Született optimisták

MAGAZIN: Lemondott róla, hogy dokumentumfilmes legyen?

PISTYUR VERONIKA: Nagyon hamar tévés lettem. Tizennyolc éves koromban vettek fel, kezdetben reméltem, van átjárás tévések és filmesek közt. De nem. A kereskedelmi tévézés beszippantott, 1997-től 2011-ig működtem benne, eleinte lubickoltam, aztán fuldokolni kezdtem. A TV2-nél fejeztem be, amikor már saját műsorgyártó cégem volt.

SALAMON ANDRÁS: Segédoperatőrként én is a tévében kezdtem 1976-ban. Cipeltem a filmkamerát, és ez az időszak jelentős része volt a szakmai fejlődésemnek. Emlékszem nagyon igényes operatőrökre, köztük Neumann Lászlóra, aki Kovács Lászlóval (Szelíd motorosok, Papírhold) és az Oscar-díjas Zsigmond Vilmossal (Harmadik típusú találkozások, Szarvasvadász) tanulta a szakmát. De Neumann 1956-ban nem ment el velük. Pályája végén találkoztunk, hihetetlenül ambiciózus filmkészítőt ismertem meg benne. Pedig a televíziózást a filmhez képest kevésbé igényes műfajként tartották számon. Miközben elég csak Fehér György vagy Gothár Péter nevét említeni, ők mindkét területen hatalmas életművet hoztak létre.

MAGAZIN: A Prezi, a Ustream, az NNG és a LogMeln alapította Bridge Budapest a gyorsan fejlődő és sikeres vállalkozások szakmai összefogásával jött létre. Beváltja-e a „startup híd” a hozzá fűzött reményeket?

Teknős Miklós

PISTYUR VERONIKA: Nem úgy állunk hozzá, hogy mi nem fog menni, noha abból a kultúrából érkezem, ahol örökké kifogásokat keresünk. Megtanultam az alapítóktól, hogy a megoldást keressem. Pont ezt éreztük az induláskor, hogy nincs átjárás az innovatív, fiatal cégek meg a hétköznapok világa és a széles nyilvánosság között. Az egyik világ nem ismeri a másik értékeit, azt mondja, úgysincs értelme, minek vágjak bele?! A kutatásunk szerint a fiatalok nem vállalják a személyes félelmeik miatt a kockázatot, többségük úgy látja, a tudásnak és a teljesítménynek nincs köze az érvényesüléshez.

MAGAZIN: Realisták.

PISTYUR VERONIKA: A Bridge cégeinél más a helyzet. A harminc körüli fiatalok bérlakásokban kezdtek dolgozni, éjszakáztak, hajtottak, mert volt egy jó ötletük. Ma gyönyörű irodákban ügyködnek, nem a kapcsolatok és a támogatás vitte őket előre, hanem a piac és a rengeteg munka. A közbeszédet próbáljuk befolyásolni. 2013 elején a „startaposdi” pár száz ember ügye volt, ma már vagy hússzor ennyien próbálkoznak. Él az ösztöndíjprogramunk, felpörgött a kommunikáció, a sikeres cégeknek fontos, hogy megmutassák: a globális játszótér nyitva áll.

MAGAZIN: Többnyire infokommunikációs cégek vannak nyerő helyzetben:

PISTYUR VERONIKA: Igen, a technológia segít a gyors növekedésben, de egyébként az a világtrend is, hogy a cégéletciklusok rövidülnek. Régen átlagosan hatvan évig működött egy vállalat, ma 18 évet lehet adni neki. A Kodakot meg az Instagramot szokás példaként említeni, ami az ötletiparban jellemző. Mindkét cég képmegosztással foglalkozott-foglalkozik, az egyik 130 évet élt és 110 ezer munkavállalót adott a világnak, a másikat 12-en hozták létre, és két év után egymilliárd dollárért eladták a Facebooknak. A Kodak csődbe ment, az Instagram köszöni, jól van. Ez nem azt jelenti, hogy mindenkire ez a sors vár, de az ötletiparban a kreativitás gyakran a tapasztalat felett áll.

MAGAZIN: Látta már a Saul fiát?

