A síkszerűségből, amely lemezzé stilizálja a profilokat Maillol nőportréin, és amely síkszerűséget újra és újra kikezd, mert kontúrjait fellazítja, felületeit bolyhosítja Rippl az olajképein is. A vonal kultuszából és szeszélyes uralmából, amely körbepántolja az Ágyban fekvő nőt, a skót festőtárs portréját, és bravúros-kihívó lesz szintén a magyar mester lámpás litográfiáján. A merész színességből, amely csaknem szétrobbantja Maillol egy-egy kárpit-tervét, és mindezek eredményeként a dekorativitásból, amely nem elfedi, hanem szolgálja az embert látó realitást Rippl-Rónai lila, és pettyes, meg világítóan zöldfényű asszonyképmásain.
Kiváló ötlete a rendezésnek, hogy a nagy szobrász szobrásszá válását az A mosónővel szemlélteti. Nemcsak azért, mert a látogató előkészítő rajzokon követheti,miként lett a csupa szecessziós tervből még-mindig-szecessziós plasztika, hogy a térdelő nő szoknya fodrai,meg az éppen mosott kelme hullámzásai miként ritkultak az öntött bronz több egyszerűséget követelő anyagában. Finom adalék a cédulán közölt információ, miszerint ez a plasztika még ajtókopogtatónak készült a szecessziós praktikum jegyében, de általában is igen izgalmas része a kiállításnak a fordulópontok, a szuverénné válás fokozatainak bemutatása.
 |
| Rippl-Rónai József: Pöttyös ruhás nő, 1892 |
Rippl-Rónainak – legyünk tárgyilagosak – nem a legmeggyőzőbb periódusa ez. Mert amennyire szüksége lehetett a megújuláshoz emberileg is, szakmailag is arra az időre, amelyet Maillol dél-francia hazájában tölthetett, a változás árát a piktúrája annyira meg is fizette. Való igaz, sötét színvilága felderült, témaköre a tájképpel gazdagodott. Ám a Szép tájék… inkább csak színes, laza és széteső, a Katalán táj formái elnagyoltak, egy Keleti táj földtáblái mechanikusak, és csak egy másik, egy házakat, falurészletet ábrázoló Keleti táj kínálja azt a feszességet és melegséget, súlyt és érzelmet, amely majd az érett, a szuverén Rippl-Rónai sajátja lesz.
Megint csak a rendezést dicséri, hogy ezt az érett (azaz hazai) korszakot is a néző elé tárja, felettébb arányosan. Mert bármily távoli, bármennyire levelezés formájú lett is a művészbarátság Rippl hazatérte után, erre, az itthoni korszakra emlékeztetni kellett. Arra, hogy a közös kezdetekből miként lett másféle mesterművészet. Hogy a párizsi fekete képek feketéje miként vonult vissza egy itthoni enteriőr berlinerkendőjére, hogy a makacs-szecessziós kontúrvonalakból miként lesz ragyogó színű, ámde tartózkodóan töredezett paszpól budapesti művészettörténészek portréján, s hogyan békül biedermeierré a merész színvilág egy Piacsek bácsi-kompozíción. Az érett Maillolt érthetően kevesebb mű képviseli itt. Ahhoz azonban néhány kisbronz elegendő, hogy bemutassa azt a klasszikusan modern mesterplasztikát, amely a szecesszióból nőtt ki, és erre egyáltalán nem emlékeztet.
RIPPL RÓNAI ÉS MAILLOL Egy művészbarátság története
Magyar Nemzeti Galéria Nyitva: április 6-ig.
