Szinte bármire tudnak jegyet szerezni kuncsaftjaiknak azok a kulturálisprogram-tanácsadónak is beillő irodák és ügynökök, akik lassan, de biztosan kiszorítják a piacról a színház- és koncertjegyekkel házaló bizományos néniket. A villámgyors és egyszerű online jegyvásárlási lehetőségekkel versenyezni kénytelen jegyárusoknak igazi pluszt kell felmutatniuk.
Jolánka minden páros héten kedden háromra érkezett a gyárba, és egy órán át a büfében üldögélt az asztalra kiterített színházjegyek mellett. Délutáni kávé- vagy cigiszünetükben szállingózni kezdtek hozzá a rendszeresen és a hébe-hóba nála vásárló dolgozók, akiknek többsége átböngészte a kínálatot, és abból választott, ha tudott. Jolánka nyugdíjasként talált rá erre a jó időtöltésnek bizonyult fizető hobbira, ami heti néhány órás elfoglaltság volt számára, és nem hozott ugyan többet a konyhára havi pár ezer forintnál, de igazából nem is ezért csinálta. Ment, amíg volt kihez, amíg nyugdíjba nem mentek a régi kuncsaftok, újak meg nem jöttek helyettük, mert a fiatalok már maguknak vásároltak a neten, színházjegyért nem Jolánkához, hanem a nyomtatóhoz kellett csak elsétálniuk.
– A jó jegyárus sokszor nem elad, hanem lebeszéli a vevőjét arról, hogy megnézzen egy olyan előadást, amit ő már látott, és tudja, hogy az illetőnek csalódást okozna – mondja Mária, aki baráti körében kezdte a műsorajánlatokat terjeszteni, mára azonban 250-en vannak a levelezési listáján, akik kérik tőle a személyes írásokat és azok nyomán sokszor az ajánlott darabokra szóló belépőjegyet is. Máriának van „rendes” állása, a jegyértékesítés hobbi, abból megélni nem lehet. A régi árusoktól abban ő sem különbözik, hogy a jegyek nagy részét ő is bizományba veszi át a színházaktól és a koncerthelyszínektől, mert tudja, még a biztosra mondott vásárlás is meghiúsulhat, ha például betegségre vagy családi programváltozásra hivatkozva nem veszi át a megrendelő.
 |
| 1975-ben sokan a munkahelyi árustól vásároltak jegyet, ma inkább az online vásárlás jellemző |
