Székelyék lopott levelei

Két fiatal történész most bemutatandó munkája a bizonyság rá, hogy ez igenis sikerülhet. Huhák Heléna és Szécsényi András a Holocaust Dokumentációs Központ munkatársaiként nem csupán a gyűjtemény gyarapításában, hanem a rejtett értékek – kevésbé patetikusan fontos történeti források – megismertetésében is szerepet vállaltak. Ennek egyik bizonysága ez a kötet, amely a vészkorszak európai tekintetben is páratlan forrásait adja közre.

Munkaszolgálatosok a második világháború idején, Magyarországon fortepan.hu – magyar zsidó levéltár

Egy budapesti, alsó középosztálybeli vegyész-illatszerész, Székely Károly és családja történetét ismerhetjük meg. A kötet voltaképpen négy részre tagolódik. Először is egy igen alapos és részletes bevezető tanulmányra, amely a legfrissebb magyar és nemzetközi szakirodalom segítségével kalauzolja az olvasót a munkaszolgálat, a csillagos házak vagy a Németországban működő koncentrációs táborrendszerek kérdéskörében. S közben bemutatja azokat a forrásokat, amelyek révén Székely Károly, felesége és két leányának sorsa is személyes közelségbe kerül. Talán annyit érdemes megjegyezni, hogy a történet főszereplője több esetben csak Károlyként neveztetik, ez esetben kicsit nagyobb távolságtartás indokolt lett volna.

Ezután megismerhetjük azokat a leveleket, fényképeket, képeslapokat, amelyek Székely Károly hányattatásairól tudósítanak: először az Óradnán és Garamkövesden töltött munkaszolgálatos napokról, majd a bergen-belseni táborok egyikében átélt szörnyű hónapokról. S itt szembesülhetünk a kötet egyik unikumával: Székely Károly ugyanis kis papírdarabokon levelezett a szomszéd táborban raboskodó lányával, Magdával és annak gyermekkori dajkájával, Rózsival. Hatalmas személyes kockázatot vállaltak mindannyian, hiszen a lebukás a biztos halált jelentette volna. Ezeken a megsárgult levéldarabokon a halál árnyékában is példamutató erőfeszítéssel küzdő emberek portréja bontakozik ki. Egymást biztatni és erőt adni a másiknak, ez a legfőbb cél. Ám az utolsó, Magda által papírra vetett sorokban megrázó szenvedéllyel tör utat a kétségbeesés: „Rózsi haldoklik. Az utolsó percek. Apuci csak Te tudsz segíteni. Nem tudom, mi lesz."

Székely Károly talpraesett és ügyes barakkparancsnokként nem csupán túlélte a tábort, hanem utána azon fáradozott, hogy minél több ember hazatérését elősegítse. Közben lankadatlan szorgalommal igyekezett felkutatni lányát, és szüntelenül írta a leveket itthon maradt családtagjainak. Ezek sorában az első mindössze egyetlen szóból állt: „Élek". Nagyon lényegesnek tartom, hogy a két szerkesztő (ezt a titulust a kötet címében is fel kellett volna tüntetni) felhívta a figyelmet, hogy a holokauszt története nem ért véget a táborok felszabadulásával, hanem a hazatérésig hátralevő nehéz hónapok is a történet részét képezik.

Feltétlenül ki kell emelni a kötet szokatlanul igényes tipográfiai munkáját, amely azt sugallja, hogy a szerkesztők a figyelem felkeltését e módon is igyekeztek elérni, s nem sajnálták az időt a források méltó módon való közzétételére. E kötet
bizonyíték arra, hogy türelmes, kitartó, aprólékos munkával a személyes források is összebékíthetők a szaktudományi ábrázolással. Bízom benne, hogy minél több hasonló munka lát majd napvilágot, akár a kitelepítéshez, a malenkij robothoz vagy az 1956-ot követő megtorlásokhoz kapcsolódva.