galéria megtekintése

Szebenics és a tégla

2 komment


Kácsor Zsolt

Szebenics tizennyolc évesen két hónapig dolgozott kisegítőként egy kempingben, ahol az volt a dolga, hogy egy gyomorbajos képű, ösztövér ember irányítása alatt intézze a külföldi turisták ügyes-bajos dolgait, mert addigra úgy-ahogy beszélt angolul és franciául, s habár eleinte alig mert megmukkanni, idővel már felszabadultan fecsegett. A vendégekkel, akiknek a zöme estére tök részeg volt, jól meg tudta értetni magát, a főnöke azonban folyton kijavította, hiszen folyékonyan beszélt angolul, németül, oroszul és franciául, s ha méregbe jött Szebenics pongyolaságai miatt, a plus-que-parfait és a subjonctif helyes használatáról képes volt fél óráig üvöltözni vele.

Fils de putain, harsogta a nyelvzseni, de Szebenics legyintett, akkoriban mindenre legyintett, elvégre akkor még költő volt, s meg volt győződve róla, hogy nem fogja túlélni József Attilát. De ha mégis, Ady Endrét semmiképpen. Olyan vénember sosem lesz, mint a negyvenegy évesen kiszenvedett Ady, aki szintén rosszul beszélt franciául, s ezen felbuzdulva Szebenics nem vette komolyan a kioktatást, akármit magyarázott a francia nyelvtanról az a gyomorbajos, ösztövér agár, hiszen minek neki a nyelvtan, ő költő, s ebbe hamarosan bele fog halni.

A főnökének az a nyár volt az utolsó a kempingben, mert augusztus végén áthelyezték fontosabb munkakörbe a tanácshoz, úgyhogy kisebb összejövetel keretében el is búcsúztatták a beosztottjai. Tudta magáról, hogy nem népszerű, így hát elkerekedett szemmel álldogált a központi irodában, ahová az utolsó nap estéjén behívták.

 

A dolgozók a kollektíva benjáminját, Szebenicset bízták meg azzal, hogy átadja a búcsúajándékot, s ezt Szebenics nem értette. Akkor ő még csak ti­zennyolc éves volt, nem értett semmit, akkoriban még rímekben haldokolt, s fájt neki a világ; nem értette, hogy a többiek miért az ő kezébe nyomják az ajándékot, s miért őt tolják előre, de legyintett. Jól van, akkor átadom én, nemsokára úgyis meghalok, s akkor ezek itt mindannyian sajnálni fognak.

Az ajándékot egy zöld színű, igen szép whiskey-s dobozba rakták, s Szebenics elismerően hümmögött, amikor megemelte: ez igen, ez jó nehéz, jó sokba került. A távozó főnök is hüledezett, amikor a tasakot átvette. Az volt a szemébe írva, hogy ezt azért nem gondolta volna. Nem hitte volna, hogy őt itt ennyire szeretik. Meghatódva bontotta ki a csomagot, de egy perc múlva már elvörösödött fejjel üvöltött, „rohadjatok meg, hülye taplók", ezt ordította, majd az ajándékot a falhoz vágta, s elviharzott. Akkor látta meg Szebenics, hogy az ajándék egy tégla volt, egy egyszerű vörös tégla, amely kettétörve hevert a földön. Mindenki röhögött, és Szebenics nem értette, hogy miért.

Csak sok évvel később röhögött fel ő is, amikor a volt főnöke fényképét meglátta egy szigorúan titkos nyilvántartásban. Fedő munkahelyként a kemping volt megjelölve, feladatként pedig elhárítás az idegenforgalom területén. Fils de ­putain, dünnyögte Szebenics, s legyintett, mert akkor már mindenre legyintett, elvégre öreg volt, sovány és gyomorbajos, túlélte József Attilát és Adyt, s alaposan megtanították neki a plus-que-parfait és a subjonctif helyes használatát.

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető