galéria megtekintése

Széchenyi és az űrháború

0 komment


Bárkay Tamás
NOL

Kellemes kultúr-delikátesszel várja a nagyérdeműt – főként annak fiatalabb részét – a Pólus Center a következő néhány hétben: az Idővándor című attrakcióval, amely több szempontból is rendhagyó. A három részből álló, egyenként durván negyedórás, hús-vér színészekkel játszott előadásokat vászonra vetített animáció kíséri.

A publikum a témának megfelelően berendezett termekben követheti a fejleményeket, mindezen felül pedig a közönségnek egy fillért sem kell fizetnie a műélvezetért. Remek opció.

A Szurdi Miklós rendező és Rácz László producer által jegyzett, Digitális színház alcímű montázs első színe a reformkorba repít, nagyjából XVI. Lajos csúfos végétől úsztatva rá az (ott jártunkkor is szép számban reprezentált) ifjúságot történelmünk e különösen nagyszerű korszakára.

A korhűnek álmodott tárgyakkal – gazdagon aranyozott keretekbe foglalt képekkel, kandallóval, régi bútorokkal, empire atmoszférájú mű-tapétával – díszített közegben elsősorban Széchenyivel, Kossuthtal és Wesselényivel találkozhat a néző. Az országrengető események az ő félig élő, félig virtuális dialógusaik nyomán elevenednek meg egy moderátor-szerepet vivő hölgy segítségével, akinek még arra is gondja van, hogy a régi lateinerek kifejezéseit lefordítsa. Így a kölök azt is megtudhatja, hogy a diéta akkortájt elsősorban nem fogyókúrát jelentett.

 

A jelenetekben egyébként sok és kedves a geg. Széchenyi születését például úgy ábrázolják a vásznon, hogy hősünk egy babakocsiból kandikál kifelé, érett férfiként, komplett huszáregyenruhában – lett is nagy kacagás. Nem hiányzik egynehány tűpontos idézet sem.

A második szcénába ledfalakból formázott időkapun át juthat át a nézősereg. Itt az űrháború kezdeteivel ismerkedhetnek meg a nézők, emitt egy űrközponti irányítóterem adja a térbeli kereteket, a munkaasztalokra még kis mikrofonokat is felszereltek, hogy még átütőbb legyen az élmény.

Kurucz Árpád / Népszabadság

 

Ehelyt a felállás szerint a NASA látja vendégül az egybegyűlteket, akiket az első amerikai űrrepülések – beleértve persze a holdraszállást is – történetével, vagy még inkább annak kevéssé tudott részleteivel igyekeznek elkápráztatni. Vannak párbeszédek is, amelyeket a hős asztronauták egyike folytat egy másikkal, aki annyira nem volt hős, tudniillik egészségügyi okokból kiejtették a keretből.

Itt is és a harmadik előadásban is klasszak az animációk. Utóbbi az ipari forradalmat idézi fel tömören, kissé lerobbant, gyári miliőt idéző díszletben, James Wattal. Itt az elnyomott brit munkásosztály sanyarú sorsára utaló szalmabálák szolgálnak ülőalkalmatosságként.

Tekintve, hogy Krisztus koporsóját sem őrizték ingyen, így okkal s joggal tettük fel a kérdést Rácz Lászlónak: miként és miből lehetett úgy kihozni az előadásokat, hogy ne kelljen jegyet váltani rájuk. Elárulta: az attrakciót elsősorban egy pénzintézeti szponzornak köszönhetjük, a másik fő támogató pedig a Pólus Center volt. A bevásárlóközpont teret adott ennek a különleges kulturális programnak, és lehetővé tette, hogy az érdeklődők ingyenesen vehessenek részt a rendhagyó időutazásban.

A tizenhárom színész közreműködésével – köztük Szabó Győzővel – futó produkció (naponta hatszor, délelőtt tíztől este hétig) április 30-ig látható Pesten, utána a dél-budai Camponába költözik, amonnan pedig – ha minden a reményeknek megfelelően alakul – vidéki plázákba.

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.