SALAMON ANDRÁS: Már kétszer néztem meg. Hihetetlen élmény. Csodálom a rendezői koncepciót, mely úgy ragadja meg a haláltábor elmesélhetetlen borzalmát, hogy ne legyen naturális, és ne legyen olyan sem, mint a korábbi holokauszttörténetek. A lényegre, a főszereplőre koncentrálva, a világot nagyon szűken mutatja meg, ami a képen, illetve a fókuszon kívülre kerül, azt a hang teremti meg. Ez nagyon mélyen hatott rám. Nem hiszem, hogy valaha bárkinek is sikerült volna ilyen erővel ábrázolni azokat a perceket, azokat az eseményeket, amelyek a gázkamra előtt történtek. E jelenetek hatása felfoghatatlan.

MAGAZIN: Általános vélemény: ilyet még nem láttam! Az ember megrémül,mielőtt beül a moziba: és ha őt nem fogja meg?

SALAMON ANDRÁS: Félek, ha valamit előre túldicsérnek. Mielőtt megnéztem, én is hallottam, hogy „elviselhetetlenül erős a film”, mégis meglepett! Elsősorban a következetességével, amiben a hangnak is nagyon fontos szerep jut. Röhrig Géza jelenlétét és Erdély Mátyás képeit sokáig nem fogom elfelejteni.

MAGAZIN: Még a végén igaza lesz Pistyur Veronikának. Elő lehet bukkanni a semmiből. Csak sokat kell dolgozni érte, és kockáztatni kell.

PISTYUR VERONIKA: Nemes Jeles László elképesztő munkát fektetett bele. Az ő esete is azt igazolja, hogy a teljesítmény és a tudás utat tör magának. Tök jó volna olyan országban élni, ahol az önbizalom alapját ez képezhetné.

SALAMON ANDRÁS: Döbbenetes, de a Saul fia láttán az jutott az eszembe, hogy újra kedvem van filmet készíteni. Ugyanezt éreztem a rendező apja, Jeles András A kis Valentino című filmjének 1979-es bemutatója után. Amikor láttam, azt mondtam, ez az, amiből egész életemben építkezni fogok. Igen érdekes, hogy eltelik 35 év, és a fiú filmje kapcsán lettem megint ennyire lelkes. A Saul-film sikere jókor érkezett, véget vethet a szörnyű depressziónak, a filmes letargiának. Látjuk, hogy sok a baj, de az, hogy Andy Vajna betette ide a lábát, és azóta nem lehet rendes filmet csinálni, nem igaz. Én azt látom, hogy a filmfinanszírozásban most megint van pénz, miközben politikai cenzúra egyelőre még nincs, vagy legalábbis én nem tudok róla. Tény, hogy megszülethetnek az olyan csodálatos filmek, mint a Saul fia.

MAGAZIN: Tanítson optimizmusra. Hogy kellene az országot átállítani erre a vágányra?

PISTYUR VERONIKA: Szerintem könnyebb, mint gondolnánk. Fontos a kapcsolat, de azért kell a teljesítmény a valódi sikerhez. Első leckeként kezdjünk arra figyelni, hányszor mondunk nemet az igenek helyett. Megdöbbentő az eredmény.

MAGAZIN: Az is látszik, hogy kezdenek harapni a harmincasok. Amitől a nagy öregek félnek, hogy kimarad egy-egy generáció a világforgásból, szerencsére szintén nem igaz.

PISTYUR VERONIKA: Változik a hierarchiához és a tekintélyhez való viszonyulás, a meritokrácia átalakíthatja a vállalkozó közeget. Színre lépett az az első nyitott világban szocializálódott generáció, mely a technológia által megteremtett globális térben mozog.

SALAMON ANDRÁS: Én is a remény hangján szólalok meg. Mi is új céget hoztunk létre, filmszínész mesterséget oktatunk fantasztikus tanárokkal, rengeteg a tehetséges tanítványunk. Bánfalvi Eszter, Für Anikó, Hámori Gabriella, Jordán Tamás, Kamarás Iván, Szamosi Zsófia, Thuróczy Szabolcs tanít a Go To Casting Filmszínész Iskolában. Növendékeink egyre többet forgatnak, miközben csodálatos mesterséget tanulnak. Az életünk tehát tele van reményekkel. Veronikán is érzem. Te egy örökké mosolygó, csillogó személyiség vagy. Én ennél többet mosolyogni még embert nem láttam.