A rendszer különféle zsarolásokkal elérte, hogy az emberek jelentéseket írjanak a saját barátaikról és szeretteikről, s az ilyen kényszer hatására a személyiség fejre állt. Akadtak persze bátrak, akik a beszervezés után azonnal dekonspiráltak, a legbátrabbak pedig egyenesen a szemébe nevettek a hatalomnak, és nem írtak alá semmit. Tar Sándor viszont kimondottan túlbuzgó jelentésíró volt.
A darabom főhősét, Biharit több figurából gyúrtam össze, mivel több egykori ügynököt megismertem az akkori ellenzéki társaságból. Tiszta tekintetű emberekről utólag derült ki, hogy spiclik voltak, akik a tiszta tekintetű ember szerepét csak megjátszották. Bihari gerince ugyanakkor Tar Sándoré, még ha az ő beszervezési neve nem is Bihari volt, hanem Hajdu. A darabban a főhőst a homoszexualitásával zsarolják, amire Tar esetében semmilyen hiteles forrás nincs. A dokumentumok szerint ő hazafias alapon vállalta az együttműködést, a jelentései alapján valóban a rendszer elkötelezett hívének tűnik, aki küzdött a demokratikus ellenzék ellen. E szegényparaszti származású ember számára a párttitkári és brigádvezetői poszt nagy társadalmi emelkedést jelentett, s ezért ő hálás volt a rendszer iránt.
Más kérdés, hogy az írásaiban tökéletesen pontos és korrekt társadalomábrázolást láthatunk.
Ha létezne az értékes szocialista realista próza kategóriája, hát az övé az. A munkásság gyári világában megtalálta az otthonát, s belülről élte meg azt a szlogent, hogy vannak még hibák, elvtársak, de az irány jó.
 |
Tar Sándor
Oláh Tibor / MTI |
– A darabot Tar személye vagy a besúgás témája inspirálta?
– Az a figura érdekelt, aki álarcot hord. Erősen munkált bennem az is, hogy az ember, akit szerettem, miképpen volt képes a spicliségre. Közöttünk szoros emberi, mester–tanítványi viszony volt. De az a Tar, akit én ismertem, a lebukással meghalt, és ezzel a darabbal őt gyászoltam meg. A gyászmunkát végeztem el, hogy megértsem őt, a kettősségét, az ellentmondásosságát.
– Mire jutott?
– Semmire. Illetve tudomásul vettem: mindegyikünkben él egy Teréz anya és egy Goebbels,
s az adott történelmi szituációtól függ, hogy melyikük tesz próbára. Talán könnyebben ellenáll a hatalomnak az, aki polgári háttérrel rendelkezik.
– De a tanult, kulturált polgárok között is voltak ügynökök.
– Ez igaz, de nekik válsághelyzetben van mibe kapaszkodniuk. Tar semmibe és senkibe nem kapaszkodhatott. Az is mennyire szomorú és kellemetlen, hogy a lebukása után azon méltatlankodott, hogy minden kiderült róla.
Ő volt megsértődve.
– A romlott emberek tették romlottá a rendszert vagy az amorális rendszer korrumpálta az állampolgárt?
– Minden elnyomó rendszer megrontja az embert, a bűnbe esett társadalom pedig tovább roncsolja a rendszert. Ez tragédia, amiről műfajilag tragédiát írtam, de a próbákat elnézve az előadás szerencsére megrendítően nevetősre sikerült.
Konstruált világ konstruált szereplői
A rendszerváltás után az irodalmi élet számos szereplőjéről kiderült a beszervezése: köztük volt Bartos Tibor, Sükösd Mihály, Szokolay Zoltán, Örsi Ferenc. Beszervezték ugyan Csurka Istvánt, Pomogáts Bélát és Takáts Ferencet is, de ők megtagadták az együttműködést. A témáról Szőnyei Tamás írta az eddigi legátfogóbb tudományos munkát, címe Titkos írás – Állambiztonsági szolgálat és irodalmi élet, 1956–1990. A mű nem botránykeltő szándékú, célja a kor irodalmi „alvilágának" rekonstruálása, amelynek hősei – Rainer M. János történész szavaival – egy „konstruált világ konstruált szereplői".
Az ügynökkérdés a kortárs prózában is eleven téma, regényt írt róla Bán Zoltán András (Keserű), Esterházy Péter (Javított kiadás), Forgách András (Élő kötet nem marad), Györe Balázs (Drága barátaim, akik besúgóim is voltak), Lőrincz György (Besúgó voltam, szívem).
