi helyzetben kerül sor népszavazásra egy ilyen kérdésben. A kormány számára ma a legfontosabb kérdés a Brüsszel által szorgalmazott kényszerbetelepítés elleni egységes fellépés. Sokak számára az a cél, hogy a kényszerbetelepítés elleni egységes nemzeti fellépést megakadályozzák. Ezt megengedni felelőtlenség lenne.”

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.